Igazából nincsen feloldás. 

Nem tudjuk meg, miért olyan, amilyen, honnan jött, mi történt vele, miért lett beteg, hogyan lett jobban (bár erről egy kicsit), s voltaképpen, ki is ő, mi is ő? 

Csak annyit értünk meg, hogy Michael és Mina valamiért megszeretik őt. Bármennyire csavargó, szakadt, büdös, kiszáradt bőrű. olyan a lehellete, mint a ragadozó állatoké, és száraz labdacsokat büfög fel, ételeinek megemészthetetlen részeit… S azt is értjük, mondjuk ennek van oka, hogy ő is megszereti a két gyereket.

A történet voltaképpen érdekes, csak valahonnan nem jut valahová. Illetve mégis, hiszen a kicsi életben marad, Michael és Mina barátok lesznek, és mindent összevetve Michael is megőrzi az iskolai barátait.

De valahol miközben de, nem is a történés az igazán fontos, és nem is hihető (mert Skallig voltaképpen annyira visszataszító és undorító, hogy nem valószínű: lenne gyerek, aki nem elhányná magát tőle, hanem megszeretné), hanem a pasztellszínű érzelmek, mint például a Michaelben dobogó kettős szív, a sajátja és a kicsié, a meg-megjelenő átlátszó szárnyak, Skellig alakja, ahogy a kórházban táncol, kezében a kicsivel, anya legnagyobb döbbenetére, és még nagyobbra, hogy nem nyugtalan a szikár, szárnyas alak láttán, aki éjnek idején a szívműtött kicsit kiemeli a kórházi ágyából. 

Naturalista líra, ha van ilyen. Ha nincs, most lett.

Figyelemre méltó a könyv. Nem tudtam eldönteni, hogy besorolhatom valahová a Kis herceg és a Végtelen történet mellé, vagy olyasmi hatásos, borotvaélen táncoló blöff, mint pl. a Jonathan, a sirály. Azt tudom, hogy lesz még általam olvasva.

Szárnyak titka címmel is megjelent.

4/5

(2013)