NEM, NEM VICCELEK, EZ TÉNYLEG CSAK TÖPRENGÉS, valószínűleg nem lesz überfrankó mondanivalója, semmiképpen nem mondom meg a tutit, és még azt sem tudom pontosan, egyetértek-e magammal.
Ráadásul még csak nem is könyvről, könyvekről vagy valami kiadványról szól, bár kétségtelenül olvasnivalókról. Vagyis úgy nagyjából illik erre a blogra. Azonnal leszögezem azt is, hogy a politikáról sem akar szólni. Nem azért mintha apolitikus lennék, vagy ne lenne véleményem a napi történésekről, ez több értékelésemből is kiderülhetett már, hanem mert úgy gondolom, ez a blog alapvetőn nem a politikáról szól, kizárólag csak olvasmányélmények összefüggésében.
Nem tartom magamat sem túl okosnak (még azon is töprengtem, leírjam-e egyáltalán ezt a töprengést), sem túl műveltnek, sem túl tájékozottnak. Ezért is hangsúlyoztam a blogom bemutatójában, hogy ez egy nagyon szubjektív blog, ami nem vérfrankót iparkodik megfogalmazni, hanem a személyes véleményemet.
Vagyis töprengek, ha nem szerénytelen, mint Jiři Menzel a három könyvében: hát nem tudom...
Annyira töprengek, hogy nem is tettem fel azonnal a megírása után, hanem csak most, az események után úgy egy hónappal. Nagyon nem akartam aktuálpolitikára reagálni, ha egyáltalán az volt ez egész.
A gondolatmenetet, ha egyáltalán lesz ilyen az írásomban, az Index körüli botrány váltotta ki. De nem a botrány újabb rókabőre, újabb véleménynyilvánítása lesz ez az írás. Véleményem nagyjából van róla, de még azt sem írom le. Csak kiindulópont ahhoz, ami itt következik.
A töprengésemet két ismerősöm reakciója váltotta ki.
- Az egyikük az írta, hogy az egyetlen hír-app, amit letöltött a telefonjára az Indexé volt, mi lesz most, az egyetlen szerkesztőség volt, amelyik felkészült, független újságírókból állt. És most ezt is szétverték, honnan fog ő eztán tájékozódni? Kifakadása után két napig olvasgattam ezt-azt. Értettem és nem értettem.
- A másikuk meghívott egy, a csatornájának állítólag mindkét végén és a közepén is titkosított kommunikációs csoportba, ahol szankcionálás nélkül ki lehet mondani bármit, lehet szidni a kormányt is, retorziók nélkül ki szabad mondani a cigány, a zsidó és a néger szót is, nincsenek éberen figyelő algoritmusok, személyes jelentgetések általi kitiltások. Vagyis ahol teljesen érvényesülhet a szólásszabadság. Mentem, megnéztem. Olvasgattam. Értettem és nem értettem.
Főleg az utóbbit nem, mert tény, itt olyan cikkek, infomációk kerülnek be a körforgásba, amiket máshol nem nagyon lehet olvasni, olyan összefüggésekre is rámutatnak a hozzászólók, amikért máshol simán törölnék őket.
Nagyon zárójel: a pár napja feltett David Duke értékelésem csak úgy belépve a blogoldalamra, görgetve a bejegyzéseket nem látható, csak akkor bukkan fel, ha valaki konkrétan rákeres. Elképzelhető persze, hogy a szigorúan szűrt BLM-hírek korában is csak egy sajnálatos technikai malőrről van szó, de valahogy nem tudom akként kezelni. Rossz, aki rosszra gondol.
Az egész titkosított beszélgetésláncnak van egy olyan fílingje, mint amit a volt keresztény felekezetemben megéltem, ahol sokszor csak ültünk körben és okosakat, bölcseket mondtunk egymásnak arról, amiben majdnem teljesen egyetértettünk és közösen vallottuk. Egy darabig érdekes, de aztán jött a felismerés, hogy egy idő után ez alapvetően haszontalan, ugyanis nem ez a küldetésünk, még csak nem is ez a gyülekezeti élet célja, Sok okos ember megmondja a másik sok okosnak, amiben közösen hisznek, amit ugyanonnan és ugyanúgy látnak. Persze, az információ korában élünk, de egy idő után ez roppantul öncélú.
Egyértelmű, hogy semmi rossz nincsen abban, ha olyan irodalmat, sajtót olvasok elsősorban, amely megerősíti azt amit vallok, amit hiszek. Szerintem ezt nem is kell túlragoznom, csupán az elsősorban szót kiemelnem. Ez már nehezebben belátható. Ha őszinte vagyok, és miért ne lennék az, el kell ismernem, hogy vannak orgánumok, amiket komoly előítélettel veszek kézbe, vagy hívok a monitorra. De néha jót tesz.
Ha nem így teszek, hamarosan annak a hölgynek az útjára lépek, Isten nyugosztalja (megint a keresztény életből hozok egy példát), aki a gyülekezetünkben úgy tíz meghívott és a meghívásra el is jött Jehova Tanújának a jelenlétében, egy a Szentháromságról szóló beszélgetés közben (nagy szó, hogy a Tanúk eljöttek, még nagyobb, hogy beszélgetni is hajlandók voltak, az pedig óriási dolog, hogy erről a témáról is beszélgettek!) egyszerre felállt és ellentmondást nem tűrőn kinyilatkoztatta:
– Márpedig én nem tűröm, hogy az én Istenemnek ebben a házában ilyen, őt káromló dolgok hangozzanak el!
Hát, ahogyan a reklám mondja, „És úgy is lett!”, nem kellett többet ilyet hallania, mert a Tanúk többet nem is jöttek el hozzánk.
Aztán lássuk csak, mi jutott még az eszembe.
- Olyan, hogy független újságírás voltaképpen nincsen. Mert mitől is független egy újságíró? A saját világ- és politikai nézetétől egyértelműen nem lehet az. Ha igen, akkor szélkakas vagy napraforgó, de nem újságíró. Az orgánumot alapító tulajdonos elvárásaitól sem bizton lehet az, bár ez már kétesélyes. Persze, elképzelhető, hogy a tulaj számára pusztán és kizárólagosan az osztalék mértéke a cél, de vélem, jobbára azért teszi bele a pénzét a médiumba, mert valamiféle üzenet átadására és az üzenet értelmezésének az érdekében szeretné azt felhasználni.
- Más kérdés az újságírói objektivitás, a tisztesség és a kereteken belüli kiegyensúlyozottság (bár ez már nehezebben értelmezhető és kezelhető).
- Ezért engem nem szokott zavarni, ha tudom, hogy egy médium valamilyen irányba elkötelezett. Ez így természetes.
- Az objektivitás hiánya, az ideológia csúsztatott, mindenek felett való nyomatása ,a szerecsenmosdatás és az egyértelmű utálkozásból fakadó, érvek nélküli , netán az ál- vagy egyenesen hazug érvekkel alátámasztott „újságírás” már taszít. Csak győzzem felismerni.
Naiv vagyok, bár talán nem teljesen
Tisztában vagyok a sajtó hatalmával. Ahogyan Harari írja a Sapiens című könyvében, a sajtó a pletykának az a fajtája, amely segít olyan dolgok felszínre kerülésében, amelyek nélküle nem kerülnének nyilvánosság elé. S talán a nyilvánosságra kerülés következtében lehetséges változásokat eszközölni, netán ilyen-olyan embereket felelősségre vonni, ilyen-olyan mismás módszereket megszüntetni.
Ahogy az is nagyjából egyértelmű, a sajtó veszélyes eszköz a tudatmódosításban, a befolyásolásban, az agymosásban. Nem hiába tartják, hogy ahol a sajtó, ott a hatalom.
Erről beszél a zsurnalizmus története, erre figyelmeztet a történelem, erről írt Orwell is nagyon plasztikusan az 1984-ben a történelemhamisításról és a pillanatnyi érdekek érvényesítése érdekében bevezetett újbeszéli-ről.
Éltem az elmúlt rendszerben is, szerkesztettem egy (végül, a KISZ-t bíráló cikkem miatt betiltott) iskolaújságot, később egy kéthavi gyülekezeti lap főszerkesztője lettem,és tagja vagyok egy irodalmi portálnak, ahol az értékelésem miatt törölték két könyv adatlapját is (jól felhívtam rájuk a figyelmet, és nem jó irányba voltam kritikus). Szóval cérnavékony személyes rálátásom is van arra, hogy a sajtó miként befolyásolja a közgondolkodást, illetve a politika miként befolyásolja a sajtót.
Erre egy szintén személyes példa, és kérlek, nem lesz könnyű, de ne a főszereplő pártra és szervezetre koncentrálj, hanem a tanulságra!
Amikor Szerelmetesfeleségtársamat megismertem, 90-95%-ban egyformán gondolkodtunk. A politika éppen az a terület volt, ahol nem. Egy ízben valahogy szóba került az akkor még szélsőjobbosnak számító Jobbikhoz köthető szervezet, a Magyar Gárda. SzFT egyből mondta: ha Gárda, akkor fasizmus, megfélemlítés, menetelés, pfúj! Érteni véltem az életkora miatt adódón nem saját tapasztalatból, hanem maximum családi történelemből, de sokkal inkább a sajtóból vett feltételes reflexét. Megkértem, gyűjtse nekem össze azokat a híreket, tényeket, amikor a Gárda konkrétan megfélemlített valakit, valakiket, amikor bántalmaztak, netán megöltek bárkit is. Annak függvényében hajlandó leszek másképp nézni rájuk. Két nap múlva döbbenten mondta, hogy semmi, de semmi ilyet nem talált, viszont olyat igen, hogy például a Gárda azonnal ment homokzsákot pakolni a cigánysor védelme érdekében, el ne öntse őket az ár. Tény, olyan volt, hogy körbeálltak egy fenyegetett házat, de a tevékenységük a körbe állásban ki is merült, csak ott voltak, s ez által nem történt tragédia, ami nélkülük történhetett volna.
Újra kérlek, a fentiekből vedd ki az alanyt, és úgy értelmezd, amit írtam! Vagyis mindaz, ami SzFT memóriájában megragadt, a sajtóból származott, s nagyon komolyan befolyásolta abban, hogy szabad demokráciánk által biztosított állampolgári kötelességének négyévenkénti gyakorlása közben hová tegye az x-et. S ez csupán egyetlen példa. Mondtam, nem akarok politizálni, nem is az az üzenet.
Szóval eszembe sincsen lebecsülni a sajtó már-már eltúlzott hatalmát.
Mit változtattak a könyvek?
A blogom alsorozatának, a Töprengések-nek az első részében azon morfondíroztam, voltaképpen miért is olvasok? Most azon, vajon változtattak-e a könyvek a világon? Találtam egy cikket, amely szerint a BBC feltette a kérdést, melyek azok a legnagyobb hatású könyvek, amelyek változtattak a világon. A lista a következő lett:
- Odüsszeia (Homérosz, Kr.e. 8.sz)
- Tamás bátya kunyhója (Harriet Beecher Stowe, 1852)
- Frankenstein (Mary Shelley, 1818)
- 1984 (George Orwell, 1949)
- Széthulló világ (Chinua Achebe, 1958)
- Az Ezeregyéjszaka meséi (Arab/perzsa szerzők, 8-18. század)
- Don Quijote (Miguel de Cervantes, 1605-1615)
- Hamlet (William Shakespeare, 1603)
- Száz év magány (Gabriel García Márquez, 1967)
- Iliász (Homérosz, Kr.e 8. század)
Hm... Nagyon szimpatikus, lista, de minden bizonnyal velem van a baj, rettentő szkeptikus vagyok. Tegye fel a kezét, aki az elejétől végéig elolvasta valamelyik és főleg mindkét Homérosz művet? (Nyilván van ilyen, Devecseri Gáboron kívül is, meg a moly.hu némely felhasználóin kívül is. 156-an olvasták az Odüsszeusz-t, 72%-os tetszési indexszel [az Éhezők viadalá-t tízszer ennyien, 92%-al], de hogy első legyen a listán...) Avagy ki az, aki Az Ezeregyéjszaka meséit elolvasta. Nem, nem a Móra vékonyka, átdolgozott válogatására gondolok, hanem a komplett, hétkötetesre. Avagy az átlagolvasók közül ki ismeri a Széthulló világ-ot? (Én most néztem rá, mi is ez, mondom, műveletlen és tájékozatlan vagyok.) Egyébként tetszik a lista, de van kétségem, hogy ezek azok a könyvek, amik változtattak a világon. Van jelentőségük, egyiknek ez, a másiknak az, így-úgy alapművek, de, hogy világváltoztatók lennének...
Vannak más alapművek, amikről ez sokkal inkább elmondható. Mondjuk a legalapabb: a Biblia. Netán a Korán Vagy mit szólsz mondjuk A fajok eredeté-hez? Vagy a Kommunista Kiáltványhoz? Nem is agyalgatok tovább, hogy folytassam a sort. Vannak könyvek, amelyek csakugyan változtattak a világon.
S persze, hogy van olyan újságírói teljesítmény, amely képes befolyásolni a világ folyását. Néha nagyban, néha kicsiben. Ha csak azt mondom Watergate...
De valahogy mégis szkeptkus vagyok. Annyi, de annyi leleplező könyv van, annyi bizonyítékot gyűjtöttek össze, annyi, de annyi tényszerűen (vagy nem), bizonyítékokkal (valósakkal vagy nem) könyv, írás, esszé jelent meg erről is, arról, innen is, onnan is, hogy Dunát lehet velük rekeszteni. Aztán akik egyetértettek vele, örültek, akik meg nem, azok vagy el sem olvasták, vagy azért olvasták el, hogy megcáfolhassák. És jobbára nem változott semmi. Bizonyítva, hogy néha a tényirodalom, a tényfeltárás is alig több mint hitkérdés.
Mi van, ha megszűnik...?
Magyarország (Fritcz Tamás szavaival élve) egy következmények nélküli ország. Egyfelől, mert a politika mindent elsikál. Másfelől mert az emberek többségének, úgy tűnik, nincs még rövid távú történelmi emlékezete sem. Emlékszem, Nagy Imre újratemetését együtt néztük áldott emlékű Nagyimmal a tévében. Csorogtak a könnyeink. Nagyi felsóhajtott.
– Végre vége van!
Majd négy évvel később behúzta a maga ikszét, Horn Gyula lett a miniszterelnök.
– Őt legalább ismerem! – mondta drága Nagyim.
Tény, ami tény...
Japánban lemond egy közlekedési miniszter, mert pár percet késett a vonat, Ausztriában azért válik meg ugyanettől a funkciótól a miniszter, mert lefotózták gyorshajtás közben. Eközben Magyarországon még az sem diszkvalifikál egy miniszterelnököt, ha lebukik, amikor zárt körben bevallja, hogy ennyire még senki nem rontotta el a kormányzást, illetve, hogy éjjel-nappal hazudtak. S nem hogy nem diszkvalifikálja semmilyen törvény, pár évvel később az emberek újra miniszterelnöknek választják, majd ismét jó pár év múlva benne látják az ellenzék egyik reménységét. Vagy ha nem is benne, de még mindig első ember a baloldal leghangsúlyosabb pártjában, és személyében még mindig politikai tényező. Félre ne érts, nem Gyurcsány Ferenc melyikoldalisága a kérdés. Ugyanígy értetlen lennék, ha történetesen jobboldali politikus lenne. A cselekedeteinek, a szavainak az érthetetlen feledésbe merülése, és a közvélemény (benne a baloldali sajtó csendes vagy nem csendes) asszisztálása a döbbenet számomra. Gyurcsány Ferenc a magyar politika állatorvosi lova.
Most jön a töprengésem igen támadható lényege! (A további, elkerülhetetlen sorsomhoz nélkülözhetetlen köveket a bejárat mellett találhatjátok. Ígérem, nem hajítom vissza.)
A magyarországi sajtó kétpólusú. Pont. Hosszú évekig a baloldali média-túlsúly volt a jellemző, még jobboldali kormányzás idején is. Mostanság nem ez a jellemző.
A magyar választások jobbára nem valami, valaki mellett zajlanak, hanem valaki, valami ellen. A választók szemében a magyar politikus előbb pártképviselő, s csak aztán ember. Ha egyáltalán. De ennek nem a választók az okai, hanem a pártfegyelem.
Az Index körül történt botrányra általában kétféle reakció van:
- Oda a szabad sajtó, megszűnt a legjobb, leghitelesebb, legszakmaibb, leg-leg... hírportál, mert kicsinálták!
- Nem kár értük, olyan realitás- és objektivitás-mentesek voltak, olyan simán, szemrebbenés nélkül hazudtak, hogy azt tanítani lehetne! De mi a francnak tanítani az ilyesmit?
(Vigyázz, most kell lehajolni a kövekért!) Mindenképpen a cenzúramentes szabad sajtó híve vagyok. Lehet, hogy nem változik tőle semmi, sőt, de lehessen kimondani, ha egyszer jól esik, hogy O1G, Lölö az ő strómanja, stb, ahogy azt is, hogy Fletó egy ostoba szemkilövető, magyarellenes szemétláda. Hadd leshessen kimondott vélemény a szemforgató, keresztény-diktatúrát képviselő jobboldali segédpártról is, meg a baloldali, SZDSZ-kisfionc, tehát a zsidók támogatta Momentumról is az igazat! (Állj, még ne dobd a követ, egyik sem az én gondolatom, csak összefoglalva idézek!)
(Készülhetsz a kövekkel!) Mert a sajtószabadság jólesik. Mert a sajtószabadság nélkül megfúl az ember. A sajtószabadság olyan, mintha történne valami a mi érdekünkben. Milyen felszabadító volt hallani anno, amikor azt mondta Hofi, ország-világ előtt, a tévében, hogy az egész bicikli száguld lefelé a lejtőn: a kerekek, a váz, a kormány... Aztán még mindig volt nyolc év abból a rendszerből. De ez a mintha is lélekkönnyebbítő volt, mert mintha történt volna valami...
A sajtószabadság jó, mert visszahalljuk a (jó esetben nem a sajtó által bennünk elültetett) gondolatainkat, és új muníciót lelünk a további irány tartásához. A sajtószabadság jó, mert leleplez (tudod, a következmények nélküli országban, haverok, buli, fanta, foci, stadionok, meg a világ legjobb pályázatírója), s ez akkor is jó, ha semmi sem történik, de még akkor is, ha netán nem úgy igaz, ahogy olvastam.
És most tényleg felejtsük el a politikai oldalasságot, de tényleg!
Ocsmány dolog, ha (ahogy sokak számára ez kétségtelen) a Fidesz döntötte be az Indexet. De ugyanolyan ocsmány, ha a liberális véleménydiktatúra ken egy gazdasági és személyügyi döntést a kormányra. Az is ocsmány, ha a balos Nagytesó csinálta ki az orgánumot, mert a Kistesót preferálta vele szemben, és rúghat egyet még O1G-be is.
Azonban abból a szempontból, amit mondani akarok, mindegy melyik az igaz: tény, hogy az Index-botrány jelenleg politikai célokat szolgál. Valamelyik oldalét.
Vagyis az Index kell, az Indexre szükség van. Mert sokan olvasták, sokaknak „szellemi útmutatást jelentett a léte, és a jobboldali, mindent érintő diktatúrában egyfajta szellemi biztonságot a létezése”.És megy a tüntetés, megy a harc, a nyilatkozatháború, a vélemények véres összecsapása, káromkodva, mocskolódva, egymás torkának ugorva. Mert a politika is egyfajta vallás, saját bevett dogmákkal, üdvözítő hitrendszerrel, az összefüggések megingathatatlan feltárásával, az ideológia ledönthetetlen bástyájával.
De (aú, az első kő, pedig még végig sem mondtam!) na, mi van akkor, ha az Index megszűnik? Avagy mi lenne ha jövő évi választásokat követően megszűnne például a mandiner.hu, a 888.hu, a vadhajtasok.hu, a pestisracok.hu vagy éppen az origo.hu? (Mondjuk az utóbbi a legjobb példa, mert az Index után a legolvasottabb portál volt 2019-ben.) Mi lenne akkor? Úgy a hétköznapokkal mi lenne?
Nem arról szól a kérdésem, hogy lenne-e ekkora botrány belőle. Arról, hogy hogyan zajlanak tovább nélküle (nélkülük) a hétköznapok?
Nem azt mondom, hogy nincsen szükség az Indexre, csak elgondolkodtam, mi történne azon a napon, amikor az index.hu-t beírva a keresőbe megjelenne a felirat: A webhely nem található. Változna ettől bármi is (mármint az oldalt kedvelők nem kedvelők személyes érzésein túl)?
Kicsit költői a kérdés.
Mondom, elfogadom, hogy a sajtó hatalom. Akár szavazást is befolyásolhat, kit hogyan mutatnak a médiumok. (Egy fénykép nézőpontja is érzéseket kelt: az alulról fényképezett ember ellenszenvesebb.) Egy orgánum flott működése befolyásolhat annyi embert, hogy az eldöntse a voksolást. Láttunk már idén is vékony varjút a karón. Még az is lehet, hogy sajtóbefolyásra láthattuk, ahogyan Illetékes elvtárs mondta:
– Ha azt hajtogatom, hogy Tomi, Tomi, Tomi, hát persze, hogy rohannak megvenni a mosóport!
De egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből a Truman show című film befejező képsorát: két biztonsági őr ül a kalickájában, egy darabig értetlenül néznek az addigi mindennapi betevőjük elsötétült képernyőjére, majd az egyik nagyot harapva a szendvicséből odafordul a másikhoz:
– Mi megy a másik csatornán, kapcsolj már át!
Az persze fontos kérdés, van-e másik csatorna, hiszen a baloldal hetvenéves hatalma is az ellenzék és az ellenzék csatornáinak a felszámolásával kezdődött. Belátom. Csak olyan kis bizonytalan vagyok. S most kiírtam magamból a bizonytalanságot. Illetve nem írtam ki, még mindig bennem van a kérdés: vajon ment-e előrébb a könyvek, a sajtó által a világ?
