Sátáni istenek: ilyenek nincsenek a teológiában. A való életben vannak, ha nagyon helyesen kis i-vel írjuk az isteneket: önjelölt istenek, akik imádatot követelnek és szadista autoriterizmussal, diktatúrával ki is követelik azt maguknak. A hitük, rögeszméjük vége általában halál, néha a sajátjuk is, és köztörvényes bűnözés.
Borovička négy, XX. századi esetet dolgoz fel.
1. A legismertebb történet: a Népek Szentélyében Jim Jones „tiszteletes” vezetésével kilencszáz (!) ember választotta a ciánkális öngyilkosságot, de voltak, akiket fegyverrel kényszerítettek a halálba, miután a Szentély tagjai kivégeztek jónéhány újságírót és egy szenátort.
2. A számomra eddig ismeretlen Naptemplom egyfajta szabadkőműves páholyként működött. Vezetőjük Joseph Di Mambro zseniális szélhámos volt. A közössége tagjai mégis tragikus véget értek: fejüket összedugva, hason fekve, lábukkal Napot formázva golyót eresztettek/ereszttettek a fejükbe, majd előre elkészített technikai berendezésekkel, amelyet az utolsó indított el, magukra gyújtották az épületeket. Két helyen történt ilyen öngyilkosság, összesen közel hatvanan haltak meg.
3. A texasi Waco esete David Koresh-el a magyar híradókba is bekerült. „Keresztény” közösségének a farmját végül az FBI ostromolta meg, a tagok fegyverarzenállal védték magukat. Nyolcvankét ember halt meg teljesen értelmetlenül.
4. Az általam eddig soha nem hallott történet Roch (és nem Rock, ahogyan a könyvben végig említik) Thériault története. Bár az ő keze alatt senki nem lett öngyilkos, és közvetlenül „csupán” egy embert ölt meg, a története véres, darabolós thrillerbe úsztatott horror.
Ami egyezik ezeknek az őrülteknek a történetében az a vallási téboly, a messianisztikus önkép, a világvége várása, a parttalan, állandó, kényszerített szexuális kapcsolatok, korra való tekintet nélkül, az empátia teljes hiánya, a kiválasztottság biztos tudata, és a világtól való elzárkózás és áradó karizma, kiváló kommunikáció (már ami az akaratuk átvitelét illeti.
Ami nehezebben érthető: mindig vannak követőik. De MINDIG. S a követők követése nem társadalmi helyzet függő, mert amíg Jones jobbára a tudatlan, egyszerű embereket vonta magához, addig Di Mambro a svájci elitet szédítette halálba. S ha voltak túlélő követők, azoknak utólag fogalmuk sem volt, miért nem akadályozták meg a tragédiákat, miért nem léptek le (mondjuk Jones meghülyítettjei fizikailag nem tudták megtenni), miért nem fogtak össze, és miért nem léptek fel közösen az őrültek ellen.
Borovička stílusa roppant élvezetes. A történetek szerkesztett, izgalmas történeteket, háttérinfókkal, kis színesekkel. Nem von le tanulságot, csupán beszámol, bemutat. A tanulság levonását az olvasóra bízza. Ebben vastagon benne van a tévedés lehetősége. Benne van, mert úgy gondolom, sokak számára annyi a tanulság, hogy, na, azok hülye vallások! S ez a sommás végkövetkeztetés alapvetően tévedés. Azért az, mert bármilyen eszme eltorzítható a végsőkig. Amíg például Richard Dawkins a vallást szapulja a rengeteg kifolyt vérért, és dicsőíti a rációt, a tudományt, addig hihetetlen nagyvonalúsággal ügyet sem vet, sem a francia forradalom észközpontú emberirtására, sem az ateista kommunizmus ötszázmilliójára. Ezekért a hihetetlen számokért nem felvilágosodás vagy az ateizmus hibás, hanem őrült vezéreik, a követőik és a sátáni rend, amit kialakítottak.
A címben olvasott sátáni jelző itt válik egyértelművé. Sátán, a Diabolos, a szétdobáló fel- és kiforgatja a rendet, az eszméket, a hitet, a Bibliát, a társadalmakat, az erkölcsöt, mindent ellenkező előjelűvé tesz, és általában a legmagasztosabb, legfennköltebb, legszentebb eszmék, hitek nevében teszi ezt. A kezében rossz lesz jó és szent a gonosz. S dicsőséges, szent cél a halál.
Borovička nyitva hagyja azt a hihetetlenül izgalmas kérdést is, milyen lelkület, milyen pszichológiai alapállás kell, ahhoz, hogy valaki egy szektavezér parancsára levágja baltával a felesége lábának a kisujját? Mert természetesen, olvasva mindegyikünk azt gondolja magáról, hogy a baltát (jelen esetben) Thériault fejébe vágta volna, vagy ha megerőszakolja a lányát a vezér (Jones, Koresh), akkor annak szakadnának le a kezemtől a nemzőszervei… De nem ez történt. S hátborzongató belegondolni, hogy persze, én nem, de mi lenne ott, abban a helyzetben?
4/5
(2015)
