MILYEN NŐK TETSZETTEK?

Szerelmetesfeleségtársam egyáltalán nem törékeny. Kezdettől fogva, úgy a második pillanattól láttam és imádtam, hogy mindenhol van rajta mit fogni. Nagyon kedves volt minden érzékszervemnek. Ez tizenkét év után is így van, pedig már látjuk egymáson „az arcunkra szőtt változó időt” (Vö.: Ossian: Régi láng).
– Csak azért mondod, mert szeretsz! 
Elgondolkodtam, tényleg, és úgy válaszoltam. 
– Nem csak azért. 
Nyilván benne van az is, hogy szeretem. De ezért is szeretem, s nem csupán azért tetszik, mert szeretem.
– Figyelj, vagy kívánatos vagy, vagy pedig boszorkány! Nincs más lehetőség!
– Boszorkány? 
– Különben hogy a viharba szerethetném a testedet is tizenkét éve, és hogyan okozhatna még mindig esztétikai élményt, ha látom a formáidat? 
– Nem vagyok boszorkány!
– Akkor szép vagy! 
Legyintett. 
– Szereted a nőket. Te mondtad, hogy minden nőben van valami szép. 
– Csakugyan így van... Na, jó, majdnem mindegyikben... És nőnek kell lennie, nem pusztán nőneműnek. De egyébként, ahogy visszagondolok, már kamaszkoromban is tetszett, ha egy nő nem ropi. 
– Bizonyítsd be! 

Kamaszkoromban gyűjtöttem a kártyanaptárokat. A csajosakat pláne. Sajnos már egy sincs meg belőlük. Illetve egyet megtaláltam egy Könyvmegállós könyvben. A birtokomban volt kamaszkorom elején is. Ez a hölgy tetszett világéletemben. Csak a feneke lehetne még gömbölyűbb...

Ziccert adott. Lett rögtön három példám is. Az első a remek olasz, Jézus korában játszódó filmvígjáték, A lator női főszereplője, Edwige Fenech, aki már kamaszkoromban is roppantul megragadta a képzeletemet. Nem mondom, hogy csak miatta néztem meg rengetegszer a filmet, de mindenképpen benne volt az okok között. 

Aztán volt egy másik kedvenc modellem is. Róla egy Ági nevű barátnőmtől kaptam egy képeslapot. Tizenhat-tizenhét lehettem. A képeslap szövege nagyon pimasz volt. Ági éppen nyaralt valahol, onnan küldte. A szövege, ami meglehetősen felgerjesztett, Így szólt:

Tetszik? Mifelénk csak ilyen képeken látni a napot. De azért a kép még nem mindenben pótolhatja a Valódit, igaz? [...]

Nem mondtam: a szöveget Ági írta. A piros fátylas hölgyről volt egy komplett, tizenkét hónapos falinaptáram is, minden hónaphoz más-más fotójával, ami már akkor régen lejárt ugyan, amikor a birtokomba került. De ki a csudát érdekeltek a dátumok? Azokon a képeken még jobban látszott, hogy a hölgynek mindene meg van, ami kell, s nem törik el, ha az ember erőteljesebben ránéz. Én bőven ránéztem. Hajjaj!

Na, és a slusszpoént a végére hagytam. Hétéves voltam, amikor Óbudára költöztünk. Amikor először beteg lettem, és elvittek a vörösvári úti gyerekrendelőbe (a Harrer Pál utcában akkor még nem volt), Annyira tetszett a rendelő előtti szobor (még mai is ott van), hogy alig tudtam a szememet levenni róla. Utólag tudatosult, hogy az ízlésem már kezdetben is rímelt a mostanira. Na, és a Pala! A Palatinus strand. Imádtam sorban állni a pénztárnál. Ezért, nézd csak  a harmadik képen! Az első kettőn a gyerekrendelős szobor van.

A NŐK VÉLEMÉNYE ÖNMAGUKRÓL

És akkor most itt van egy könyv, amely már a címében is provokatív.. Duplán. Először azért, mert a szerzője valami x-dik diéta atyja. Mondom: diéta. Erre ír egy könyvet, amely arról szól, hogy a gömbölyű nő a szép. Másodsorban azért provokatív, mert az ember azt gondolná, hogy persze, a gömbölyű a szép, de azért ez elsősorban esztétikai kategória. Ha valaki a ropi nőket szereti, hát legyen neki, maximum több marad. 

S azért itt álljuk meg egy pillanatra, jó? Nem mondom, hogy nem találkoztam olyan nővel, aki elégedett lett volna magával, mert volt legalább egy, maximum kettő, de azért meg kellett állapítanom, hogy ebből a szempontból a nőkkel baj van. Komoly baj. Ugyanis egy nőnek nem elég, ha a pasija azt mondja, lett légyen bármilyen komoly a kapcsolat, hogy neki úgy tetszik, úgy szép, ahogyan van, elhinné, és simán sütkérezne a férfi imádatában, netán elégedetten mutogatná a pasasnak, mintegy jutalmul, hol mennyire szép, ami ennyire tetszik. A legtöbb nő ilyenkor némileg zavartan tiltakozni kezd, mindet tudó mosollyal legyint, és egy szót sem hisz el az egészből. 
– Persze, csak azért mondod, mert dugni akarsz!
És férfi nincsen, aki erre szívből tiltakozna, mert persze, melyik ne akarna, naná! Csakhogy a dicséret, az elismerés, az elégedettség a nővel nem elsősorban és nem kizárólag erről szól, hanem egy valós esztétikai elégedettségről. Amit a nő nem hisz el. 

De oka van, miért nem hiszi el. Amikor a baráti körben egyszer erről a kérdésről beszélgettünk, volt ott néhány böcsületes hölgy is. Ez a néhány megegyezett abban, hogy persze, csuda jól esik egy ilyen elismerés, de nem elég, mert a nő nem elsősorban a férfiak akar tetszeni, hanem saját magának. Csakhogy ilyen állapota egy nőnek sincsen (kivéve azt a kettőt, aki elégedett volt magával). Vagyis bárhogyan is törhetjük magunkat, mi férfiak...

– Egy tízes skálán te hányasra értékelnéd a külsődet, kedvesem?
Nem kapkodta el a választ, töprengett egy kicsit. Jobbára megfontolt. 
– Hármasra.
– De szereted, ha olvadok a látványodtól, ugye?
– Persze! Követelmény!
– Vagyis azt várod tőlem, hogy rajongjak érted, csodáljak és imádjak egy ótvar rusnyánál alig szebb külsőt, Hármaska? 

Rögtön adódik a kérdés, miért nem hisznek a nők a férfiaknak? Ahogy mondtam, a legtöbb nő önmagát jelöli meg viszonyítási pontként. Okos érvelés, mert hogyan lehetne vitatkozni azzal, hogy hiába is minden hódolatunk, ha egyszer ő nem érzi jól magát a bőrében? Az evidens kérdés, amit eléggé el nem ítélhetőn soha nem tettem fel: miért nem? Mert vannak elfogadható érvek és vannak elfogadhatatlanok. A kulturális és társadalmi nyomás, a médiából, a reklám- és divatiparból levett példák és követelmények az elfogadhatatlanok közé tartoznak. A probléma csak az, hogy a nők nincsenek azzal tisztában, hogy az önmaguk elé állított mércének jobbára semmi köze a valósághoz és pláne semmi köze a belénk kódolt ösztönökhöz. 

Nem beszélek ám félre, máris a könyv mondanivalójánál vagyunk! Ugyanis az író dokinak az a fő mondanivalója, hogy a modern kor lányait, nőit, asszonyait hihetetlen erővel és roppant ostoba módon befolyásolja a fogyasztói társadalom, annak fő eszköze, a média. Mindenhonnan az folyik, azt nyomatják ezerrel, hogy a ropi nő a szép. Azt, hogy az a nő, akinek van egy kis pocakja, akinek nem átlátszó a combja, annak esélye sincsen a szerelem-piacon az érvényesülésre. Azt, hogy a férfiak a vékony, törékeny, hústalan, gömböly nélküli nőket szeretik.

Na, itt van mindjárt ez a Bridget Jones-dolog. A könyvben, ugye, a hölgy túlsúlyos. Van olyan. A főszerepet megkapó Renée Zellweger-nek komoly hízókúrába kellett fognia a szerep miatt. A végeredmény a baloldali képen látható, tessék, itt a túlsúlyos, kövér Bridget Jones! 

Most újra lassítok, és újra elmondom, ismét nem csupán és pusztán esztétikai kategóriákról van itt szó. Arról nem nyitok vitát, hogy lehet, van akinek Bridget alakja tetszik jobban, s lehet olyan, akinek Zellweger a szerep után (a jobb oldali képen). Nem erről, hanem arról az álnok sugallatról van szó, hogy Bridget elfogadhatatlanul kövér, tehát abszolút esélytelen a piacon. (Tényleg, ha már itt vagyunk: meglepő volt, hogy a könyvben/filmben Bridget nem egy tuti fogyókúrával fogja meg a pasit/kat. Vagyis a példának, most fogtam fel, vegyes az alkotás, mert jó is, meg rossz is. Mutat egy „kövér” nőt, akinek a megformálásáért Zellweger tizenöt kilót hízott, de aztán elmondja, hogy kövéren is lehet pasit fogni. Szavazzunk bármelyik nemből, kinek melyik a fajsúlyosabb üzenet?

A jelen írás alanyát jelentő könyv szerzője már az első két oldalon világossá teszi, hogy eszébe sincsen a esztétikáról vitatkozni. Ha csak ezt akarná, két oldalon letudná, hogy neki milyen nők tetszenek, aztán slussz, készen is lenne a könyv. Ehhez képest írt kétszáznegyven oldalt. Miről? Ez a nagy kérdés!

AMIÉRT A NŐ OLYAN, AMILYEN

A szerző számára nem kérdés: a nő azért olyan, amilyen, szőrtelen, csak a megfelelő helyeken nem az, nagy mellű, széles csípőjű, szemből is szeretkezni tudó, nincsen párzási ideje, mert mindennek evolúciós oka van. (Oké, részemről nem hiszek az evolúcióban, de amit mond, roppant érdekes). Megpróbálom összefoglalni. 

Az emberi agy arányaiban a legnagyobb az élővilágban. A nagy agyért nagy az ár: az embergyerek hihetetlenül gyámoltalan, az emlősök közül ő szorul legtovább segítségre. Ezért az anyának nagyon sokat kell foglalkoznia vele. Emiatt nem volt képes a vadászatra, bármilyen emlősnél jobban rászorult a hímre. Aki nem szívesen melózott többet, csak azért, mert gyereke volt. Az ősnőnek magához kellett kötnie az őspasast. Az állatvilágban a párosodás hátulról történik, a majmok többségének éppen a fenék része szőrtelen, hogy kiemelje a hímek számára a vulvát. Az ember felegyenesedésével ez a hívogató eszközt megszűnt, a vulva  eltűnt”. Megnőtt viszont a mell, mint sztenderd hívogató eszköz, kiszélesedett és párnássá vált a csípő (erre sincsen máshol példa), a szőrzet eltűnt, hogy kiemelje a nő formáit a csupaszság, csak ott maradt meg, ahol annak szexuális tartalma van (igen, a hónalj is ilyen, csak ez a fránya társadalmunk menekül a szagok elől: az ember a rengeteg tisztálkodás után mesterséges szagokkal, állati mirigyek kiváltotta pézsmával illatosítja magát, holott...), például az a kis háromszög mint kötelező útirány jelzés mutat a női nemi szerv felé.

Távoli európai országban élő barátainknál voltunk, és a férfi és nő között működő kémiáról beszéltünk a háziasszonyunkkal. Megállapodtunk abban, hogy náluk is, nálunk is működik. Szerelmetesfeleségtársam bármikor, bármilyen izzadtan is kérdezte tőlem, hogy nagyon büdös-e, még nem volt alkalom, hogy annak éreztem volna. A háziasszony lecsapott erre:
– Igen, pontosan! Férjuram például soha nem büdös!
Férjura, mint a filmeken, ebben a dramaturgiailag megfelelő pillanatban lépett be a lakásba. Futásból érkezett. Fogyni akart, ezért valami mulatságos alufólia-ruhában érkezett meg. Amikor azt levette magáról, a talpunktól a homlokunkig beborított miket az izzadtságának valami embertelenül penetráns szaga. A gyomrunk liftezett. 
A háziasszony büszkén nézett ránk: 
– Na, ugye, hogy nem büdös? 
Voltunk ilyen kapcsolatban:
– De, de, de! Az! Azonnal nyissunk ablakot! Ez a kémia, erről beszéltünk! Neked nem büdös.
Férjeura csak állt közöttünk mosolyogva. 
– Büdös vagyok nagyon? – kérdezte, és levette a cipőjét is... 

 Az ember, a szemből is közösülő állat feltalálta a szeretkezést, a szimpla párosodás helyett. Azzal is, hogy az aktus közben látja a másik arcát, s azzal is, hogy rájött a csókolózás jelentőségére. Gondolkodtál már azon, hogy a csók miért izgató szexuálisan? Ki mit érez a szájában? S feltalálta az orális szexet is, igen. A hímnek/férfinak nem volt már mindegy, hogy melyik nősténnyel párosodik, és ugyanígy járt a nőstény is a hímmel. Nagyon lecsupaszítva ez a lényeg.

Minden nemi jellegnek komoly oka, indoka van. A nő gömbölyűsége egyfajta elsődleges jelzés, hogy nőről van szó. Egy épelméjű ember nyilván felismeri a vele szemen álló ember nemét (bár manapság ár ez sem teljesen bizonyos), de a gömbölyűség jelzése egészen ősi korokból, egészen mélyen belénk vésődött, teljesen ösztönös vágyakat mozgat meg. 

A GÖMBÖLYŰSÉG A KOROKON ÁT

Dukan tesz egy villámsétát a történelmen át, és áttekinti a korok és ízlések kérdését. Arra a következtetésre jut, hogy a művészet tanulsága szerint minden korban a teltebb, gömbölyűbb nőket részesítette előnyben a férfi nem. Becsületesen elmondja, hogy voltak tájak és időszakok, amikor az ábrázolásokon vékonyabb nők jelentek meg (Egyiptom, keresztény középkor), de ezeknek az ábrázolásoknak jobbára vallásos oka volt. Összefoglalva: milyen már egy szexuális vágyakat kiváltó Szűz Mária? 

Teszünk egy rövid sétát az őskortól egészen napjainkig. (Érdekes, hogy a willendorfi Vénuszt meg sem említi.) A legfőbb lépéseket az alábbi galériában tekintheted meg (érdemes, van benne fotó is). 

A könyv olvasása közben nagyon komoly hiányérzetet okozott a képek hiánya. Nagyon jó lett volna azonnal rápislogni a példákra, amiket a szerző hoz. Sokáig nem is értettem, hol lehet az a határ, ami szerinte természetes és szép, illetve már valóban túl sok egy táplálkozásszakértő orvos megítélése szerint is?

Itt vannak, ugye a képzőművészet példái. A Maillol-szobrok esetébe nagyon lelkes volt. Aztán valahol a könyv háromnegyedénél azt mondja, hogy szerencsére a filmek, vizuális mivoltuknál fogva inkább a szintén vizuális tartalmuk miatt inkább a férfiakat szólítják meg. S megemlíti három színésznő nevét, akire szerinte nincs férfi, akiknek a láttán ne futna össze a szájában a nyál. Ők azok. 

Mondjuk a magam részéről látok némi ellentmondást Maillol női alakjai (hogy Rembrandt-ot és pláne Rubens-t ne említsem) és a színésznők alakja között, de spongyát rá!

A GÖMBÖLYŰSÉG BUKÁSÁNAK OKAI

Dukan megállapítja, hogy a soványság kultusza csak a XX. században, a második világháború után,a jólét korában terjedt el.

A szerző az okot a feminizmus és a fogyasztói társadalom kialakulásában és térhódításában leli meg. Azt mondja, hogy a feminizmus erőre kapásával a kezdeti nagyon helyes célok később gellert kaptak. Az egyenlőséget felváltotta az azonosság jelszava.

A jóléti társadalom pedig a fogyasztásra épül, a fogyasztáshoz pedig pénz kell: egyre több nőnek kell dolgozni menni, hogy az igények kielégíthetők legyenek. Manapság pedig nincs már család, amely a régi, hagyományos modellen nyugodna. A nők a munka birodalmában felzárkóztak a férfiak mellé, ugyanazokat a munkákat végzik, mint amazok. A nők férfias ruhákat kezdtek hordani. Aztán erőre kapott az uniszex, majd a konfekció forradalma és diktatúrája. A konfekció termékek pedig a soványság kultuszára építenek, a nőies nők egyre kevésbé találnak maguknak megfelelő ruhákat, így egyre inkább úgy érzik, velük van a baj. Holott a konfekció-ruhákkal. 

– Nem, Morzsám, ez sem jó rám – vette le a próbafülkében a sokadik nadrágot szerelmetesfeleségtársam. – Ha derékban jó, csípőben szűk, a combomra fel sem jön. Nagyon el vagyok szabva.
Morzsája, azaz én, aki a családi legendárium szerint kaptam ezt a nevet (nem a méreteimre utal, hanem a Futrinka utca bölcs, okos és kedves kutyájára) meg csak néztem bambán.
– Dehogy vagy elszabva, így vagy gyönyörű! 
Most már tudom, miről van szó. 

Dukan megemlíti azt az apróságot is, hogy a divat világában a tervezők között statisztikailag sok a homoszexuális férfi, akikek az ízlésvilága nem a nőies formák felé hajlik. Ezért nem a ruhákat tervezik nőiesre, hanem a ruhákhoz keresnek megfelelő modelleket. Kezd bezáródni a kör. S akkor még nem tettünk említést a számítástechnika csodájáról, amellyel a modellek, színésznők fotói kények-kedvek szerint, a valóságtól teljesen elrugaszkodva változtathatók. A média tehát ezerrel nyomja a soványság kultuszát, és kampányol minden lehetősége szerint a valóban nőies formák ellen. 

Dukan 2003-ban még azt írta, a vég az lesz, amikor a természet által alkotott alapállás megszűnik, a nemek egyformák akarnak lenni, és talán már az sincsen messze, amikor egy adott nem tagjai a másik nem jellemzői szerint akarnak élni, akár operációk árán is... S lőn. 

KÖVETKEZMÉNYEK

Nos, azok gyászosak. A nők számára egyenes út a teljes frusztrációba. Rajtuk keresztül pedig a férfiak számára is. 

Dukan táplálkozás-szakértő, vagyis igen bőséges tapasztalata van arról, hogy hány és hány nő fejében kavarodtak össze teljesen a dolgok.

Ahogy mondtam, Dukan nem az elhízásról  beszél. Nem arról, amikor valaki a zsírtól már mozogni sem tud. Tisztában van azzal, hogy az elhízás komoly negatív hatással lehet az egészségre. De azt hangsúlyozza, hogy manapság a nők döntő többsége teljesen összekeveri az egészséges gömbölyűség fogható zsírpárnáit a kóros kövérséggel. S tapasztalata megegyezik az enyémmel: a nők döntő többségét nem a férfiak akarják lefogyasztani. Az ő ösztöneik teljese jól működnek, s az ösztöneik azt mondják nekik: a nő gömbölyű. 

– De nézz már rám, hogyan nézek ki! – fakadt ki Lujza (nevezzük így, mert ilyen nevű ismerősöm soha nem volt). Többen ültünk a szobában, három házaspáros. Ránéztünk. Lujza az én ízlésem és a harmadik páros férfi tagjának is valóban sok volt. A mintegy százhetvenötös magasságához képest igen tekintélyes méretekkel rendelkezett. Nagyon bőven volt melle, igen-igen vaskosak voltak a karjai, a hasa igen tolakodóan gömbölyödött, redősödött, oszlop-combjaira épületet lehetett volna rábízni, s az épület súlya alatt a vádlijai sem rogytak volna meg. Mi ketten a Lujzában nem érintett férjjel voltaképpen egyetértettünk vele. A férje nem. 
– Igen, van rajtad felesleg. De így szeretlek, így kívánlak, ahogyan vagy! Nekem így tetszel!
Lujza és a férjura úgy évente kétszer-háromszor éltek házaséletet. Nem a férjen múlt, gondolhatod! 

Viszont a nők fogyási kényszere a férfiakat sem hagyja érintetlenül. A média befolyása elől természetesen ők sem tudnak kitérni, valamit mert bennük is nyomokat hagy a társadalmi nyomás. Másfelől azonban az ösztöneik egészen mást mondanak nekik, mit amit a média sulykol, illetve amit a környezetük váradalma. Ahogy Dukan fogalmaz: más alakú nővel mennének társaságba és megint másik alakúval az ágyba. 

De ez a kisebbik baj. A szerző tapasztalata szerint azok a nők, akiken van gömböly, van egy kis súlyfelesleg, de hisznek a médiának, a társadalmi esztétikának: szégyenlősek. Szégyellik a testüket, mert elégedetlenek magukkal. S ez a szégyen az intim szférában is visszafogottá, szégyenlőssé, tartózkodóvá teszi  őket. Nem vetkőznek a férjük kedvéért, nem mutogatják magukat az egyébkét szerető és minden porcikájában vizuális párjuknak. Ők azok, akik ha lehet, még a villanyt is lekapcsolják, ha tehetik. (Érdekes kontraszt, amit Dukan megállapít: az orvosi praxisából eredő tapasztalata szerint azok a ők, akiken valóban tagadhatatlan súlyfelesleg, és nem csupán azt gondolják magukról, hogy van, sokkal gyakrabban élnek át orgazmust, mint azok, akik kétségbeesetten akarnak szabadulni a nem létező torz alakjuktól. Ezek a nők bele is teszik a maguk részét, hogy orgazmusuk lehessen. (Valamikor olvastam, hogy a súlyfelesleggel rendelkező nőkben szemmel láthatón is van hedonizmus: szeretnek enni is. Lujza kivétel volt. Ő csak enni szeretett.)

Vagyis, állítja Dukan, a soványság kultuszának igen magas faktorú rombolási kvóciense van. Nem csupán a nők önbizalmát rombolja, nem csupán az vele a gond, hogy egyre erőteljesebben mossa össze a nemek közötti különbségeket, hanem az is, hogy mind határozottabban teszi tönkre a párkapcsolatokat, és rombolja a családokat. 

A szex kevés a házassághoz, de elég a váláshoz. 
(dr. Szigeti Jenő)

CSENDES UTÓSZÓ

Tényleg csendes, mert erről Dukan egy szót sem ejt. Érthető módon. A kép, amit fest, ördögi. A női egyenjogúságon keresztül a pénzen, a fogyasztáson keresztül eljutunk a nemi szerepek felcserélődéséhez, összekeveredéséhez, a családok felbomlásához, majd a nemi identitás káoszához, a homoszexualitás elfogadásán át a propagálásához, s legvégül a transzvesztiták és nemváltók teljes társadalmi elfogadottságához. Mondom, ördögi ez a kép. 

S az ördög szótól azért kibújik belőlem a posztkeresztény. Hiszek Istenben. Alapvetőn hiszem, hogy van ellenpólusa is. A Sátán szó görög eredetije szétdobálót jelent. Sátán, aki szétdobálja, összekeveri a dolgokat, aki az isteni rendet, Dukan megfogalmazásában a természetesen jól működő, az evolúció által kifundált, prosperáló ötleteket tönkreteszi, kiforgatja, megfordítja, megszünteti és azoknak a  karikatúráját állítja a helyükbe. 

Ebben a könyvben azt olvasom, hogy a nővel, a férfi és nő természetes kapcsolatával, az értékrendekkel, a belénk ültetett ösztönökkel, a házasság intézményével ugyanez történik. S mindez ez egy pici szegmensen, a nő gömbölyűségén keresztül. Tudod, ahogy az angol gyerekversben van:

Egy szeg miatt a patkó elveszett.
A patkó miatt a ló elveszett.
A ló miatt a csata elveszett.
A csata miatt az ország elveszett.
Verd be jól azt a patkószeget!

Persze, hogy ez a dolog végtelen leegyszerűsítése. De azt is hiszem, hogy a világ összeomlása előtt hatalmas káosz lesz, s mert az Ellenségnek nagy hatalma van, az ember meg gyakorlatilag képes bármit a magáévá tenni. 

Lám mennyi múlik azon, hogy minden sulykolás, agymosás ellenére mind a nők, mind a férfiak elhiggyék: a gömbölyű szép! 

A magam részéről, ahogy közhelyesen mondani szokták, én kötelezővé tenném ezt a könyvet. Elsősorban nőknek, önmaguk miatt is, a párkapcsolatuk miatt is, de a férfiak számár is. Nekem mondott újat és hasznosat. 

Jaffa, Budapest, 2013, 240 oldal · ISBN: 9789639971240

Ismét elveim ellenére mondom, mert ingyen nem reklámozok semmit, de
a Könyvudvarban 490 forintért jelenleg megvásárolható a könyv.