A könyv érdekfeszítő, aktuális, felháborító és elképesztő. Ulfkotte könyvének az alcíme: Hogyan profitálnak politikusok, újságírók és civilszervezetek a menekülthullámból? 

S az a helyzet, hogy az alcím nem csupán sugallja, amiről a könyv szól, hanem nagyjából el is mond mindent. Hogyan profitálnak? Úgy, hogy pénzt kapnak, és lenyúlják a nagy részét. Minél több a migráncs, annál nagyobb a zsé, annál vastagabb a privát pénztárca. Ahogy annak lenni „kell”. Úgy fest, nem csupán Magyarországon, hanem szanszéjjel, mindenhol így megy ez. A könyv tartalma nagyjából ennyi.

Mondjuk, ezt már Oriana Fallaci könyvénél írtam: számomra érthetetlen Európa önvédelmi reflexének a hiánya a migráns-kérdésben. Azt is leírtam ott, hogy ez nem másság gyűlölet, hanem realizmus: aki valóban menekült, aki valóban a háborús övezetből jött, aki valóban segítségre szorul, aki valóban integrálódni akar, aki tiszteletben tartja annak az országnak a törvényeit, ahová érkezett, nos annak segítsünk. Aki a törvényeket áthágva, lesz@rva érkezik, viselkedik, akit hazugságon, törvényszegésen kapnak, aki követelőzik, rongál, balhézik, annak miért is lenne kötelező segíteni? 

Volt itt hivatkozás 1956-ra (egek, mekkora baromság!), volt könnyes és valóban borzalmas képösszeállítás a szíriai háború következményeiről, figyelmen kívül hagyva, hogy vajon a menekültek hány százaléka érkezett valóban Szíriából, (ha onnan is érkezett, akkor ez mentség-e arra, hogy áthágja az itteni törvényeket?), volt itt már fasiszta a magyar kormány (nem a kedvenceim, de ebben az esetben, lássuk be, jogos volt, ahogy hozzáállt a kérdéshez; a kötvény bizniszt persze nagyon ne számítsuk a pozitívumok közé, de az is példája, mekkora pénz van a menekültekben!)

Nos, Ulfkotte megadja a választ: a migráncs tömegekben hatalmas pénz van. Ezt már hazánkban is tudjuk (lásd egy bekezdéssel feljebb!). 

A hatalmas pénz jólétet jelent az emberjogi aktivistáknak, segélyszervezeteknek (megkapja a magáét anyagilag és Ulfkotté-tól is a Vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat is bőségesen). S tulajdonképpen ez a válasz az elvtelenségre, az önvédelmi reflexek kikapcsolására: a pénz. 

Tény, az eddig széles tárt karú országok sorban vesznek vissza a vendégszeretetük határtalanságából, épülnek a kerítések, visszaküldéseket fontolgatnak, önvédelmi gárdák alakulnak. Vagyis tér vissza a realitásérzék. 
De nyilvánosan kimondani azt, hogy ennek mocsokul nem így kellene mennie, még mindig necces, mert aki így, ebben a formában, számolatlanul, átsétálva Európán, önazonosság tisztázása nélkül nem akarja fogadni a tömegeket, az rasszista, fasiszta, a polkorrekt szemlélet szerint. S a polkorrekt liberalizmus, ahogy Ulfkotte-nél látjuk, nem is annyira a humánumról, mintsem az anyagiakról szól. S ezzel Isten mentsen, hogy bárkinek a személyes humanizmusában kételkedjek! De az összkép nem erről, nem az emberiességről szól. 
S azért nem, immár ismétlem magamat, mert akkora pénz van ebben a bizniszben, ami minden mértéket és realitás felülír. Mondja Ulfkotte. Mi meg látjuk.

A könyv, ahogy mondtam, gyakorlatilag az alcímével elmond mindent. A többi a részletezés, a szőrözés, molyolás, a nevek konkréttá tevése, legyen szó szervezetekről vagy a korrumpálható, korrumpálódott, a szervezetekbe, döntés hozó fórumokba beépült politikusokról. Szép hosszú lista. 

Annyira hosszú, s annyira egykaptafa a történet, hogy a könyv végére el is fáradtam, kicsit érdektelen is lettem. Főleg, mert a rezignáltságból csak az értékelésem utolsó három mondata fakadt: 
Ulfkotte könyve aláhúzása annak, hogy mennyire beteg ez a világ, mennyire elhagyta a józan ész ösvényét, s milyen aktívan ássa a saját sírját. S hogy a pokolba vezető út is a jó szavakkal, nemes eszményekkel van kikövezve. 

S a kérdés ugyanaz, mint Ulfkotte másik könyvénél: rendben, tudjuk, értjük, utáljuk, felháborodtunk, elmennek ezek a büdös francba… de végső soron, mifenét lehet tenni? Valamit jó lenne!

3/5

(2016)