Vannak könyvek, amelyektől semmi másért csak azért tartottam távol magamat, mert az átkosban adták ki. Badarság persze, nem is kicsi. Egyfelől mert mindig olvastam és jócskán az átkosban kezdtem az olvasás műfaját. Másrészt, mert azt olvastam akkor is, amit kiadtak Magyarországon. Jó, Berkesiről tudtuk, amit tudni véltünk, de Vámossal már akkor sem volt bajom. Fejes Endrével, Örkénnyel, Déryvel sem. Mándyval sem. És így tovább, magyarázat nincsen. Blikk volt. Óriási tévedés. Gion Nándort is adtak ki, ma az egyik legszívemcsücskébb író. Meg sok mindenki mást. De volt egy pontosan körbe nem határolható csoport, amitől, minden észszerű indok nélkül, soha nem olvastam semmit. Rákosy Gergely is közéjük tartozott. Hibát hibára, ugye...

Nem tudom, miért figyeltem fel most rá, de nem túl régen történt. 

Rákosy Gergelyről ezt olvasom a Wikipédián: 
„Rákosy Gergely Zuglóban született. A budapesti Madách Gimnáziumban érettségizett, majd a keszthelyi Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát.^[1] 1947-től a Növénytermeltető Vállalatnál volt mezőgazdasági mérnök, a vállalat felügyelője, majd igazgatóhelyettese.^[2] 1956-ban, miután elfogadta a Megyei Forradalmi Bizottság ajánlatát és elvállalta az Új Zala főszerkesztői posztját nyolc év börtönre ítélték, melyből négyet töltött börtönben, Márianosztrán, Vácott és a Gyűjtőben.^[1] 1961-től szabafoglalkozású író.^[1] Első írásait a Szabad Földben és az Élet és Irodalomban közölte.”

 Ebből itt csak az az információ igazán lényeges: Rákosy a „a Növénytermeltető Vállalatnál volt mezőgazdasági mérnök, a vállalat felügyelője, majd igazgatóhelyettese” volt. Azért lényeges, mert a könyv első kisregénye a sokszor kiadott Az óriástök egy mezőgazdasági szatíra. 

AZ ÓRIÁSTÖK

Az a baj, ha azt mondom, hogy Az óriástök méltó párja A tanú-nak, azzal jót is teszek a kisregénynek, meg nem is. Mert azonnal meg kell magyaráznom, hogyan méltó párja. A tanú egyedi, megismételhetetlen, utánozhatatlan, felülírhatatlan esszenciája az ötvenes évek személyi kultuszának, diktatúrájának, véres komikumának. Amiből Bacsó Péternek sikerült kihagynia a vért és az emberi sorsok borzalmát, viszont helyette annyira nevetségessé tenni a kommunizmus, a létező szocializmus korlátolt, csökött, ostoba eszméjét és az eszme képviselőit, hogy A tanú után szatírát írni erről a témáról, ebben a megközelítésben több mint bátor dolog. Pont. Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem lehet minőségit alkotni A tanú nyomdokán. Csak jól kell pozicionálni, mi a cél, az új alkotással. 

Ami Az óriástök-öt illeti, egy mély kutatás kideríthetné, hogy a tyúk vagy a tojás volt előbb. Ugyanis a kisregény 1969-ben jelent meg. Ezzel szemben Aczél György elvtárs A tanú-t 1969-ben zárta tíz évre dobozba. Vagyis a magyar narancs problematikája legalább olyan súlyos kérdés, mint az, hogy ki plagizált kitől A padlás és a Doktor Herz esetében (és nem a népszerűség dönt). 

Ugyanis Rákosy Gergely szatírája kísértetiesen emlékeztet Bacsóéra. Vagy Bacsóé Rákosyéra. (Höhö: Rákosi éra.) A tanú szélesebbet fog, nagyobbat markol és nagyobbat is fog, mint Az óriástök, de ez egyáltalán nem csorbítja Rákosy érdemét. Mert a téma ugyanaz: a létező szocializmus ideológiára és nem szaktudásra, -ismeretre építő vezetési technológiája nevetséges és tragikus kudarcok után bizonyítja, hogy a két műfaj, a politika soha nem helyettesíthető a szakmaisággal. (Mondjuk ennek minden korra, mára is vannak komoly áthallásai. Naná!)

Az óriástök története voltaképpen egyszerű. Odafent eldöntik, hogy egy adott termelőszövetkezetben óriástököt kell termelni. Senki nem tudja, mi az az óriástök, de a tsz megkapja a tök magjait. A tsz vezetője egy végtelenül dilettáns, a földhöz, a mezőgazdasághoz semmit sem konyító, odahelyezett elvtárs. Aki viszont végtelenül határozott és tettre kész. Hiába vannak a tsz-ben értelmes beosztottai, kezdve a szókimondó sofőrtől a józan paraszti értelemmel bíró paraszton át a mezőgazdasági szakembereiig, s azok hiába próbálják az észszerű döntések felé terelni az elnököt, az eszmétől és az odaföntiektől miatti félelemtől hajtva: hajthatatlan. Mindent alárendel a óriástök-termelés parancsának. Vagyis minden józan ész felett győz a félelem és a bürokrácia. Ami, ahogyan tudjuk, végső soron nem győzhet, vereségre ítéltetett. A természet ugyanis fittyet hány az ideológiára. 

Rákosy jól kitalált alakokkal, jól felépített poénokkal, a szatíra pompásan kezelt eszközeivel, kacagtatón, szívszorítón viszi a történetet a végső kifejlet felé. Ami sejthető, de azért így is jó poén. Vagyis a könyv szórakoztató is, jól olvasva tanít is. S szerintem A tanú után a legjobb összefoglalása az ötvenes évek végtelen ostobaságának és kilátástalanságának. Az elejétől a végéig hihetetlenül éveztem. 

Egyedül a végső párbeszéddel nem tudtam igazán mit kezdeni, annak volt egy dogma és műíze, de végső soron, ha megfelelő szempontból olvasom, még bólintani is tudok rá. 

A kisregény, ha beleértem ezt a kiadást is, amit én olvastam, összesen ötször jelent meg magyarul.

5/5

A DARU

Ennek a kisregénynek háromszor feküdtem neki. Kétszer legyőzött. Valahol már a nagyon hosszú és igen semmitmondó előszónál fonalat veszítettem, és csak annyi jött le belőle, hogy a kisregény témája érdekelte ugyan Rákosyt, de marha sokáig vívódott vele, és bármivel próbálkozott, egyszerűen nem tudott odafigyelni a megírásra, etetett ájtatos manót léggyel, bámulta a kis patakot, bármit, csak írni ne kelljen. És amikor a tíz napi esőzés kimosta a kis kalyibából, ahol élt, hosszú idő után akkor volt először igazán vidám, a lebegő asztal tetején ülve az egyre emelkedő vízben. Gondolom, mert esélye sem volt annak, hogy írhasson, minden felmentés a rendelkezésére állt. 

Most, a harmadik nekifutásra azonnal meggyőzött. Csak az előszót kellett úgy átfutnom, hogy nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Figyelj csak, ha a kezedbe veszed ezt a könyvet, mondom, az előszót csak a végén olvasd el, amikor már túl vagy a kisregényen! Nincs benne semmi jelentőségteljes, csak megakaszt, mielőtt a lényeghez érnél. 

Kedvcsinálónak egy vagyonnyilatkozat az első fejezetből. Én már itt elröttyintettem magamat. Légy figyelmes!

A konfliktus a következő: a Budapest Féltartályok Vállalat udvarán a vadonatúj daru megadja magát, és egy féltartály emelésekor ripsz-ropsz meghal. Piti ügy. Mondhatnánk. De a kár hatalmas. A darut lezárják, amíg a vizsgálat folyik. Értsd: megjavítani sem lehet, mert hozzáérni sem szabad. Ráadásul a javításhoz szükséges papírjai sincsenek meg, és nem kideríthető, hol, mikor veszett nyomuk. Vagyis hatalmas a purparlé, mindenki mutogat a másikra, Miközben csak elő kellene keríteni a garipapírt és meg kellene javíttatni az elromlott készüléket. De hát a szocializmusban, ugye, nem így működik ez. (Miért, kérdezhetjük jogosan, máshol máshogyan működik?)

Rákosy érdekesen építette fel a kisregényt. Igazából nem is regény, hanem egy dokumentumokon, eszmefuttatásokon és némi történetmesélésen át bemutatott szocialista kritika-tanmese. A dokumentumokon keresztül bemutatott sztorit, ugye, Vargas Llosa Pantalon és a hölgyvendégek-je óta jól ismerjük. Amikor a szövetidegen kis eszmefuttatás először jelentkezett, idegenkedtem. A bürokratizmus kiváltotta pótcselekvésekbe fojtott bénaság bemutatására a daru történetébe egyszerre csak beékelődik egy, a mesélő által bemutatott nyomorékság-történet a balatoni halpusztulás éveken át tartó aktatologatós, bizottságosdis fogalmuksincsről. Amikor is a látszat szerint rengeteg minden történik, csak éppen az ügy nem mozdul semerre fikarcnyit sem. Ez egy külön fejezetecske. De van olyan, amikor a mesélő általi történetbe ágyazódik be a indigó-hiány látens problémája: azért nincsen indigó a rendőrségen, mert elterjedt a hír, hogy indigó-hiány lesz, ezért még azok vásároltak indigót, akik soha nem használják, mert hiszen hiány lesz, soha nem lehet tudni... És ezáltal hiány is lett, mert kifogyott az amúgy elegendő készlet, de utánpótlás egyelőre nincsen. Ezek a kroki-szerű kis izék első blikkre zavartak. Aztán élvezni kezdtem őket. Valahogy úgy fogtam fel, mintha Rákosy a coclizmus visszásságait leleplező újságcikkeket idézett volna be, hogy egy adott jelenség súlyát egy másik hasonlóval világítsa meg. 

Az idézett jegyzőkönyvek egyébként nagyon jópofák. Rönk Géza rendész például annyira, de annyira nagyon hivatalos akar lenni, hogy csuda, de annyira béna a hivatalos nyelv használatához, hogy rendre meghalt édesapját idézgeti a jegyzőkönyvekben. 

Darabanth Ernő főrendész elvtársnak!

A festő és mázoló, név szerint Bartos József, aki bal kézzel vállmagasságban a tartály lyukas felét fogta, ugyanúgy keürilt oda, mint Szarvas Béla téemkás, a fejvakarós, ha még szíves Darabanth elvtárs emlékezni a daru kipurcanásáról beszámoló jelentésemre. Vagyishogy hogy ugyanúgy? Hát úgy, hogy alkalmilag mindkettő mint kötöző közreműködik az emeléseknél. Bartos leteszi a pemzlit vagy a szórópisztolyt, Szarvas meg a kulcsot vagy a csavarhúzót, és mennek kötözni. Ezért valami kis felpénzt kapnak, ha jól tudom. (Jól tudom.) Igaz, a kötözésre és a beakasztásra egy ember is elég lenne, de az emelésnél már okvetetlen kell kettő, hogy a kilengést, elpördülést, miegymást megakadályozzák. Így tán, megfigyelésem szerint, hol Bartos kötöz, hol Szarvas viszont a beakasztás után közös erővel csillapítják a becsavarodást. Lehet, hogy Darabanth elvtárs megint megró (van erre más szó, de mellőzöm) a magyarázkodásért, de Darabanth elvtárs kérdezte, hogy hogy kerül oda egy festő és mázoló. Hát így. Olyan kettős-állásszerűség, van ilyen magasabb beosztásokban is, csak ott, gondolom, több a felpénz, és kevesebb a munka. (Úgy értem, hogy egy ilyen nagy tartály, ha megbillen, agyoncsaphat bárkit, és ez azért magasabb pozíciókban nem tipikus.) A részletekbe meg azért megyek bele, mert apám pihen a síri világban – az első világ- háborúról szólva, nemegyszer mondogatta: ,,Ha a nagyfejűek belemennek a részletekbe, nem mennek bele a háborúba!"
A kulcsügyben a két jegyzőkönyvhöz én ragaszkodtam, mert ugye egyszer én átadtam, s egyszer ő átvette. Ez két tészta, legalábbis én így gondolom, ha nem, Darabanth elvtárs majd kiigazít, bár tapasztalatom szerint plusz papírért sosem kaptam letolást, sokkal inkább az ellenkezőjéért.
[,,,]

                                                                                                                  Rönk Géza

                                                                                                                   rendész

Pazar, nem igaz? :-D És ez csak egy a sokból. Szóval az a lényeg, hogy a cikkcakkos szerkezet ellenére a történet halad előre, vagyis a daru áll a helyén, ahol kipurcant, folyik az akta- és a felelősségtologatás, halmozódnak a papírok, nőnek az ellentétek s a feszültség, de a lényeget illetőn semmi sem történik: a daru  áll az udvaron, foglalja a helyet, és a javítása helyett egy kölcsön-daruért fizet egyre nagyobb összeget a vállalat. Mert, ugye, felsőbb utasításra ki kell vizsgálniuk az ügyet. 

Most olvastam el dr. Babrányi Bódog főosztályvezető önmagának felvett jegyzőkönyvét. Hát ezen már hangosan röhögtem. Nem szoktam ilyet mondani, mert azért ez egy könyvekkel foglalkozó kultúrblog, de olvasd el, besz@rsz! Nem szoktam érdemi szöveg helyett idézetekkel kitölteni az könyvértékeléseket, pláne nem ilyen hosszúkkal, de ezt bűn lenne meg nem osztani veled!

Az I. számú vizsgáló bizottságba – ezt csak hónapok múltán tudtam meg – a távollétemben neveztek be, így hát nem voltam ott a többiekkel. A II. számú vizsgáló bizottság munkájában azért nem vettem részt, mert akkor még nem tudtam, hogy az I. számú bizottságba beneveztek volt, és sértett a negligálás. Mire megtudtam, hogy az I. sz. bizottságba jelölve voltam, a II. sz. bizottság már befejezte a munkáját. Viszont amikor a III. számú bizottságba jelöltek, az ügy már annyira az üzemrendészet kezében volt, hogy én abba belefolyni semmiképpen nem akartam. Így tehát a III, sz, bizottság munkájában sem vettem részt.
Aki ezen tényekből és körülményekből azt a következtetést vonná le, hogy az ügy engem nem érdekel és tartózkodni akarok a véleménynyilvánítástól, az nagyot téved, Az ügy engem igenis érdekel, és a véleménynyilvánitástól olyannyira nem tartózkodom, hogy jelen jegyzőkönyvben pontokba szedve kívánom taglalni észrevételeimet.

1. Nem én vagyok a Budapesti Féltartályok emelőgép ügyintézője, és nem én vagyok a Szállítási Osztály vezetője sem, így tehát nem voltam jelen a daru átvételénél.

2. Hogy az említettek jelen voltak-e vagy sem, azt nem tudom.

3. Lehet, hogy jelen voltak, lehet, hogy nem.

4. Lehet, hogy nekem is jelen kellett volna lennem, hogy ellenőrizzem: vajon ők jelen vannak-e.

5. Nem voltam jelen, és ez csak úgy lehetséges, hogy valahol másutt kellett jelen lennem. Ha pedig másutt kellett jelen lennem, akkor egyszerűen nem lehettem jelen a daru átvételénél (lásd korábban kifejtett nézeteimet az Isten mindenütt jelenvalóságáról!)

6. A daru meghibásodásakor sem voltam jelen. (Hogy miért, azt már szintén megokoltam.)

7. Természetesen tudom, hogy a Budapesti Féltartályoknál sokféle daru van. Kéttonnás, háromtonnás, négytonnás, öttonnás. És a műhelyecsarnokokban vannak futódaruk is.

8. De én nem vagyok daruellenőr!

9. A darukkal csak annyit szabad emelni, amennyit lehet. Ha olyan terhet emelnek, amit már nem lehet, azt nem szabad.

10. Ez a megrokkanás is így állt elő valahogy.

11. Vagy másképpen.

12. Például az is lehet, hogy ez a Panther típusú autódaru nem a legszerencsésebb konstrukció.

13. Bár ennek a valószínűsége nem sok, hiszen köztudomású, hogy a németek milyen kitűnő konstruktőrök, Gondoljunk csak arra, hogy néhány Tigris micsoda pusztítást végzett az angolok és amerikaiak tankjai között a normandiai partraszálláskor! Aztán később az Ardennekben is mi volt! Ha nem száll föl a köd...

14. A köd fölszállt.

15, De ha nem száll föl a köd, a T-34-esek jobbak voltak még a Tigriseknél is, és akkor már nem voltak olyan nagyon messze.

16. Akárhogy is, vettem a fáradságot, és kimentem a 13. számú Darujavító Vállalathoz, hogy egy kicsit körülnézzek. Elég sok Panther várakozott ott javításra, de nem ilyen jelleggel. A mi darunk a gémlábon a forgózsámoly felett 1000 mm-re roggyant meg, az ott levők viszont 900, 924, 951, 956, 960, 1100, 1115 stb. milliméterre roggyantak meg. Méréseket eszközöltünk ötvenhat megroggyant darun, de egyiken sem tapasztaltuk a mi darunknál észlelt forgózsámoly feletti 1000 mm-es megroggyanást.

17. Vagy ez mindegy lenne? (Jött egy ilyen gondolatom az ötvenhatodik megroggyant daru mérésekor, de már akkor mindegy volt.)

18. Talán maga a megroggyanás a lényeg?

19. Nem tudom.

20, De ha igen, akkor felmerül a kérdés: Hová tűntek a Tigris-konstruktőrök unokái?

21. Lehetséges, hogy mindannyian az NSZK-ban tömörülnek?

22. Nem valószínű.

23. Akkor viszont másutt kell a hibának lenni. De hol?

24. Talán ott, hogy ünnepélyes felvonulásokon – Keleten és Nyugaton egyaránt – nem a daruk, a traktorok és  kombájnok játsszák a főszerepet?

25. Valószínű.

26. Ebben a kérdésben nem akarok elmélyedni, mert akkor még álmaimban is visszatérnek azok a hosszú szivar alakú izék.  .

27. Föld-levegő.                                                Föld-víz.                                                              Víz-föld

                                        Levegő-föld.                                                   Víz-levegő

                                                                         Föld-föld

                                                         KHBR                                 IKBR

                                                                           Föld.

28. Lehet, van, aki azt hiszi, nem ismerem ezt a könyéken kijövő mondást: Si vis pacem, para bellum. 29. Ismerem.

30. De az egész világ ismeri.

31. Viszont nekem is van egy mondásom. (Ezt még nem ismeri a világ – csak a bőrén érzi.) Így hangzik: Minden háborúra készülődés felér egy háborúval!

32. Akármi is lelte azt a szoborként álldogáló darut, sürgősen ki kéne javítani, hogy dolgozni lehessen vele.

A Csomó Mihály darukezelő jelenlétében felvett jegyzőkönyv szavaimat az igazságnak megfelelően rögzítette, annál is inkább, mert saját kezűleg írtam. Csomó Mihály a jegyzőkönyvet jóváhagyólag vagy legalábbis különösebb ellenkezés nélkül aláírta, azzal a kikötéssel, hogy jelen jkv. egy példányát megkapja. (Megkapta.)

                        Dr. Babrányi Bódog                                                      Csomó Mihaly

(245–248.)

A kisregény voltaképpen egy vihar a biliben ügy dühös leírása. Dühös, mert ahogy a regény vége sugallja, a vállalat emberei, a hivatalos szervek hónapokon keresztül, energiákat lekötve, szabad kapacitást fecsérelve xarakodnak egy olyan helyzettel, amin gyakorlatilag egy Gordiusz-csomós megoldással túl lehet lépni. Vagyis a könyv a bürökrácia Hidra-fejeiről, értelmetlenségéről szól. (Erről így eszembe jutott: egy esetben egy hivatalos hely a velük kötött szerződésem további érvényesítésének érdekében bekérte a velük kötött szerződésemet, amelynek anno a közjegyzői díját ők fizették. Pöpec?) S persze az egész a szocialista vállalatok, intézmények működéséről szól. Persze, hogy persze! Szigorúan.

A daru összesen három kiadást ért meg.

4,5/5

TIGRISUGRÁS

Ez a kisregény kakukktojás a másik két szatíra mellett. Több szempontból is. Egyfelől, mert nem szatíra. Másfelől, mert ez egy  egyes szám első személyben leírt történet. Harmadrészt, mert egy nő szempontjából elmondott E/1-es történet. 

Az utóbbihoz, ha nem is kell halált megvető bátorság, de azért kell merészség, ezt könnyű belátni. A férfi és a nő agy teljesen másképpen van huzalozva. Nem jobb az egyik a másiknál, hanem teljesen más. És alapvetően, teremettségbeli állapotunknál fogva másra és másra vagyunk beállítva. Erre a kijelentésemre, teljesen természetes módon, ebben a gender-baromsággal (és nem, ez itt nem kormánypropaganda, már sokkal előbb ezt vallottam, mintsem ők rákezdtek volna) egyre inkább átitatott világban nagyon sokan harapni fognak. Ahogy haraptak Ákos évekkel ezelőtti, a női princípiumról vallott nézetére is. De sebaj. Szóval férfiként nőt írni meg E/1-ben bátorságos, ahogyan fordítva is az. Flaubert mondta: „Bovaryné én vagyok”. Elhittük neki. Most hirtelen még, uram bocsá' Szilvási Lajos könyve, az Egymás szemében ugrik be, ami nagyon személyes okokból nagykamasz korom egyik meghatározó olvasmányélménye lett, bizonyos érintettség okán. (Értékelést még nem írtam róla, az érintettség miatt halogatom, igen-igen személyes lesz.) Nézzük tehát, hogyan sikerült Rákosy Gergelynek nővé lennie írás közben. 

Sikerült. Nem sikerült. A szöveg jó, sőt, irodalmi, de nem női szöveg. Nem is férfi. Nem, nem valami középutas, polkorrekt gender érzékenyítés, szó sincs róla. Csupán olyan, hogy írhatta volna bármelyik nembéli elbeszélő. 

S mint ilyen, milyen? Leginkább érdektelen. Csapongó, tolt idősíkos agymenés arról, hogy szeretett bele az elbeszélő Magdi Tamásba, Tomiba, Tomba, majd ki belőle, és hogyan találta meg az okos, szerető Gyulát, és önmagát Gyula mellet, hogyan lakták be a falu melletti, egykor volt malmot, hogyan küzdöttek meg a földdel és a falubeliek el nem fogadásával. Közben sok mindent megtudunk róluk, a múltjukról. Csak ahogyan mondtam, valahogy nincsen tétje a szövegnek, nincsen mire kifutnia. S még ha csak nem is a kifutás, hanem a szöveg belső szépsége lenne a vonzerő... De sajnos az sem igazából. Ráadásul Rákosy alkalmazza azt a technikát, ami már A daru-ban sem jött be annyira: ki-kiszól társadalom ügyes-bajos dolgaiból. A daru-ban, de függetlenül attól, hogy nekem tetszett vagy sem, de még valamennyire illett a szövegbe. Itt nem. Egyáltalán. Nem mondom, hogy rossz a szöveg, csak azt, hogy olyan kis mindegy, elolvasom-e vagy sem. Szemben az előző két kisregénnyel. 

A Tigrisugrás-ból 1974-ben Várkonyi Gábor filmet készített, Kozák András, Kútvölgyi Erzsébet, Harsányi Gábor, Lukács Sándor és Avar István főszereplésével. A zenéjét a Szörényi-Bródy páros szerezte, és a Fonográf játszotta. Az a helyzet, hogy ezt az egészet valahogy sokkal jobban el tudom képzelni filmen, bár azt sajnos még nem leltem meg. A dal jó. 

2,5/5

A három kisregényből kettő arra  buzdított, hogy beszerezzek még néhány, bagóért árult kötetet a regikonyvek.hu-ról. Mert ez esetben a kétharmados többségű tetszési index azt mondta, Rákosyt olvasni jó és szórakoztató. 

Magvető, Budapest, 1979, 456 oldal · ISBN: 9632709993

Szalféter: Hány centis hó lehet ott lenn?
Hászfetter (kibámul az ablakon, de ülő helyzetben csak a szemben levő templomtorony oldalára lát ki): Kilencven- száz.
Szalféter: Óriási! Nagyszerü! A hóleplet meg kell tartani! Ezt a felügyelők vigyék ki a területre, tudatosítsák. A hóleplet meg kell tartani. (Hászfetter átveszi a kagylót a bal kezével felírja az előtte levő blokkra: HÓLEPEL – FELÜGYELŐK – TUDATOSÍTÁS!)
Hászfetter: Meglesz!
(Az óriástök – 50. )

 

HÓLEPEL – FELÜGYELŐK – TUDATOSÍTÁS!
MOZGÓSÍTANI! KATONASÁG!
Közben félszemmel beleolvasott a vezércikkbe. ,,A hó csapadék... hatszögletű kristály... A talaj vízháztartása... Jön a szél... Nem szabad hagyni, hogy elhordja..."
– A kutya mindenit ! – sóhajtott Hászfetter, s rádöngetett öklével az íróasztalra.
Hidas és Gábor felrezzent. 
–  HÓ JÓ DOLOG! – mondta Hászfetter.
Gáborék összenéztek, egy szót sem kellett szólniuk, a hóval teli árok mélye jutott eszükbe, s a küzdelem az úton a hófuvatokkal.
– A hóleplet vissza kell tartani! mondta Hászfetter. A talajvíz háztartása...
– Helyes – mondta Gábor. – De talán inkább: a talaj vízháztartása
– Azt mondtam! – mondta Hászfetter, ellentmondást nem tűrően.
– Akkor jól van - felelte Gábor. – Bár a mi megyénk háromnegyed részében annyira nedvesek a talajok alig lehet kivárni...
Hászfetter rápislantott az újságra, s újra megverte az asztalt hatalmasan. – Nekem te ne magyarázz! Engem te ne oktass! Egyelőre az igazgató én vagyok. S ha akarod tudni, itt áll kinyomtatva, amit mondtam! – Felkapta az újságot, meglobogtatta. – A hóleplet vissza kell tartani! Meg kell akadályozni a talajvíz háztartása szempontjából, hogy a szél elhordja. 
– El van intézve – mondta Gábor.
– Be fogjuk dugni a szelek lyukait – jegyezte meg Hidas. – Kimegyünk a területre, és akárhány széllyukat találunk, menten betömjük.
(Az óriástök – 53–51)

 

Soha Irma jegyzetfüzettel és ceruzával felszerelve lépett be.
– A felügyelők útiterve megvan magánál is, ugye?– kérdezte Hászfetter.
– Igen. A falon is kinn lóg – mondta Soha Irma. 
– Azonnal táviratot küld mindegyiknek.
~ Igen.
– Nekem ne küldjön! – mondta Hidas.
– Köszönöm, hogy szólt, nem vagyok hülye – felelte Soha Irma, s dühében már indult is, hogy feladja a táviratokat .
A kilincse fogta, amikor Hászfetter utánaszólt: – Várjon, azt sem tudja, mit táviratozunk.
(Az óriástök – 54–55.)

 

Külön szobája a Kártevő Osztályon csak egyetlen előadónak volt – az ugróegér-előadónak. Akinek zoológiai ismeretei eléggé kiterjedtek voltak ahhoz, hogy tudja: Magyarországon nincs ugróegér, méltán csodálkozhatott volna ezen a megkülönböztetésen. Az viszont, aki a szorosan vett szakjellegű ismereteken túl azzal is tisztában volt, hogy Pajor Géza – így hívták az ugróegér-előadót – Mihálkó Lajos első unokaöccse, az egyszerűen befogta a száját. Ha pedig nem fogta be, akkor büfében, folyosón, értekezletek szüneteiben fennen hangoztatta: ,,Én nem csodálkozom, sőt nagyon is jogosnak tartom a dolgot. Gondoljunk csak bele, olyasmi ellen, amit ismerünk, ami lépten-nyomon nagy tömegekben, szinte az orrunk előtt fordul elő sokkal könnyebb a küzdelem, mint olyasvalami ellen, ami úgyszólván ismeretlen. Gondoljunk csak bele !" Mindenki belegondolt...
(Az óriástök – 62.)

 

A Mezőgazdasági Szemle három terjedelmes Pajor-tanulmányt közölt: Az ugróegér a kobakosok réme!, Az ugróegér morfológiájának és fiziológiájának főbb vonásai és Nem tudjuk, mikor árasztják el hazánkat az ugróegerek címmel. (Ugyanezen számokból sajnálatos helyhiány miatt kimaradt G. A. gyakorló agronómusnak a lisztes répabarkó elleni védekezésről szóló cikke, s csak a Dunántúlon huszonnyolcezer hold répát kellett újravetni a barkókártétel miatt.)
(Az óriástök – 63.)

 

Nem az a csoda, hogy elviszik az elnököt, hanem az, hogy eddig nem vitték el.
(Az óriástök – 66.)

 

– A NYITOTT SZÁJON ÁT NEM A SÜLT GALAMB, HANEM AZ ELLENSÉG REPÜL BE!...
(Az óriástök – 73.)

 

– Tudja, százados elvtárs, mikor ezeknek a hörcsögöknek csináltam a ládát, eszembe jutott valami. Hogy nincs is ezeknek olyan rossz dolguk. Már ha a jó dolog egyáltalán összefüggésben van a térrel. Lehet, hogy nincs, de szerintem összefüggésben van, gondolok például a szűk koporsókra, ott már ugyancsak összezsugorodik a tér. Hatvanszor negyven centiméteres ládát csináltam nekik. Ez kétezer-négyszáz négyzetcentiméteres élettér. Ez még így önmagában semmi, most jön a valami. A fiam lemérte ezeket a dögöket, az egyik 14 dekás, a másik 16, tehát a kettő harminc deka. Nahát amint ott kopácsoltam a ládát, ez jutott eszembe: egy deka hörcsögre nyolcvan négyzetcentiméter lakótér jut. Nem tűnik soknak, igaz? Sőt, fene szűknek tűnik... nem nagy kedvem lett volna áthörcsögösödni. De azért kíváncsi lettem, számolni kezdtem. A lakásunk másfél szobás, negyvenhat négyzetméteres, azaz négyszázhatvanezer négyzetcentiméter. Én hetvenhat kiló vagyok, az asszony hatvannégy, a gyerek huszonnyolc. Összsúlyunk százhatvannyolc kilogramm, azaz tizenhatezer-nyolcszáz dekagramm. Egy dekánkra tehát még huszonnyolc négyzetcentiméter se jut egészen, különben kiszámoltam pontosan, megjegyeztem: 27,38 négyzetcentiméter. Tehát az aranyhörcsögök abban a kínzóan szűk ládában háromszor olyan tágasan vannak, mint mi a kényelmes lakásunkban. El lehet rajta spekulálgatni, nem?
A százados kihúzta az ötször két hörcsögöt, és közben tényleg azon törte a fejét, hogy az Ádámfi család egy dekájára vajon hány négyzetcentiméter lakótér jut, s elhatározta, hogy az első adandó alkalommal megméredzkedik, s megméri az asszonyt, gyerekeket és a nagymamát is, Ha nem jön közbe semmi.
(A daru – 181.)

A szerzőről
És még