Ez az egyik kedvenc Aserix-történetem. Bármikor előveszem, elolvasom, végignézem, mindig élvezem. Pontosan nem is tudom, miért. De a permanensen röhögő Csodaturmix, akinek a fejére ráesett Obelix menhirje, és ettől semmire sem emlékszik, de mindenen röhög, olyan vicces, hogy nekem is mindig röhögnöm kell.

Aztán, amikor a meghívott, gyógyító-druida esze is elmegy, mert Obelix bemutatja, miként ment el Csodaturmix esze, és együtt kotyvasztanak mindenféléket, és a káprázatos eredményeket kipróbálják a befogott, csóró rómain… Pompás! :-)

S persze a vége, amikor kiderül, hogy Hasarengazfix főnöki párviadaljához voltaképpen nem is kell csodaital, csak önbizalom és egy kis önbizalom-erősítő düh… S hogy a csodaitalnélküliséget tök evidenciaként kezeli mindenki: pazar! S ez végül is az olvasóban is megerősíti, hogy Hasarengazfix nem véletlenül főnök ebben a gall faluban: hiszen tisztességes versenyben győzött az övéit kultúrálisan a Birodalomban feloldó Ámegbéazix felett (A legjobb „beszólás” a füzetben a felirat Ámegbéazix falán: „Rome, sweet Rome!”.)

Csuda egy vidám történet!