Háááát…

Véghelyi Balázs hatalmas fába vágta a fejszéjét. Olyan hatalmasba, hogy bele is csorbult az eszköz.

Kíváncsi voltam, mi lesz a koncepciója, amikor a magyar könnyűzene (de utálom ezt a szót) szövegeit elemző könyvet ír. A koncepció egyértelműen az lett, hogy nem elemzi a szövegeket, csak megemlíti őket, miközben végigfutunk a magyar beat, pop, rock,stb. történetén.

A baj csak az, hogy ennek a végigfutásnak túl sok értelme nincsen. Elsősorban azért, mert a végigfutás nagyban támaszkodik Sebők János és Jávorszkí Béla Magyarock című könyveire, csak azokban sokkal részletesebben találjuk meg mindazt, amit itt olvasunk. S annak a két kötetnek valóban a magyar rock történetének a bemutatása a célja. De a fenti két köteten túl született már számtalan történeti és interjú-kötet, monográfia, amelyben a történések megtalálhatók. 

A fő baj az, hogy ebben a könyvben, a Zene nélkül-ben a szerző a történéseken túl a szövegeket valóban pusztán megemlíti. Holott ebben a kötetben azokon lenne a hangsúly. Van néhány előadó, ainél hosszasabban elidőz, de a hosszas is maximum két oldalt jelent. S egyértelmű, számára kik a szívcsücskök. Ami nem lenne baj, de akkor róluk kellene könyvet írnia: Zene nélkül az ezredfordulón. S akkor ott elmélyedhetnénk ezeknek az előadóknak a szövegeiben. Nem is lenne az baj, sőt!

De így, hogy az Illés történetéről viszonylag sok mindent megtudunk, csak éppen Bródy szövegeiről alig valamit (jó, legalább a Ha én rózsa volnék megjelenik), vagy Dusán szövegeiről szinte semmit, Horváth Attila mintegy sehol, de hogy Hobó szinte totál kimarad, és a Vadászat is jóformán széljegyzet… S ezt nem azért mondom, mert nekem meg ők a szívcsücskök, hanem azért, mert a témához képest ijesztően nagy a lépték, amit Véghelyi Balázs alkalmaz, és a végtermék válik méltatlanná a választott témához.

Szóval nem kellett volna ennyi történet. Mert a lóápolásnál nem a lovak nemesítéséről, evolúciójáról (amiben nem is hiszek) beszélek, hanem a lóápolásról. Hm, stimmt? Az egyetlen, aki méltó mennyiségű oldalt kapott, az Seres Rezső. Aki nem írt szöveget (illetve de, ám azt a kutya sem ismeri), hanem zongorált és énekelt. Vagyis szükség lenne erre a könyvre, de nem így. Sok is, meg rettentő kevés is ebben a formában. Mert ezek így nem fejezetek, hanem széljegyzetek a magyar dalszövegírás történetéből.

Szóval valami van, de nagyon nem az igazi.* Sokat akart a farka, de nem bírta a szarka.

* Azt azért köszönöm, hogy Lovasi András szövegeire felhívta a figyelmem! Ez eddig valahogy, hihető vagy sem, de soha nem került számomra a fókuszba. De azért is fintorgok: ha nem szeretné igazán Lovasi szövegeit, nem jutott volna rájuk ennyi oldal, és nem tudta felhívni a figyelmemet rájuk.