A hasonmás című könyv volt, mit Réti Lászlótól először olvastam. Ahogy közhelyesen mondani szokták, megvett kilóra. Kedvenc. Nem csupán azért, mert humoros, meg izgalmas, hanem mert van benne valami nagyon egyedi. Aztán olvastam több Rétit, és mindben az első szerelmet kerestem. Nem találtam meg. De nem volt még Réti könyv, amin unatkoztam volna.
Unatkozni ezen a kötetén sem lehet. Politikai krimit olvasunk. Olyan krimit, amiben megkapja a magáét mind a politika, mind az igazságszolgáltatás (már a neve is vicc!), mind a rendőrség. A legnagyobb pofont a politika kapja. Mármint ha egyáltalán képes pofont kapni. Úgy fest, Réti László végleg kiábrándult az ország vezetéséből, és beleábrándult az írásba. Szerintem az első teljes mértékben érthető, a másodikkal meg jól jártunk mi, olvasók.
Szóval a történet egy banki tömeggyilkossággal kezdődik, és jut még bőven hulla a maradék oldalakra is, nem kell aggódni. Meg jut némi borzalom is. Meg persze izgulhatunk a főhősért, ahogy annak lenni kell, egy nem Christie-féle agyalós krimiben. Van itt minden, lövöldözés, bunyó, autós-üldözés, erotika, robbantás, cyber-megoldások, csavarok mindenfelé (barkácskönyv, mondaná
szerelmetesfeleségtársam [na, csak belecsempésztem ebbe az értékelésbe is]). Van feloldás is, de Réti dicséri, hogy nem émelyítő bazsarózsás hálivúdi giccsel, hanem magyarosan, félig sikerülten; ami által teljesen sikerült, kicsit hihető lesz, amit olvasunk. Nevetni alig nevetünk. De ez nem is olyasféle.
A főhös Lovassy Márk őrnagy a pesti, gyilkossági, párdon, életvédelmis zsaruból muszájherkules James Bond-dá lesz a végére, de még ezt sem bánjuk. (Még a nő is meg van a Bond-sághoz, naná. Ráadásul a történet szempontjából fontos szerepet betöltő, Lovassynál sokkal fiatalabb, beavatott néni, ahogy kell.)
Jó volt ezt a könyvet olvasni. Jó volt úgy olvasni, hogy olyan írta, aki ért is ahhoz, amiről ír, még akkor is, ha tudva tudom (mert ő mondta, írta nekem A hasonmás alatti értékelésemet követő beszélgetésben), hogy amikor ír, csupán szórakoztatni akar. Ennek minden könyve pazarul megfelel. De mégis, az embernek van egy olyan hátsó érzése, hogy most egy kicsit többet akart mondani. Mintha. Talán.
Viszont mindezzel a nagyon fontos sok mindennel együtt, az összes nagyon komoly élvezeti értéke ellenére ez volt az a Réti-könyv, amely a legkevésbé ragadt a kezembe. Nem is tudom a pontos indokát… Talán éppen, mert bizonyos fokig aktualizálható? Vagy éppen mert Bond-ossá válik? Vagy csak mert több minden kikövetkeztethető? Nem tudom.
De ez az utolsó mondat csak a teljes igazság végett áll itt (Igazság? – kérdi Réti, és rá is legyint: – Ugyan már!), ne ez maradjon meg senkiben! Inkább szórakozzon mindenki ezen a Réti-krimin is!
