Moha szubjektív olvasónaplója a XXI. század elejéről

Én csak olvasgatok...

Én csak olvasgatok...

P. G. Wodehouse: Az ideális vő

Archie Moffam alakjával Wodehouse önmagához képest újat alkotott

2021. augusztus 23. - Mohácsi Zoltán

wodehouse_az_idealis_vo.jpg

Amikor valami könnyűt szeretnék olvasni, és úgy könnyűt, hogy nevethessek is, jobbára Sir Pelham Grenville Wodehouse neve jut eszembe. Meg a roppant foghíjas, mégis egy komplett polcot elfoglaló életmű itt mögöttem. Ahonnan jobbára találomra emelek le egy-egy kötetet. S amiből sokkal kevesebbet olvastam, mint amit nem, mégis, időnként pótlom a hézagokat. A könyvelésem szerint nagyjából döntetlen az állás a meglevő és hiányzó kötetek között... Na, jó, kicsit vezetnek a meglevők. 

Az a jó Wodehouse-ban, hogy kiszámítható, nagyjából stagnáló a minőség, az ember fia olvasót nem érik meglepetések, csalódások. Wodehouse: tréfás helyzetkomikumok, muris beszólások, fiatal lány (okos, szép), fiatalember (nem annyira okos, pénztelen), kimondottan pénzes, arisztokratikus felmenők, századelő (mármint a huszadiké). Ha nagyon tömör és sommás  akarok lenni, ennyi. 

Most is. 

Amikor a könyvet megrendeltem, meg utána, még olvasás közben is folyamatosan félreolvastam a címét. Minden bizonnyal ludas volt ebben a borító választott betűtípusa, de főleg a rajza. Mit látunk rajta, szerinted?

Ahogy ránéztem, én egy fejesugráshoz készülő, a húszas évek frizuradivatja szerint rövid hajú, homlokfürtös, deszka, pucsító leányzót láttam, aki valamiért magassarkú cipőben akar beugrani a hullámok közé. Tudod, ilyen jelenet nincsen a könyvben. Arról nem is szólva, hogy a történet fő alakja a lány férje... Hoppá! Üt a szeg a fejbe. Lapozás a címlapra, ahol nem ezzel a betűtípussal van a cím. Naná, hogy vé betű! Vő! Az az ideális! Nem egy nő! (Az Szerelmetesfeleségtársam! No, ide is csak beleírtam őt!)

wodehouse_az_idealis_vo_2.jpg

Ami azért nem egy kiindulási alap. Hanem a végső következmény. Addig igen sok minden történik.

De akkor a borító... Igen, az a nő egy pasi! Ezért annyira deszka! Ettől függetlenül: olyan jelenet sincsen a könyvben, amikor egy pasi akarja magát a hullámok közé vetni magassarkúban. Spongyát rá! Akkor is nagyon szeretjük Rigler György Rígó (sic!) rajzait! Kár, hogy csak a borítókon vannak belőlük!

No, lépjünk vissza pár lépést, nagyon elkapott a lendület!

*

A helyszín Amerika, egy New York-i szálloda. A tulajdonosa Daniel Brewster. Akinek van egy lánya, Lucille. Aki elköveti azt az apai szempontból nehezen magyarázható galádságot, hogy titokban férjhez megy egy angol fiatalemberhez, Archie Moffamhoz. 

S itt torpanjunk meg. A helyzet nem különleges. Wodehouse-nál pláne nem. A kimenetel kétirányú: vagy az ifjú asszonykának kell a végére belátnia, mekkora baklövést követett el, vagy a környezetének, hogy mennyire rosszul ítélte meg a házasságot. Az első esetben az újdonsült férjről kiderül, mekkora önző gazember, a második esetben, hogy a dudor a lapockájánál, nem kétséges, az elrejtett szárnya volt. Immár félreértés nélkül kitárhatja. 

wodehouse_az_idealis_vo_pgw.jpg

Archie Moffam (Moff-nak ejti a nevét) Wodehouse világához képest meglepőn árnyalt alak. Mert kétségtelen, hogy például mindvégig hihetetlen szerelemmel csüng a hitvesén. Éppen ezért nagyon tréfás és életszerű az alábbi jelent, bármennyire is karakírozott. 

– Egyébként is – tette hozzá Lucille –, szeretnék találkozni apámmal. – Archie elfojtott egy meglepett kiáltást – Holnap estére visszajövök. Remekül elleszel.
– Szívem királynője, tudod jól, hogy nem lehetek remekül nélküled. Amúgy is...
– Igen? – suttogta Lucille hálásan. Sosem unta meg Archie bókjait. Archie hangja elhalkult. A terem másik végébe nézett.
– Szavamra! – kiáltott. – Milyen borzasztóan szép nő!
– Hol?
– Ott! Most jött be. Nézd, milyen gyönyörű a szeme! Nem hiszem, hogy valaha láttam ehhez fogható szemet! Láttad a szemét? Szinte szikrázik! Borzasztóan szép nő!
Bár meleg volt a reggel, mégis hűvös szél legyintette meg a reggelizőasztalt. Egyfajta ridegség jelent meg Lucille arcán. Akadtak helyzetek, amikor képtelen volt osztozni Archie ifjonti lelkesedésében.
– Úgy véled?
– Az alakja is csodás.
– Igen?
– Mármint úgy vélem, jó közepes – helyesbített Archie, miután visszatért bele némi abból az intelligenciából, amely kiemelte az embert az állatok közül. – Persze nem az én esetem.

De ez a legnagyobb kilengése. Amikor önhibáján kívül olyan intim helyzetbe kerül a fent nevezett hölggyel, amit simán kihasználhatna, Lucillere való tekintettel hősiesen kimenekül a szituációból. 

Szóval Archie szerelmes. Milyen még? Igen laza a viselkedésében és a szóhasználatában, rendicsek, mondja az apósának, akármennyire őszinte is...

– Mi az ördög ütött magába, hogy elvette a lányomat?
Archie elgondolkozott.
– Nézze, olyan hirtelen történt! Tudja, hogy megy az ilyesmi! Maga is volt fiatal, meg minden. Borzasztó szerelmes voltam, Lu sem tartotta rossz ötletnek, egyik dologból jött a másik... és tessék, itt vagyunk!
– Gondolom, most roppant elégedett magával.
– Ó, de mennyire! Ami engem illet, minden csodás! Még sosem éreztem magamat ennyire rendben!
– Na, igen – nyugtázta Mr. Brewster keserűen –, a maga szemszögéből nyilván tényleg minden csodás. Nincs egy fillére sem, és sikerült úgy elbolondítania egy gazdag ember lányát, hogy magához menjen. Gondolom, utánanézett a vagyoni helyzetemnek, mielőtt elkötelezte magát.
Archie-nak eddig eszébe sem jutott ez a nézőpont.
– Ejnye! – felelte némi rosszallással. – Erre még sosem gondoltam! Belátom, hogy bizonyos szempontból ez elég rosszul hangzik.
– Egyébként miből szándékozik eltartani Lucille-t?
Archie a gallérját húzogatta az ujjával. Zavarban volt. Az apósa egészen új irányokba terelte a gondolatait.
– A mindenit, öregem – bökte ki őszintén most megfogott. – Fontolóra vette a kérdést. – Valami olyasmire gondoltam, ami azt illeti, hogy munkából, ha érti, mire gondolok.
– Miféle munkából?
– Most megint érzékeny pontomra tapintott. Valahogy úgy képzeltem, hogy szétnézek, tudja, szimatolok, keresgélek, amíg bele nem botlok valamibe. Nagyjából ez volt a szándékom!
– És mit gondolt, a lányom miből fog élni, amíg ön ezzel van elfoglalva?
– Azt hiszem – felelte Archie azt hiszem, arra számítottunk, hogy most az egyszer kisegít minket.
– Értem! Tehát azt várta, hogy majd én eltartom magukat?
– Egy kicsit nyersen fogalmazott, de... már amennyire el tudtam tervezni a dolgokat... mondhatjuk úgy, hogy ez volt az alapgondolat. Nincs oda érte, mi? Vagy igen?... Mégsem?

De és ámde, le kell szögeznem, Archie nem egy pénzéhes, léha, semmitevő, számító alak. Sőt, mitöbb! Igen jóindulatú, jószándékú, kreatív, gyakorlatias fiatalember. Például igen éles elméjűen magától értetődik számára, kérdés nincs is, hogy az apósa épülő, új szállodájának ő lesz az igazgatója, mert mi az a szállodaigazgatás, miért éppen az ne menne neki?

Arról nem igazán és nem mindig ő tehet, hogy az ötletei nem válnak be. Pedig rendre szépen megtervezi őket, a céljai pozitív célok, és még csak önzőnek sem mondhatók. Egyáltalán nincsen szándékában kihasználni az apósát, nem akar visszaélni a jóindulatával, annak a pozíciójából fakadó lehetőségekkel. Tényleg a kedvében akar járni. S ezáltal megszabadítja néhány dologtól, ami Daniel Brewsternek nagyon kedves. De tényleg csak a körülmények szerencsétlen összjátéka, az emberi fondorlat a hibás, amiről Archie igazán nem tehet. De igazán nem!

Igaz, megmondom kendőzetlenül, az iskolai elmebajnokság boldog győzteseként eszedbe se jusson Archiet elképzelni a dobogón. Nem, ne érts félre, Archie nem ostoba. Csak nem egy kimondott IQ-fighter. 

Kezd összeállni a kép, milyen is ez a szerelmes, nagy szívű, roppant tapintatlan, de kedves angol fiatalember? 

– Minél többet ismerek meg Amerikából – jelentette ki Archie –, annál inkább lenyűgöz. Ti már a bölcsőtől kezdve folyamatosan csináltok valamit. Bárcsak én is csinálhatnék valamit!
– Na és miért nem csinálsz?
Archie a kézmosótálkába hamuzott a cigarettájával.
– Ó, nem is tudom – vont vállat. – A családunkban soha, senki nem csinált semmit. Nem tudom, miért van ez, de valahányszor egy Moffam belevág valamibe, kudarcot vall. A középkorban az egyik Moffam hirtelen megvilágosodott, és vándorszerzetesnek állt, hogy elzarándokoljon Jeruzsálembe. Fura ötleteik voltak akkoriban.
– Na és eljutott oda?
– Dehogyis! Alig tette ki a lábát az ajtón, a kedvenc kopója csavargónak nézte – vagy csirkefogónak, vagy cudarnak, vagy aminek akkoriban nevezték – és jól lábon harapta.
– De legalább megpróbálta.
– Nemcsak próbálta, tényleg megharapta.

Aztán, a sors tréfája vagy az élet harmóniájának a hatása, de a dolgok kezdenek egyre egyenesbe jönni. Archie dolgai egyre jobban sikerülnek. Okosabb, műveltebb nem lesz, de a jóindulata és a temperamentuma által bizonyos dolgok kezdenek egyenesbe kerülni. Például Mr. Brewster nagypapa lesz általa. 

Én mondom neked, ennél szebb hír nem nagyon lehet a világon! Hidd el, én már csak tudom! Bogyóka ott növekszik a lányom hasában. Two in one lány. Szamóca és Bogyóka. A Szamóca nevet én adtam még az édesanyja pocakjában a csemetének, amikor nem tudtuk, hogy milyen nemű, de szólítani csak kellett valahogy. Nem jutott eszembe a szedercsíra neve. Ezért lett Szamóca. 

S akkor most itt van gyümölcsben a gyümölcs, Bogyóka! Nem tudom neked elmondani, mit jelent nekem. Azért nem, mert még magamnak sem fogalmaztam meg pontosan. Nem is akarom ezügyben analizálni magamat, meg a kapcsolataimat.

Tudod mit? Hogy közelebb kerülhess Mr. Brewster nagyapai lelkiállapotához, láss egy fotót Bogyókáról, az én lányunokámról! Ugye, hogy hjaj, Istenem!

wodehouse_az_idealis_vo_bogyoka.jpg

*

Az ideális vő, ha egészen őszinte akarok lenni voltaképpen nem regény. Sokkal inkább egy azonos szereplőkkel megírt novellafüzér. Vagy ötlettár. Ami kétségtelenül vánszorog egy adott végcél felé, de még ebben sem teljesen, minden fejezetet érintőn következetesen. Vagyis voltaképpen, legyek őszinte, Wodehouse a kerettörténettel visszaélve elsziporkázta némely tréfás ötletét. 

De nincsen ebben semmi baj. Lehetne, mert a kohézió hiánya okozhatna hiányérzetet, de Archie jellemének, viselkedésének a nem mindennapisága jelentős mértékben eltakarja ezt a hiányt. S így nem szeretjük kevésbé Archie történeteit. Egyáltalán nem.

Akkor sem, ha olvasás közben egyáltalán, semmi meglepetés nem érhet minket, jól felkészült, visszaeső Wodehouse-olvasókat. És nem lehet kétségünk az egyébként kicsit kurtán-furcsán véget erő befejezéssel szemben sem. De akarnánk-e, hogy egy Wodehouse-könyv ne így működjön? Na, ugye!

 

Ciceró, Budapest, 2019, 256 oldal · ISBN: 9789634321118 · Fordította: Kövesdi Miklós

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://mohaolvasonaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr7416668382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása