Ha van egy zseniális darabja, a műélvező nagyon sok minden mást meg tud bocsátani egy alkotónak. Az egy zseniális elmossa a későbbi gyengébb próbálkozásokat. Meg az előtte levő harmatgyengéket is, persze.
Azt hiszem, Alan Moore a Watchmen-nél jobbat soha nem fog alkotni. Mondom ezt úgy, hogy azon kívül csak a Különleges Úriemberek Szövetségével (nagyjából hidegen hagyott) és a V mint vérbosszú (olvasatlanul viszem vissza a könyvtárba, untatott és nem tetszett a grafika sem) találkoztam. (Utóirat: azóta megint voltam könyvtárban, A pokolból jött velem. A grafika annyira nem jött be, de még csak beleolvastam, belelapoztam.) Na, a Watchmen az aztán nagyon ott van.
Aztán egyszerre belefutottam ebbe a Halo Jones-ba. Moore miatt vettem le a polcról, de amikor kinyitottam, elvarázsolódtam. Persze volt ez már így, aztán a sztori végett jött a kiábrándulás mégis. Ilyen kiábrándulós volt például a... Hiszed, nem hiszed, nem jut eszembe a címe... P betűvel kezdődik, nagyalakú a könyv, nagyon sárga borítóval. (Megnéztem a könyvtárban: Incal.) Azóta megjelent még két része. Az első részt még elvitték a rajzok, de a másodikat képtelen voltam elolvasni, annyira nem érdekelt.
Szóval Halo Jones balladája. Kezdve azzal, hogy a borító iszonyatosan gyengén sikerült, belül bármelyik rajz sokkal jobb ennél, ami idekerült. Vajon miért követték ezt el? De aztán a nyavalygás itt véget is ér. Nagyjából. De mindenképpen lelkesedés jön.
Mert az úgy volt, hogy belelapoztam a könyvbe. És eltátottam a számat. Aztán odébb lapoztam, és ott is ezt tettem. Meg a harmadik oldalon is, meg mindenütt is, bármerre lapoztam. S ezzel a lényeget gyakorlatilag elmondtam, aludjatok jól, gyerekek, álmodjatok szépeket! De előtte olvassátok el, de legalább mindenáron nézegessétek ezt a könyvet! Ajánlom magamat, de főleg Moore és Gibson katonai sci-fijét!
Ne reménykedj, nem úszod meg ennyivel! De a lényeget tényleg elmondtam. Soha ilyen rövid értékelésem nem volt még itt, a blogomon!
De mert a képi világ bolondított el, figyeld meg, nem győzöl most képeket nézegetni. De jobban jársz, ha tényleg megnézed őket, és nem csupán rájuk pillantasz.
Na, ugye, hogy ugye? Nekem két dolog ötvözése tetszik nagyon: a részletes realitásé és a karikatúráé. Mert némely rajz olyan mintha az lenne. Illetve a hátterek, a terek reálisak, a figurák karikatúraszerűek.
Azonnal jegyezzük meg a rajzoló nevét: IAN GIBSON. Ahogy nézegettem, jobbára a Dredd bírót rajzolta. Magyarul, ha nem tévedek, a Halo Jones balladáján kívül abban jelentek meg a rajzai.
Kicsoda Halo Jones?
Egy a millió csóróból. Egy a jövőnélküliek közül. A Broncson él. (Olvasd egybe nyugodtan, és ne keseredj el, én is csak lassan jöttem rá.) A Broncs a senkik lakhelye, A jövő nélküli lúzereké. Tényleg olyan mint egy abroncs. Mindenki tart mindenkitől, veszélyes és nem vidám hely, de legalább nyomasztó. Hidd el, marhára nem érdemes nyári nyaralásra betervezni a Broncsot, menj bárhová máshová. Mondjuk a Népszínház utca környéke sem az igazi. De a Broncsra tutira ne, cimbi, ha jót akarsz!
Döbi, ahogyan történik, de Halo szép lassan elveszti azt a kevés embert is, akihez lehetősége volt kötődni. Hosztesznek szegődik egy kiszuperált, de felújított űrhajóra. Imádja a hajót. Ahol ezredik senki lehet egy szar melót végezve.
Vagyis Halo Jones bármelyikünk lehet. (Bocs, ha megsértettelek, ha te mégsem lehetnél! Akkor így fogalmazok: jobbára bármelyikünk lehet, kivéve téged. Megfelel? Na?) Mert Halo nem hőstípus, nem überintelligens, nem ketrecharcos, nem karatebajnok, nem techguru, még csak nem is valami tutajos, szívdöglesztő pipi. Csak van, mert egyszer megszületett. S jobbára nem is a saját sorsának a kovácsa, bár van akarata, vannak saját döntései, csak történnek vele a dolgok. Ahogy jobbára a legtöbbünkkel. Belövünk valami irányt, aztán vagy úgy lesz, vagy egészen másképpen. Vagy jönnek a lehetőségek és a kapcsolatok, vagy csak az akadályok és a tragédiák. Szóval Halo csak egy lány a Broncsból.
Mi'csinál Halo Jones?
Rögtönöz. Jobbára. Azt csinálja, amit éppen csinálnia szükséges. Olyan ad hoc-jelleggel. Annyira, hogy egy kicsit az az érzésem, nem is volt nagyon mély koncepciója az egészet tekintve a szerzőknek, inkább csak mentek amerre a pillanatnyi érzéseik vezették őket. Ezért az összbenyomásom az, hogy képnovellák sorát olvasom, nem képregényt. A képnovellákat pedig a főhős személye és világa köti össze, mert e kettő állandó.
Kétségtelen, hogy Moore ért a feszültségkeltéshez és a megdöbbentéshez. Annyira, hogy a végére össze is jön egy Scalzi-féle Vének háborúja, és egy Orson Scott Card-féle Végjáték keresztezésének a továbbgondolása. Úgy, hogy egészen mást, mindkettőtől eltérőt adott ki a végére a gép. Ööö... A fantázia. De gondolom, a két név és a két cím elég csalogatóvá teszi az eddigieket.
Ez meg az
Túl sok mindent nem tudunk meg a történet világáról, a társadalmáról, az okokról és az okozatokról. Mármint a történések történelmi, társadalmi hátterének az ok-okozatáról. Ilyen szempontból Philip K. Dick is az eszünkbe juthat, ő sem sokat pepecsel az ilyesmik túlrészletezésével. Vagy kikövetkeztetjük, kitaláljuk, vagy nem. Ezáltal még az is lehet, hogy mindegy, tudjuk-e?
De a képi megvalósítása mindennek, láthattad, valami hihetetlenül pazar és következetes! Igen, még mindig lelkes vagyok. Tényleg, mutattam már képeket a képregényből?
Fontos szempont lehet, ha esetleg megrögözött, véresszájú hímsoviniszta, fallokrata lennél: ez nem a te könyved lesz. Csaj a főszereplője. De teljesen. Teljesen csaj, és tényleg ő a főszereplő. Még pasija sincsen, aki ott ólálkodna körülötte. Illetve van, de igazából még sincs... mindegy, ezt majd meglátod és megérted. Nem segíti senki és semmi, illetve, de, aztán kiderül, hogy azzal is van baj... mindegy, ezt is megérted, ha eljutottál addig a hídig. De mondom újra: nem feminista a cucc, de egy csajnak/ért kell szurkolni véges végig.
S aztán legyen itt a vegyes vágott alcím alatt az összegzés is. Nem lettem Alan Moore-fan. Azért nem, mert nem nyűgözött le a történet. Tulajdonképpen elég sokáig semmi különös nem történik benne. Aztán kábé a háromnegyedénél megérkezik a konfliktus, igaz, akkor elég nagyot üt, csak valahogy az arányokkal van gond, mert amikor nekikezd ütögetni, akkor meg hirtelen véget ér a könyv.
(Az az alak, akit senki nem vesz észre, senki sem figyel rá, azt sem tudni, férfi vagy nő [nem, nem gender propaganda, dobtam volna a sarokba, gondolhatod], annyira jelentéktelen, hogy szinte átlátszó... ZSENIÁLIS, SZÍVSZORÍTÓ, majdnem könnyeztem, komolyan. Nem, ezt nem mondom se tovább, se részletesebben, ennyire gyökér nem leszek. Írd meg, ha a te szemed is beopálosodott!)
Egyszóval a sztorit illetően van pöttynyi hiányérzetem, de az a nagy helyzet, hogy az egészet tekintve mégis a pozitív csudálkozás uralkodik rajtam. Nem, ez nem ellentmondás: képregényről beszélünk, aminek egyik része a történet, a másik a képi megvalósítás. S nem tudom, mondtam-e, de az meg káprázatos! Kíváncsi vagy, mire számíts? Nesze neked!
Fumax, Budapest, 2019, 208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634701095 · Fordította: Kodaj Dániel
8/10
2021 augusztus háromnegyede, mindjárt államalapítás ünnepe, Csimota a pasija családjával nyaral, mi meg élvezzük, hogy kettesben vagyunk
