Talán nyolc éves voltam, amikor először olvastam.
Az óbudai főtér gyerekkönyvtárában találtam rá. Nagyon szerettük azt a könyvtárat Pipivel, nekünk kincsesbánya volt: mennyi, de mennyi könyv, amiről mit sem tudtunk!
A Szikra Ferkó kezembe került kiadását Rusz Lívia illusztrálta, a Csipike óta a szívem csücske volt bármilyen rajza, illusztrációja, és ez így is maradt.
Ezért nem tudtam, nevessek vagy sírjak, amikor végre újra megjelent a könyv. Csakhogy nem az általam ismert formában, hanem egy teljesen más formában, valami hihetetlenül komor, depis rajzokkal. Az új illusztrátor Helmut von Arz lett. Nem önmagában, hanem Méhes témájához és a stílusához képest borzasztó ez a kiadás.
Egy születésnapomra exem beszerezte nekem, mert tudta, mennyire szeretem a történetét. Soha nem mondtam el neki, mert nem akartam megbántani, és tudtam, mennyire örül, hogy régi vágyakozásomat elégítheti ki hogy bár a gesztusát nagyon értékeltem, egyszerűen képtelen voltam abban a formában elolvasni a mesét.
Azért borzasztó, mert túl reális. Túl komor. Túl depresszív. Túl nemmese. S így elvonja a lényegről a figyelmet. Mennyire nem mindegy, hogyan néz ki egy könyv!
Évekig hajkurásztam antikváriumokban azt a régi kiadást, de nem bukkantam a nyomára. Aztán valaki lefénymásolta nekem a saját példányát. Aztán valamelyik antikváriumban meg tudtam venni egy könyvtári selejtezett példányt: a könyvtár által bekötve. Jobb, mint a semmi, jobb, mint a fénymásolat. Aztán az antikvárium.hu, nem is tudom hány év után értesített, hogy az előjegyzett könyvem megérkezett. Az a kiadás, jó állapotban. Hip, hip, hip, hurrá!
Egy jó ideje itt van, az enyém. Nem is tudom, örültem-e már ennyire könyvnek...
A Szikra Ferkó meseregény. De a javából.
Nem azért mert mesés dolgok történnek benne, hanem azért, mert Méhes gyakorlatilag népmesét ír. Már ha ez nem lenne önellentmondás. De olyan ízes, kedves, mulatságos nép-műmesét, hogy nem tudom, ide legyek vagy vissza a lelkesedéstől. A mesék minden eleme megtalálható benne. Ezt nem magamtól tudom, hanem meseterepauta-tanfolyást végzett Szerelmetesfeleségtársam mondta, aki elzárkózik mindentől, ami nem nép- hanem műmese. De tényleg mindentől. Azt mondja, a műmese kiheréli a mese lényegét, semmibe veszi a célját, a szimbólumait, az eszköztárát és a mondanivalóját.
A Szikre Ferkó-t mégis elolvasta, és egyedüliként elismerőn beszél róla azóta is.
Azt hiszem, annyi bűne mégis van Méhesnek, hogy a Szikra Ferkó által leszoktatott a rövid mesékről és rászoktatott a meseregényekre. Bár neki legyen mondva, valahogy, a magam részéről már kisgyerek koromban sem szerettem igazán a népmeséket. Még a Grimm és Andersen párviadalban is egyből Andersen mellé álltam.
A Szikra Ferkó maradt tehát a toppon. Vélem, amíg élek.
5/5
(2012, 2018)