Ebben a képregényben minden együtt van ahhoz, hogy ne tessen nekem. Aztán, figyeld már, mi történik: azt mondom, hogy a legjobbak közül való, meg hogy nem tudtam letenni, annyira akartam olvasni.
Pedig már a címe is milyen: hát értelmezhetetlen. Mert csak az érthető belőle, hogy birtokos eset, de az már nem világos, hogy milyen értelemben? Ánya létezésének, ember-voltának a maradéka vagy pedig egy tőle független elhunyt itt mászkáló maradéka. Bár végső soron teljesen mindegy: egyikben sem hiszek. Illetve abban nem hiszek, hogy van testtől független tudat, hogy létező tény a matéria nélkül mászkálás, kommunikálás lehetősége.
Aztán: kamasztörténet. Ha akarom YA. Megfejelve némi kisebbségi léttel. Mer' nehogy már valami kis sima, saját nációjú történet legyen.
Szóval több sebből vérzik. Mégis, azt hiszem, mielőtt visszaviszem a könyvtárba, még egyszer el fogom olvasni. Most mondd! Ilyen még nem történt ám velem.
Hadd fokozzam még: szerencsére csak későn vettem észre a borító tetején, a kislány hatalmas, fekete loboncába írt fehér sort: „Mestermű” – Neil Gaiman. Azért szerencsére, mert nagyon sokakkal ellentétben én még nem találkoztam olyan Gaiman-művel, amely a legkisebb mértékben is meggyőzött volna. Ennek megfelelően az ő ajánlása számomra inkább ijesztő és elválasztó. Lett volna, ha feltűnik. Lám, van előnye, hogy oltatlan páriaként nem mehetek be a könyvtárba, csak előjegyzéssel tudok könyveket kikérni a cserepontra. Ha bent válogathatnék, Ánya kis eséllyel jön velem.
S ha már itt tartunk, köszönet az Ecto:[polis] weboldalnak az ajánlásáért: náluk találtam egy cikket, amely a képregényekkel ismerkedőknek ajánlott kilenc alapképregényt, amelyek között ott volt ez az Ánya.
Amikor a könyvtárban a csereponton a kezembe kaptam a könyvet, meglepődtem. Valamiért azt vártam, hogy valami szokásosan nagyalakú, keményfedeles könyvet kapok. Nem az: teljesen átlagos könyvméret, puha fedéllel, de strapabíró kötésben. Olyan kis meglepő volt.
Nem ezzel kezdtem az ismerkedést, volt másik három könyv is a hátitarsolyban, elsősorban az (újszülötteknek minden új, Szerelmeetesfeleségtársammal mi most találkoztunk először az Igenis, miniszter úr!-sorozattal, bezabáltuk az összes évaedját, alapmű tanítani kellene mindenhol) az Igenis, miniszter úr! könyvváltozata. A buszon, metróm, HÉV-en azt olvasgattam. Az Ányá-ra csak itthon került sor. Kézbe vettem, majd le nem tettem. Isten bizony így volt!
Emily és Ánya sztorija
A történet, anélkül, hogy péppé spoilerezném nem túl bonyolult.
Ánya orosz bevándoroló család csemetéje, valahol Amerikában. Teljesen kedves, unalmas kislány, voltaképpen semmi különleges nincsen benne. Átlagos a külseje, átlagos az IQ-ja, átlagos a családja, átlagos mindenestül. És magányos. Mert hiába tökre olyan mint bárki más, mégiscsak orosz az amcsik között.
Aztán még pasija sem sincsen nekije. Ácsingózási alanya persze van. Aki persze rá sem bagózik.
Aztán Ánya élete teljesen felfordul. Egy nap a közeli parkban beesik egy kiszáradt kútba. Amelynek van már egy lakója. Azt nem mondhatni, hogy ott él valaki, mert éppenhogy nem él, hanem halott. Illetve nem halott, hanem egy halott kislány szelleme. Kísértete. Emilynek hívják.
Mivel a kísértetek nem mehetnek túlságosan távol a föld maradványaiktól, amikor kimentik a kútból, Ánya egy Emily csontvázának egy darabját magával viszi. Így Emily is mehet vele.
A mindennapi együttélésben kiderül, hogy csudajó tud lenni egy kísértet a háznál. A suliban. Úgy egyáltalán. Aztán kiderül az is, hogy tud nem jó is lenni. Sőt az is, hogy...
Na, de csitt innentől, mert ez már vastagon spoiler lenne!
Ami általánosságban mégis elmondható, az sem kevés. Ánya egyedül érzi magát. Két saját kora béli kiskan van csupán mellette. A csúnyácska, eminens, szintén orosz Gyima, és a nagyszájú, cinikus, laza Siobhan, aki nagyjából mindenkire és mindenre lazán kakkant.
Ányának tehát az az alapvető gondja, hogy nem érzi befogadottnak magát.
Az édesanyjával és a kisöccsével él, teljesen normális, tehát kicsit semmilyen kapcsolatban. Elsősorban azért, mert nem tudja őket értékelni.
Emily jön, lát, felforgat, kiborít, mosolyog, segít és követel, és Ánya világa kifordul a sarkaiból. Hogy aztán csak győzze visszaakasztgatni a zsanérokat. 
A módszer
A történetmesélésnek mindig van módszere. Azt semmiképpen ne feledjük, hogy azért ez egy kísértethistória. Kedvenc szerzőnk valami hihetetlenül jól egyensúlyozik a kamasz lány beilleszkedési gondja és az okkult, horror- thrillersztori között.
Miközben a rajzok nem realisztikusak, a szereplők mégis csudára élnek. Akkor is, ha simán sematkusak. Ezt add össze! Ánya két említett cimbije, Gyima és Siobhan jelleme nem szedhető nagyon sok szálra, nagyon mélyen nem elemezhető, mégis életteli, kedves, tréfás mindkét figura.
Ha Emilytől eltekintünk, az Ányával megtörténő dolgok önmagukban is állnak, mindennapi, valós helyzeteket nézegetünk, olvasunk.
Az okkult-horror vonal kellemesen borzongató, sejtelmes és ügyes adagolással, ahol kell ijesztővé is válik. Ánya és Gyima nyomozása kellőn feszült és megdöbbentő.
S ez a kettő, a kamaszság mindennapiság és az okkult vonal természetfölöttisége igen pompásan működik együtt.
A rajzokról, mert azért ez elsősorban képregény
Eddg is mutattam néhány képkockát, hogy sejthesd, miről van szó. Érdekes, hogy a könyvből kifotózott mutatvány-kockák nem adják vissza, hogy a képregény nem fekete-fehér: a kék árnyalatai is megtalálhók a rajzokon. Nagyon kellemesek a szemnek.
Ahogy mondtam, szerzőnk nem törekszik reális ábrázolásra, látod, az arcok is sematikusak. Mégis, pár vonallal képes elmondani mindent. Csak néz rá a legutóbbi két kockára, és figyeld meg Ánya arcát! De vannak olyan látószögek, megközelítések, szemléletmódok, hogy az ember szája ugyan nem marad tátva, de elismerőn bólint, és azon kapja magát, hogy Ánya észrevétlenül a szívébe férkőzött.
Kísértetek, szellemek, okkult és akiket szeretünk
(alfejezet nem mindenkinek)
Nos, igen, ez volt az a pont, ahol meghasonlottam a történettel.
A Biblia tiltja a halottakkal való kommunikációt.
Azt mondja, abból semmi jó nem sül ki. Amit Isten tilt, az soja sem öncélű tiltás: az Égi törvény helyes megközelítésben védelmet jelent.
Amikor a halottakkal való kommunikácóról beszélünk, szó sincsen arról, hogy az meddő próbálkozás lenne! Egyáltalán nem meddő.
A kérdés az: kivel kerül valójában kapcsolatba, aki ilyen utakra téved: a szeretteivel-e, vagy valaki egészen mással?
Többször írtam már a bibliai antropológiáról. Szerintem elég logikus. Az ember anyagból van. Az anyagot Isten élettel ajándékozta meg. Az életre keltett anyag képes gondolkodni, érezni, cselekedni, tervezni, emlékezni.
Ha azt mondom, az ember transzcendentális összetevő: test, lélek, szellem, akkor meg kell mondani, hogy az utóbbi kettő micsoda. Mert nem feltétlenül az, amire manapság gondolunk.
- A test (szóma) egyértelmű: kémiai elemek sokasága.
- A lélek (psziché) (bár lehet szőrözni az értelmezésen) a gondolkodást, az érzelmi világot és az akaratot jelenti.
- A szellem (pneuma) pedig a transzcendentális világgal kapcsolatot létesíteni tudó összetevőt.
Vagyis amikor Istent életet lehelt az anyagba, az nem azt jelentette, hogy a metériába beletett valami önmagában létezőt, élőt, hanem azt jelenti, hogy életre keltette az anyagot.
Így amikor az ember meghal, szó nincsen arról, hogy az örökké élő lelke kiszáll belőle és elindul bármerre, pokol, mennyország, purgatórium, akármi és bármi. Nincsen halhatatlan lélek. A lélek nem él, nem működik a test nélkül.
A halál beálltával az történik velünk, amit a Biblia: mond: a halottaknak nincsen részük semmiben, ami a földön történik. Nincs tudomásuk semmiről, ami a haláluk után történik. Olyanok, akár az alvó ember: nincsen részük a körülöttük levő történésekben.
Lesz feltámadás, de a feltámadás is testben (bár egy minőségében másfajtában) történik majd meg. De ez már eszkatológia, ebbe végképp nem megyek bele.
*
Mindezek hátterén az Ánya kísértete szimplán blődség. Rosszabb esetben, keményebb meghatározással: Sátán végső idők beli megtévesztésének egyik eszköze. S a spiritizmus az egyik legkeményebb alapja ennek.
Mondom minden vérvicsorgás nélkül. S úgy, hogy ez a képregény ennek ellenére, vagy éppen ezért, nagyon jó. Mert, ugyebár, vacakkal minek bíbelődne az ördög? Azzal küzdjenek az emberek!
Összegzés
Helyén van ebben a képregényben minden: a rajzok, a sztori, a hangulat, a humor, az izgalom, a rejtély, hangnem, a látványosság és a visszafogottság. Mondom: minden.
Mondjuk így hirtelen nem tudom elképzelni, hogy ezek után mi az, amit ezekkel a rajzokkal el tudok fogadni, de ez legyen a holnap gondja, ezen a hídon majd akkor megyünk át, ha odaértünk. Addig is lapozgassuk csak ezt a kamasz-horror-thrillert, és szeressük Ányát meg az ő történetét!
S becsüljük szerzőjét, az 1984-ben született, több irodalmi díjat elnyert hölgyet, Vera Brosgolt!
Ciceró, Budapest, 2020, 224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634321262 · Fordította: Márton Zsófia
8/10
2021 júniusa; megint bebuktunk egy jó lehetőséget: amikor műemléki épületben laktunk, akkor azért nem tudtuk kedvezményesen megvásárolni az önkormis lakásunkat (ez 35 évig így volt); most, hogy már nem abban lakunk, most éppen azért nem tudjuk kedvezményesen megvenni, mert nem műemléki az épület. Hogy az a...!!!
