Ahogy a fülszöveg mondja, az utolsó olyan epizód, amit Goscinny és Morris együtt készített.
Az utóbbi időben több olyan füzet jelent meg, amihez egyiküknek sincs köze. Nem voltak rosszak, értékeltem őket. De valami hiányzott belőlük, hogy hatalmas cöcenés legyen a végeredmény. Nem tudtam igazán megfogalmazni, hogy mi.
Azt hiszem, ennél a füzetnél megértettem: a képregény és a valóság kapcsolata. A Vadnyugat nem csupán díszlet, hanem információ-forrás is. Miközben az ember jókat röhög, persze mind a képi, mind a szöveg humorán. Nem arról van szó, hogy bebiflázandó memoriterek lennének Luke kalandjai, a cöcenősek, hanem finom információ morzsákról. Itt például arról, hogy például a postát Pony Express-nek hívták ott és akkor. Meg hogy a távíró már milyen régen létezik. Meg hogy a postások nem csupán A jövő hírnökében (The postman) kulcsfigurák, hanem azok voltak már százötven-kétszáz éve is.
S közben Luke mindent megold. Még akkor is, ha ebben az esetben a két küzdő fél közül csak azért áll az egyik mellé, mert csak. Ugyanúgy a másik mellé is állhatott volna. Számára emígyen semmilyen tétje nincsen a hova-állásnak. De persze a hova.állásával leplezi le azt, aki viszont tényleg gonosz.
Vegyétek, vigyétek, nézzétek, olvassátok!
4/5
(2015)