Persze, nem irodalmi értékeiért szeretjük Burroughs-t. Pontosan nem tudnám megmondani, miért szeretjük. Talán a fantáziájáért, mert az van nekije bőven, de nagyon bőven! John Carter és Tarzan történeteiben a kaland és a fantázia mindent visz. Mert, lássuk be, más nem is nagyon van benne. Logika sem nagyon, meg mély átgondolások sem. 

S ennél a kötetnél nekem ez vette el a kedvemet. A kaland, vagyis inkább a könyv vége felé az egymillió harcos titokban összeszedése, és az ezer harci hajó el- és felkészítése már nem is gyermeki naivitás volt, hanem amolyan „mindent elhiszek, de ez már túl sok”-fáradtság. Pedig szeretem Buroughs-t. 

John Carter szinte napokig nem alszik, sebaj, végig küzdi ezeket a napokat, sebaj, lemészárol minden galád ellent, hurrá, de feleim: nincs alkalom, hogy enne vagy inna! Csak az egyéves rabsága során, a kötet vége felé! Kemény legény! 

Nem is szőrözöm tovább, mert Burroughs nem arra való, persze, hogy nem. 

S kis pihenés után olvasom majd tovább a sorozatot.

3/5

(2015)