Egy internetes beszélgetés során merült fel, hogy az egyház az évszázadok során mindig tudományellenes volt Galilei, Bruno, stb. Akkor találtam egy weboldalt, amely hosszan-hosszan sorolta a katolikus tudósokat, és jócskán, lényegileg árnyalja Bruno és Galilei perét.
Azon az oldalon találtam rá Tomka Ferenc kis füzetecskéjére. Nagyon kíváncsi lettem rá.
Mert bár igaz, hogy az egyházat (persze már ez a szó is problémás, és én most tudatosan nem írtam nagy e-vel) az idők során valóban érték rágalmak, valóban jó pár kérdésben ijesztően sommás ítéleteket mondanak felette („A papok mind betegek, kisfiúkat rontanak meg és mindig csak a pénz érdekelte őket, stb.”), de az is való igaz, hogy a katolikus egyház hozta létre, tartotta fent az inkvizíciót, hogy rettentő sok méltatlan pápa ült Péter soha nem létező trónján, s hogy Róma mindig a társadalmi fejlődés mögött kullogott.
A füzetecskének már a címe is problémás. Több szempontból. (Nem azért, met nem vagyok katolikus. Semmilyen -ista nem vagyok, semmilyen -izmus nem vezeti a billentyűzetemet. Még a kereszténységemre is azt mondom, posztkereszténység.)
Lássuk tehát a cím problémáit!
TEOLÓGIA Nem kell megijedni, egyszerű leszek. A címben ott van a bűn szó. Általános értelemben a bűn a törvények áthágása, a Btk., a Ptk., a kresz, és így tovább. Még bibliai értelemben is igaz ez, a bűn a Tízparancsolat megtörése. De az a helyzet, hogy a Biblia még inkább szűkíti vagy inkább tágítja a kört. Azt mondja, hogy Isten a szeretet. És elmondja, hogy a szeretet lényege az adni-tudás: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta…” (Ján 3.16)_. A Fiú pedig azért jött, hogy „ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.” (Mt. 20:28) János apostol pedig azt írja, hogy „a bűn pedig a törvénytelenség ” (1Ján 3:5) . Ebből teljesen egyenesen következik, hogy ha a törvény a szeretet, a szeretet pedig az adni-tudás, akkor a bűn a megtartás és az elvevés. Ilyen egyszerű.
EGYHÁZ Pál apostol sommásan kijelenti, hogy az egyház nem más, mint Krisztus teste, amelyen át munkálkodik. Írhatom nagy betűvel a nevét, de akkor azonnal találkozom két újabb fogalommal, a látható és láthatatlan egyház fogalmával. A látható a helyi gyülekezet, a szervezett, tevékenykedő egyház. A láthatatlan pedig, amelyhez mindazok tartoznak, akik valóban Krisztuséi. A kettő nem fedi egymást, csak metszete van. A kis füzet, némi gőggel, az egyház alatt természetesen csak a római, katolikus egyházat érti. Amit, mert tulajdonnév, írhatok persze nagy betűvel, de ha az egyház külön, nagybetűvel írom, azzal voltaképpen minden más egyházat ignorálok.
KÉRDŐJEL van a cím végén. Érthetetlenül. Az egyház bűnös emberek közössége. A megtérés nem kilúgozás, nem azonnali megváltozás, hanem a cél felé fordulás, és elindulás. De nem a megérkezés. A keresztény ember nem tökéletes ember, hanem a tökéletesség felé forduló, arra törekvő (Fil 3:15). Éppen ezért teljesen indokolatlan a cím végén a kérdőjel. Mert az egyház, bár valóban Isten számára elkülönített, szent, de nem önmagában, és különösen nem cselekedeteitől függetlenül hordozza magában az Isten számára való elkülönítettséget. Hatványozottan igaz ez a római egyházra. Mert azért ha kereszténységről beszélünk, akkor a Bibliáról beszélünk, és némileg mulatságos, bár sokkal inkább tragikus a római tanokat és a Biblia egymásnak megfeleltetése. S bizony az is tény, hogy a római tanokból fakad a római egyház számos cselekedete is. Talán elég, ha csupán a hit és erkölcs dolgában való pápai tévedhetetlenségre, a képek, szobrok tiszteletére, a szent Bertalan éjre vagy az inkvizícióra gondolunk. De leginkább ott foszlik széjjel e kis füzet varrása ami a Biblia mondanivalójának az egyik kulcsa: cselekedetekkel nem kiérdemelhető az üdvösség. Nem tudunk annyit tenni, hogy üdvözülhessünk. Az üdvösség ingyen ajándék. A cselekedetetek pedig csak következményei a megváltottságnak. Éppen ezért bármilyen relativizáló érvelés, amely arra utal, hogy a másik is, vagy hogy ő még többet, csak szappanbuborék. Annak, hogy Kálvin is, Melanchton is gyújtott máglyát, semmi köze a római egyház keresztényüldözéseihez és -írtásaihoz. Mármint az üdvösség szempontjából. Bűn mindkettő. Slussz! Azzal, hogy Tomka Ferenc kérdőjelet tesz a címbe, gyakorlatilag azt mondja: az egyház, ugyan már, nem bűnös. De!
S akkor ez csak a füzet címe volt, feleim, úgy bizony! Nem megyek bele mélyebben. Gondolom, megkönnyebbülten felsóhajtotok. Csak egy nagyon fontos mondatot jegyeznék meg, az pedig a következő: Tomka Ferenc írása nem azt bizonyítja be, hogy a római egyház ártatlan, vagy kevésbé bűnös, pusztán csak történelmi és egyháztörténeti adalékokat ad, vékony sugárban.
Már csak azért sem mélyülök, mert megtette ezt, nálamnál sokkal hozzáértőbben, műveltebben egy nagyon kedves ismerősöm, Csabai Tamás, aki aztán búvárkodásának eredményét meg is jelentette egy másik füzetnyi terjedelemben. Tom stílusa egyszerre tréfás (pamfletjét a XIX. század polemizáló stílusában ejtette meg, lehet jókat derülni felette) és egyszerre nagyon elgondolkodtató, ráadásul felettébb meggyőző. A füzet címe: Vitairat a történelmi érdemekről. S ő mindent elmond, amit én itt elmondhatnék. Pontosabban én mondhatnám el, amit ő már elmondott.
