Hosszú évekig erősen értetlenkedtem a rendszerváltás utáni években, ahogy Thürmer sürgött-forgott, és nyomatta tovább: az MSZMP-t., Munkáspárt álnéven. Komolyan gondolja? Valami tréfa az egész? Kinek kell ez? Ki ez a nevetséges figura? Hja, Kádár titkára volt… Eh, akkor komolyan gondolja!
Aztán ilyen-olyan megnyilatkozásait hallva, felfigyeltem arra, hogy nem mond más, mint amit sok dologról magam is gondolok.
Leszögezem: már csak a világnézeti eltérés okán sem leszek Thürmerrel soha egy platformon ideológiai kérdésekben. A kommunizmus kísérletét, a „megvalósult” szocializmus kegyetlenségét megvetem, utálom, és úgy gondolom, hogy aki fenntartója volt az elmúlt rendszernek, annak a maiban nem lenne szabad vezető szerepet betöltenie (ahogyan sok volt szocialista országban erre törvényt is hoztak).
De Thürmer könyve érdekes könyv! Természetesen másképpen értékeli Kádárt, mint ahogyan a mai közgondolkodás jó része (bár 2018 már ebben sem vagyok biztos), de legyen neki! Legalább az ’56-’57-es megtorlásoktól ő is elhatárolódik.
Ami miatt igencsak érdemes elolvasni a könyvét: bal oldalról világít rá arra, hogy bizony esélyes, igencsak esélyes, hogy volt egy rózsadombi paktum, s hogy a mai MSZP tagjai fölöttébb tudatosan váltak egyik pillanatról a másikra, a csodálatos „politikai Photoshop” (T. Gy. szófordulata) hatására európai demokratává és az ország kielégíthetetlen étvágyú rablóivá.
Thürmer egyik legmulatságosabb megállapítása, hogy döbbenten tapasztalta 2009-ben, hogy a magyar nemzet jövőjét illetően kikkel került egy platformra. Nos, azokkal, akik azt állítják, hogy az ország kétharmada úgy gondolkodik, mint ők, csak még nem tudnak róla (nem, nem a Fideszre gondolt!): a Jobbikkal. A könyv 2009-ben jelent meg.
4/5
(2012)
