Miközben olvastam, elővettem néhány Syrius lemezt, mp3-formában, és újrahallgattam őket: mondhatom, utolért a döbbenet! Az együttes valóban hihetetlenül jó zenét csinált az alatt a rövid idő alatt, amíg létezett! Hihetetlenül jót! Tudtam én ezt eddig is, de most tudatosult igazán. 

Jól mondja a könyv: a Syrius igazi világsztár lehetett volna, mert nem a nyugati zenék magyarítását játszotta, hanem ahogyan Bill fogalmaz egy interjúban, vagy ötven évvel (na, jó, ez kicsit túlzás, de tízzel biztosan) előtte járt a fúziós zenének. Csodálatos összhangban, briliáns hangszer-kezeléssel, Orszácky Jackie fenomenális énekével. Nem feltétlenül könnyen fogyaszthatót, de mindenképpen értékes, izgalmas zenét. 

A könyv igazi kedvcsináló a muzsikájukhoz, és igazi csüggesztő a kommunista kultur-szakbarbársághoz, pénzéhséghez és ideológiai baromsághoz. Csak sajnos ez utóbbi nem büntethető. Jó lenne a btk-ban egy olyan fejezet, amelyben szankcionálható lenne ha valaki másokat megfoszt a lehetőségeitől! Most értettem meg mélységében a régi Rice koncerteken skandált „Erdős Péter a *va anyád!”-szöveget. Erdős doktor, Bors Jenővel és az Interkoncerttel karöltve gyakorlatilag kiirtotta mindazokat a zenekarokat, amelyek valóban progresszív zenét játszottak hazánkban. Csak a legnevesebbek a könyv főszereplői mellett: Kex, Tűzkerék, Taurus, Bajtala Trió. ez megbocsáthatatlan!

Dicséret és hála a könyv szerzőinek, hogy figyelemfelhívó összeállítást és sajnos mementót készítettek az egyik legjobb magyar zenekarnak!

Tessenek, kérem, Syriust hallgatni! S ne a Széttört álmok című lemezt, nem az az igazi.