Nem tudom, pontosan, hogyan és miért került a kezembe, pontosabban az e-könyv olvasómra Gárdonyinak ez a műve. Ha Gárdonyi, akkor Egri csillagok. Egy-két könyvét még meg tudtam volna említeni (ha belegondolok, ezzel együtt kettőt), de azokról (ezekről) sem tudtam semmit. Szóval egyfelől az Ida regénye lekerült az internetről, másfelől felkerült a kütyümre.

Kívántam olvasni. Megmagyarázhatatlanul. Valahogy úgy, mint amikor Szerelmetesfeleségtársamat megismertem, és negyed óra ismerettség után nem tudtam levenni a szememet a szeméről és a mosolyáról (mást is észrevettem, de akkor arról még le tudtam venni a szememet).

Azt, hogy Gárdonyinak van humora, azt az egri várban csetlő-botló Gazsi cigány elárulta, „inzstállom”. Azt, hogy Gárdonyi romantikus is, azt meg Gergő és Vica szerelme árulta el. Azt, hogy szereti a tiszta, következetes jellemeket, az is kiderült az egri hősök sorából, elég, ha csak Dobóra gondolunk. Az, hogy a nyelvezete ízes, élvezetes, szintén egyértelmű. 
De az, hogy mindezekből egy kedves, könnyed, amolyan Aszlányi Károlyos, Vaszary Gáboros történet kerekedik, gondolni sem mertem volna.

Már a könyv elején megrökönyödtem, annyira meglepő és mulatságos volt az alapprobléma, és annyira nem gondoltam, hogy Gárdonyival kapcsolatban felmerülhet a groteszk vagy az abszurd jelző. Aztán az abszurd vagy groteszk alaphelyzethez hozzá igazít két nagyon jellemes, következetes embert, akikről természetesen már az elején sejteni lehet, hogy mit kezdenek egymással a végén. Ida és Csaba a végtelenségig korrektek, udvariasak és szép lassan egyre kedvesebbek is egymással. Ahogy arra számíthatunk.

A könyvben nincsen ellenszenves alak, mégsem válik sem idealistává, sem csöpögőssé a történet. Talán azért, mert bár nem ellenszenves senki (gáz, hogy nekem még Ó Péter sem?), de ez nem jelenti azt, hogy fekete-fehérek lennének a jellemek. Sőt! (Valószínűleg ezért van bennem némi empátia Ó Péter iránt is.) Ez olyannyira igaz, hogy adott esetben a két főszereplő is képes kiakasztani az ember gyermekét, s hiába is próbálja magyarázni magának, hogy a viselkedésük, a viszonyulásuk semmi más, mint az adott kor emberének a viszonyulása helyzetekhez, emberekhez, ez a magyarázat még önmaga számára sem elfogadható. Ida és Csaba néha egyszerűen idegesítők. Néha bénák. Néha túl udvariasak, túl konzekvensek. De éppen ettől lesznek kedvessé, szerethetővé.

Nagyon meglepett milyen nagyon finom kis mozdulatokban, történésekben mutatja be Gárdonyi a két ember egymásra találását, kapcsolatuk változásit. Bergman ehhez képest elefánt a porcelánboltban (vö.: Jelenetek egy házasságból)

Szóval valami egészen mást kaptam, mint amit vártam, bár fogalmam sincsen mit vártam, de minden esetre sokkal több lett, mint amire számítottam. S olvasás közben megkívántam azt az udvarias, előzékeny, figyelmes, korrekt világot. (Miközben naná, hogy sehol, semmikor, meg minden kornak a maga baja.)

A könyvnek van két filmes feldolgozása.

1. Az egyik a magyar film hőskorából, Jávor Pállal (bajusz nélkül!) és Ágay Irénnel. Székely István rendezte, aki nem hagyta magát lebéklyózni Gárdonyi szövege által. A Julis (Gombaszögi Ella) és Bognár úr (Gózon Gyula) páros gyakorlatilag önmagában elvinné a filmet, Ida és Csaba története nélkül is. Székely megmutatja, mivé változna Gárdonyi története Holywood-ban. Nem unszimpatikus a végeredmény. Nagyon más hangulatában és hangsúlyában, mint az eredeti sztori, de nem éreztem szentségtörésnek a változtatásokat. 
2. A másik adaptáció 1974-ből származik, Venczel Verával és Oszter Sándorral. Itt a párbeszédek a legtöbb esetben szóról szóra hozzák Gárdonyi szövegét, és a szükséges dramaturgiai húzásokon (mármint a szövegből rövidítésére gondolok) túl gyakorlatilag teljesen hűek maradtak a regényhez. Ezt a változatot Zsurzs Éva rendezte. Oszter és Venczel pompásan hozzák Csaba és Ida alakját, és szívük változásait. 
   Más tehát a két adaptáció, de szerintem egyik sem jobb vagy rosszabb. Csak más.

De mindkettő megmutatja, hogy a hozott alapanyagban mi minden van benne. Kalapom leemelve, Géza bátyám, nagyon köszönöm a munkálkodását, köszönöm az órákat, amit Ida és Csaba történetével tölthettem!

5/5

(2016)