Na jó, elismerem van bennem kultúrsznobizmus, ami miatt King neve nem cseng nálam olyan jól. A „Ragyogás”-on kívül nem olvastam tőle mást, attól sem estem hanyatt, bár hatással volt rám: akkoriban egy szállodában dolgoztam, és a nagy takarítás idején volt, hogy egyedül voltam egy emeleten, vagy húsz szobára; utáltam a fürdőszobákat. A filmtől sem voltam oda, csak Nicholson nőtt a szememben.
Na most: minden kultúrsznobizmusom ellenére valami érthetetlen okból kedvelem Arnold Svájcinéger filmjeit; így találkoztam a „Menekülő emberrel” is. Amiről fogalmam nem volt King-alapú film. S tetszett az is.
A kognitív diszonancia nem oldódott fel.
A könyv olvastán meg csak erősödött. Mert, ahogyan itt már többen leírták, más a kettő. A filmmel sincsen bajom, a könyvvel meg határozottan elégedett vagyok. Szikár stílus, rövid fejezetek, pergő cselekmény, nagyon jó ötlet, minden együtt van ahhoz, hogy helyé legyen a könyv: ahogy helyén is van.
S ha közhely is mára a médiát lelkiismeretlensége, hírgyártása, személytelensége, embertelensége, s az is, hogy a politika hogyan használja fel néphülyítésre a médiát, akkor is fájdalmas szembesülni egy ilyen jövőképpel, ahol a mindez a tetőfokára hág, ahol már nincs összetartás, nincs empátia, s ahol mindannyiunkat bedarál a rendszer. S a VV-ket nem nézegetve úgy fest, nagyon nincsen ez messze…
4/5
(2012)