Egy alapvetőn és teljes mértékben Istenről szóló könyvet értékelek, messzemenőn nem világnézeti semlegességgel. Nem lehet úgy elmondani a véleményemet, hogy senkit se irritáljon.
Istenről van szó: ha tényként kezelem a létét (ahogy igen), felfújják magukat az ateisták. Ha arról írok, amiről NBA is, én magam hogyan élem meg a jelenlétét, pukkadnak az ilyen-olyan -isták, izmusok hívei, tagjai, fanjai. Nem lehet igazságot tenni.
Maradna a megalázkodás és semmitmondás, de az meg már milyen lenne, és akkor mi a csudának a blogoldalam?
No, akkor érdemben.
NBA ezen könyve hitetleneknek, istenteleneknek értelmezhetetlen, bugyuta baromság. Mint bármi, ami Istenről szól. Nem vitás. Nem is nekik szól, bár találnának benne vastapsos részeket maguknak.
NBA könyve egy rádiós beszélgetést szed ízekre. A beszélgetést Hankiss Elemér vezette, és résztvevői voltak papok, egy rabbi, vallástörténész és így tovább. (Érdekes lenne tudni, reagált-e közülük valaki NBA nem egyszerű, cseppet sem kesztyűs kezű reflexióra valaki közülük! Nem néztem még utána.) A beszélgetés kiváló lehetőség NBA számára, hogy kifejtse a maga nézeteit. Nincs ezzel baj.
NBA nem szereti a vallásokat. NBA hívő ember. NBA nem hisz Istenben, úgy ahogyan az megszokott (van egy személyes, kommunikatív, felsőbbrendű lény felettünk, aki mindentudó, mindenható, s aki alapvetőn részt vesz ennek a bolygónak a sorsában, aki belépett az időbe, belépett a térbe, s aki erkölcsi, etikai tökély).
NBA azt mondja, hogy Istent az ember teremtette. Ezzel lehet egyetérteni, lehet vitatkozni, megtámogatni és cáfolni.
Egyetértés: hívőként tapasztaltam, hogy senkinek (mindentől függetlenül) a hite, az Isten-képe el nem tér a belső lehetőségeitől, az alapvetőn benne levő erkölcsi mércéktől. Nem kétkulacsosság ez, ahogyan régebben gondoltam, hanem egy teljesen természetes törvényszerűség.
Egyszer valamikor csináltam egy levelezőfórumot a keresztény vs. válás kérdéséről. Olyan embereket hívtam meg az ismerőseim közül, akiknek kíváncsi voltam, adtam a véleményére. A konklúzió nagyjából az lett, hogy mindenki úgy állt a kérdéshez, ahogyan az adott élethelyzete, a tapasztalata, a korlátai és lehetőségei engedték. Valaki ezerrel védelmezte a házasságot, isteni rendeltetését, megváltoztathatatlanságát, felbonthatatlanságát, s megkérdőjelezte azoknak a kitartását, találékonyságát, akik a válás útjára léptek. Olyan vehemensen tette, hogy gyanús lett; rákérdeztem, mire kiderült, hogy a párja permanens szóbeli agressziót használ, már kétszer félreszexuált, ő pedig éppen házasság-ment. Egy másik résztvevő kiszállt a listáról: a párja elnyomta őt, nembeli sajátosságait nem érvényesíthette, szexuális kapcsolat nem volt köztük, anyagilag teljesen kiszolgáltatott volt: ma is együtt szenvednek, de a törvény és az adott egyház szerint házasok. A harmadik isteni intézménynek tartotta a házasságot, de alapvetőn felbontható szerződésként értelmezte azt, aminek megvannak a szabályai, korlátai és konkrét ismertetőjegyei; ő a második házasságában boldog, több közös gyerekkel, harmonikus privátszférával. És így tovább…
Vagyis NBA állítását ez a fórum aláhúzza: kicsit elnagyolva azt mondhatom, a fórumon mindeneki megteremtette maga erkölcsi maximumát, és próbálta isteni tekintéllyel, logikával és életszerűséggel megtámogatni. Egyszerre mindegyik nem nagyon sikerült, valahol mindig kilógott a lóláb. Szóval ahogyan a modern pszichológia is mondja, valahogy úgy, de mégsem aképpen született meg a következtetésem: az ember teremti meg az Istent, aki végső soron az ember világképétől és belső útjától függ.
De NBA nem így mondja ugyanezt .
S NBA csavar egyet a dolgon: bár Istent az ember teremti, ez az Isten mégis erkölcsi, etikai maximum, mindenható, mindentudó,stb. (Ez közelebb volt a fórumos tapasztalatomhoz.)
Végigpislogtam a könyvet, vajon feloldja-e ezt a fából vaskarikát. Annyira nem tette meg. Csak kicsit, amikor azt mondta, végső soron mindenkinek a legbelső törvényszerűségei szerint kell élnie, ha az beleilleszthető az világ szeretetrendjébe . Voltaképpen ez még a Bibliával is összecseng: Pál apostol nagyjából ugyanezt mondja: ha nem engedelmeskedünk a lelkiismeretünknek, akkor vétünk a Rend ellen. Igaz, hozzáteszi: ebben a világban a lelkiismeret is szennyeződött, valami magasabb erkölcse van szükség, hogy a helyén kezelhető legyen, s ő Krisztusban találja meg a magasabb erkölcsöt. S minden mást.
NBA azt állítja, hogy a szervezett, dogmatikus vallás mindenképpen ellene megy a belső erkölcsnek. Minden önmagához őszinte lélek előbb-utóbb felfedezi magában, hogy mely pontokon fogadja el az adott dogmatikát pusztán az alkalmazkodás, vagy hadd legyek rugalmasabb és bibliaibb, a botránkozás elkerülése végett. S NBA azt állítja, hogy ez mindenképpen az Istennel fennálló kapcsolat rovására megy. Nem vitatkozom vele.
Mert a hit lénye a kapcsolat és nem egy rendszer elfogadása . NBA ezért vallásellenes, miközben teljes szívével hívő ember. Ha bármilyen izmus -istája lennék, lennének érveim ez ellen. Jobbára a Biblia alapján. Csakhogy ehhez az kellene, hogy a Szentírás mindkettőnk számára kiindulási alap legyen. NBA számára nem az. Ahogyan semelyik másik szent könyv sem. Meg a szent könyv nélküli izmusok sem, a könyvtelenségükkel.
Mégis azt kell mondanom, amit évekkel ezelőtt nem mondtam volna: ha végiggondolom, összességében nincsen bajom a végső konklúzióval (amire persze minden hithű -ista felszisszen, hiszen nem kell, hogy az egész főzelék rossz legyen, elég bele egy-két csepp arzén).
NBA néha (jó értelemben véve) kinyilatkoztat: elmondja, hogyan hisz mit, s hogy igaz, ami szerinte igaz. Ezeken a pontokon maga is -ista lesz: nagybandóista, s ezen nézetből jól, logikusan kiosztja a más -istákat. A maga dogmatikája szerint. :-)
Gondolatkísérletet olvastam. Egy őszintén hívő ember Isten-keresését. Nem egyházalapítóét, nem papét, nem guruét, hanem egy mindennapi emberét, aki megosztja maga hozzáállását, tapasztalatait azokkal, akik erre érdemesítik. S ezen a ponton nem csalódtam Bandóban: a könyv fő hangsúlya az őszinteség és egy kényszerek nélkül érvényesülő valóban magasabb rendű, emberközpontú erkölcs után vágy. Ami végső soron valóban jobbá tehetné ezt a világot. Függetlenül attól, hogy milyen izmus, dogmatika, rendszer mentén történik.
Mindent összevetve: pozitív a mérleg. Posztkeresztény hozzáállásom több fából vaskarika érveléssel ütközött, de legyintettem ezekre: „Jól van, Bandó, sebaj, több a közös, mint a köztelen: ígyen-úgyan egy az istenünk, és egy a célunk, a fene se vitatkozik részletkérdéseken! Köszönöm a könyvedet!”
4/5
(2013)