Jókait a kötelező Kőszívű óta nem szeretem. Valahogy soha nem fogott meg. Se előtte, se utána, se közben. 

Zorád Ernőt, amióta az eszemet tudom, szeretem, az pedig még a Füles képregényeinek idejéből, a ’70-es évekből való. Mármint az eszem tudása.

Namost: meg nem válnék tőle, de valahogy így volt felemás nekem ez az ormótlan alakú füzet. Mert Zorád rajzai lenyűgöztek. Az egyoldalas festmények gyönyörűek. 

Viszont nem egyszer vissza kellett lapoznom, hogy akkor voltaképpen kicsoda is a Névtelen Várban olyan nagy szenvedéllyel őrzött leány, akiért ennyien vállalnak hűmennyi kockázatot, lemondást, egyikük még a poklot is? S voltaképpen, ajjaj, annyira felületes voltam, fogalmam sem volt róla… 

De maga a történet szép, s ahogyan mondtam, Zorád ernő az Zorád Ernő! És ebben az esetben ez nagyon jót tesz Jókainak. 

3,5/5

(2013)