A hasonmás olvasása után „természetessé” vált, hogy egy-egy könyvtárlátogatás után jön velem egy-egy Réti-kötet is. Ez volt az első „természetes”. A hasonmás az olvasni nem annyira szerető fiamat két vállra fektette, olvasni akart még Rétit. Amikor ezt a kezébe adtam, örömködött. Aztán lelohadt, majd a felénél visszaadta. Pedig A hasonmás-t közben már be is szerezte magának.:-)
Én meg csak azért is elolvastam A parfümör-t.
A közepéig nem voltam lelkes. Hiányzott belőle az az elementáris humor, ami A hasonmás--ban zsigerileg ott volt. Ez egy krimi. Pont. Vagy mégsem…?
A negyedéig tart a bevezetés. Kicsit hosszú, de belátom, elfogadom, nélkülözhetetlen, nem felesleges, mert nem lenne nélküle kerek a történet.
Aztán beindul és meg sem áll a végéig. Hullanak a szereplők, mint Trónok harcában, de Réti nem kegyetlen, a jók megmaradnak. A szereplők döntő többsége nem klisés, élő alak, az egymásba gabalyodó két főszereplőt meg is kedveljük, és ha már őket igen, akkor a pocakos rendőrnénit is. A többiért nem kár.
Pörög a cselekmény, izgulunk is, nagy csavarok nincsenek, de kicsik vannak, emiatt hiányérzet sincsen. Nem lehet letenni (bár a fiam letette; botorság volt).
Kezdetben féltem, hogy valamiféle remake-je lesz Süskind regényének, a címében is linearitást mutató Parfüm-mel, de szerencsére csak a főalakok fő képessége, a hihetetlenül kifinomult szaglás a közös a két regény között.
Mondjuk kérdésként végig ott volt bennem, hogy menyire valóságalapú Kardos Gitta kutyákat megszégyenítő szaglása, az illatokkal való befolyásolás lehetősége, az érzések manipulálása (mármint szintén az illatokkal), de elhittem Rétinek, hogy lehetséges, s hátha a szakmája tapasztalata adta az ötletet.
Voltaképpen, krimi ide, amoda, s egyértelműen, felvállaltan szórakoztató irodalom, az az erkölcsi dilemma, amit Gitta átél (az illatokkal titokban történő befolyásolás lehetősége) mennyire etikus, sőt, adott esetben mennyire bűn, azért ad egy kis csettintős pluszt a könyvnek. S jó, hogy Réti nem rágja a szánkba a választ, s inkább nyitva hagyja a kérdést.
S ha már erkölcsi dilemma: Gitta végső megoldásának erkölcsi mérlegelése külön kérdés: volt-e joga, alapja megtenni, amit megtett, súlyozható-e a bosszú keménysége, erkölcsös-e egyáltalán a bosszú, ha a maga tettei, döntései sem voltak hófehérek, s a tettének a fölényesen túlsúlyos gonoszsága felmenti, indokolhatja-e az általa kiötlött ötletes, de irreverzibilis ellenhatást?
Szóval, ha akarom (akarom!) picit több is ez, mint szimpla, pörgős, jó kis krimi!
Tegnap bent volt a könyvtárban a „Kaméleon”! :-)
3,5/5
(2015)
