Ismét egy magyarul vadonatfriss Lucky Luke-füzet. Amit nem az eredeti szerzőpáros alkotott. Már nem René Goscinny írta a történetet. Ez, ugye, láttuk már mind a Lucky Luke-, mind az Asterix-füzetekben, értéksemleges megállapítás. Mert jó, nem az eredeti alkotók műve, de ettől még lehet marha jó, is meg lehet, olyan kis, hm, izé, még egy bőrös is.
Nos, ez a füzet valahol a kettő között van. Az alapsztori érdekes: Amerikába érkezik kora ünnepelt, francia színésznője, Sarah Bernhardt, hogy egy turné keretében magába habarítsa az egész Újvilágot. Vannak, akik várják, s vannak, akik az ördög eszközének tekintik a csinos, szuggesztív színésznőt. Az utóbbiak végett Lucky Luke gyakorlatilag testőre lesz Sarah-nak. Hogy sikerül-e megvédenie őt, kétséges. Lucky Luke nem sziporkázik, baj ér bajt, s csak a végén derül ki, hogy ki is áll a rengeteg bajkeverés mögött, s hogy Luke ezt szinte kezdettől tudta. Ahhoz képest… Szóval ez egy kicsit gyengus szerkezet. A helyi poénok viszont ülnek, ár az elején azt a küszködést a bálnával annyira nem fogtam fel, jókat mosolyogtam. De az egészt tekintve maradt bennem hiányérzet. Talán azért, mert valahogy nem Luke volt a főszereplő. Vagy nem is tudom…
Ebben a füzetben végre megint volt a történetnek valóságalapja. Sarah Bernhard valóban létezett, valóban ünnepelt színésznő volt. Nagy hirtelen ezt találtam róla:
„Erős színpadi pátosz, a részletek mesteri realisztikus ábrázolása, az érzésekre való hatás teljes kiaknázása jellemezte játékát. 1879-ben kezdte meg vándorlását a világ színházaiban. Először Londonba ment, majd saját társulatával bejárta csaknem az egész világot.
Budapesten többször is megfordult; nevét említi a Bűn és bűnhődés című Dosztojevszkij-regény is. Párizsba visszatérvén megvette a Porte-Saint Martin-színházat, s nemcsak játszott benne, hanem fiával, B. Maurice-szal együtt igazgatta. 1900-ban megvette a Théâtre des Nations-t a benne adta elő Sardou Toscáját és Cleopátráját. Leghíresebb szerepei a Phaedra, Andromaque, Medea, a Hernaniban Donna Sol, a Kaméliás hölgyben Margit, Jeanne d'Arc. Férfiszerepeket is játszott (Hamlet, Reichstadti herceg) Színműíróként, szobrászként és festőként is próbálkozott. Kísérletezett továbbá a némafilmmel is.
Barátság fűzte korának csaknem valamennyi írójához, költőjéhez, Wilde-hoz, Sardou-hoz, Rostand-hoz. Színdarabjainak plakátjait 1895-től Alfons Muchával rajzoltatta. Sikereit gyakran bukás követte, többször szerzett és bukott vagyonokat.”
Azt viszont furcsálom, hogy az akkori amerikai elnökről, a képregényben is (muris) szerepet kapó Rutherford B. Hayes-ról, az USA tizenkilencedik elnökéről egy szó ismertetés sincsen. Voltaképpen úgy kell kitalálni, hogy ő az ország elnöke. Pedig ezt olvashatjuk róla: „Elnöki jelölésének idejére már széles körben ismert volt a polgárháborús években bizonyított becsületessége, és Ohio állam kormányzójaként lelkiismeretességével néha még politikai szövetségeseit is meglepte. Híres volt arról, hogy úgy tudott kommunikálni, hogy azzal senkit se sértsen meg.” De persze ez a képregény értékéből semmit nem von le. Mármint az infó-hiány.
