Ez volt a második, eleddig utolsó könyvem, amelyik megjelent. Mivel a sajátom, nem értékelem, mert mennyire veregetheti vállon az ember önmagát? :-) Ezért csak mesélek egy kicsit, értékelés helyett.

A legfontosabb, amivel a barátaim sokat húztak: a könyv nem arról szól, hogy kicsoda Mohácsi Zoltán. :-)

Aktív keresztény koromban rengeteg Biblia-kört tartottam az otthonunkban, meg sokfelé a barát körben. Volt, hogy húszan is voltunk a huszonöt négyzetméteres szobánkban. Ha a csilláron nem is, de a galériánk lépcsőjén is többen ültek. A résztvevők döntő többségével több személyes beszélgetésem is volt.

Megdöbbentem, mennyien küzdöttek kisebbségi érzéssel, mennyien nem tudták helyre tenni magukat az életükben. Még a hozzám legközelebb állók közül is. Egy Biblia-kör sorozatot terveztem el az önértékelés kérdéséről. Akkoriban még nem minden második könyv szólt erről. A tematika egy roppant unalmas Isten-tiszteleten villant be, fel is skicceltem, és gyakorlatilag a felskiccelt pontok lettek a könyvem egyes fejezeteinek a címei. Mondhatnám, együltő helyemben megszületett a könyv, már csak le kellett írni. De előbb egy cikk-sorozat a Szövétnek című, általam főszerkesztett, gyülekezeten belüli folyóiratba, nem sokkal a Biblia-körök megtartása után. Majd egy evangelizációs sorozat egyik előadásán kellet egy előadásba összefoglalnom a Biblia-kör és cikksorozatot. Úgy kezdtem, hogy benyomattam a Hobo Blues Band Ki vagyok én?-jét. A vonalas gyülitagok kiakadtak, mondnom sem kell, de ifjúsági sorozat volt, nem a gyülitagokra gondoltam, amikor igent mondtam a meghívásra. 

A folyóiratot kiadó alapítvány elnöke, Kari ekkoriban mondta, hogy csináljak ebből is egy könyvet, hasznos téma. 

Ez a könyv története. Ugyan ma már nem vagyok tagja az egykori közösségemnek, de a kötet mondanivalója szerintem még ma sem avult el. Meg nem is fog, amíg ember él a Földön. De ez nem az én erdemem.
Én csak egy könyvet írtam erről.

(2018)