Ugyan nem tudom, mi értelme van a Dampyr esetében egy különszámnak, különösen, hogy a sorozat minden kötete egy komplett történetet tartalmaz, de fogadjuk el, hogy szükség van erre a megjelölésre. Tehát a kezemben a Dampyr magyarul megjelent első különszáma.
Hacsak, jár tovább mégis az agyam, nem az az indok, hogy a szerzők...
De ezzel már bele is csaptam a lecsóba, fröcsköl is mindenfelé. Neki is futok akkor még egyszer!
Már a borító meghökkentő! Persze csak azoknak, akik legalább egy normál Dampyrt olvastak már.
Mert mit is látunk? Tesla fájdalmat üvöltő testtartását a sírfelirat indokolja: Kurjak. Meglehetősen szokatlan, hogy egy háromfős, visszatérő hős-team egyik tagját kivegyék a buliból és eltemessék. S ráadásul mindezt a borítón spoilerezik péppé. Ha egy élőszereplős filmsorozat egyik szereplője hirtelen meghal, érthető, hogy rögvest ki kell írni a sorozatból. De egy képregényhős likvidálását ugyan mi indokolhatja?
Ám az igazi döbbenet akkor ér minket, kedves olvasókat, amikor kinyitjuk a kötetet. Többesszámban még helyesebb a hatás: nem a döbbenet jön, hanem döbbenetek vágnak mellbe.
1ső számú döbbenet: a rajzstílus
Az első belelapozásnál nm tudtam, mi olyan furcsa számomra. Az összhatás azt sugallta, izé, valahogy üresebbek a rajzok. Hogy oda van a Dampyr-ban/tól megszokott részletesség.
De aztán szembesültem ilyen és hasonló rajzokkal. Kérlek, bár nem szoktam ilyet kérni, ezúttal, nyiss rá a galéria összes képére! Valami megdöbbentő a részletesség. Nem egy esetében szinte féltem, hogy beesek a jelenetbe. Szinte hallottam a jelenetek hangjait. Nézd csak a piac elképesztő zsufiját! Hallod a hangkáoszt? Az autók motorhangját, a mozgatott rekeszek műanyagsikkanását, az árusok harsány áru-önreklámját? A hídon átmenő Harlan cipőjének kopogását, a Moldva folyó vizének komor hangjait.
Az első, amire felfigyeltem az alábbi galéria kezdő képe volt. A bal oldalt, a fák takarásában parkoló autón megcsillanó fények ragadtak meg. Aztán kezdtem sorra venni a kép részleteit. Például a fák törzsét védő vasrácsot. Vagy a faágakat. Vagy a jobb oldali épület stukkói formálta arcokat. Amik ránagyítva egyébként nem is arcok... Szóval nézegesd csak a képeket, gyönyörködj bennük!
De a kötet nem csak ilyen rajzokból áll. Mi több, jobbára nem ilyenekből. teret, helyet kapott egy, a Dampyrtól eddig idegen rajzstílus. Az a furcsa üresség-érzet ezek miatt ért.
A figurák rajzai megfelelnek a Dampyrnak, de az alakoknak nincsen háttere, csak valami furcsa, pixeles maszatolás, vonalkázás jelzi, mi van körülöttük. Vagy éppen a maszatolás, vonalkázás van az előtérben, és a figura pillanatnyi helyzete ebből a szempontból értelmezhető.
S van, ahol a két technika, a részletesség és az elmosás ötvöződik. Ha megnézed az első galériában a hídon átcaplató Harlan képét, s azon az égre pillantasz... Ugye, hogy ugye?
Vagyis a rajzstílus enyhén szólva sem egységes. Ez kezdetben zavaró, aztán az ember gyereke gondolkodni kezd, vajon van-e koncepció a váltakozásban, az elkülönülésben és a vegyítésben, vagy esetleges az előfordulás. Aminek vajmi kevés esélye van, ugyebár.
A történet segít. Azáltal , hogy még nagyobb lesz a káosz.
2dik számú döbbenet: a kicsit sem lineáris történet
A Dampyr megszokottan és kiszámíthatón lineáris, ok-okozati sztorikkal dolgozik. A linearitás mind a történetvezetésre, mind az időkezelésre igaz.
Nos, kivéve ezt a történetet.
A kezdet olyan, amilyennek lenni „kell”. Harlan Draka, a dampyr (vámpír és emberszülő vámpírokra végzetes vérű gyerrmeke) ül a prágai könyvesboltjában, este van, és egyszerre látogatót kap. Aki egy igen figyelemreméltó könyvet ajánl neki. A könyv... De ez már spoiler lenne, nem is mondom.
A linearitás innentől borul. Történetmorzsákat kapunk, innen-onnan, földrajzilag is, az időben is szökelléseket téve. Nem ide-oda szökellünk, csak Harlan idejében és előre. De a káosz úgy a könyv közepéig fokozódik. (Különösen, ha nem ismerjük a Dampyr-történeteket, az előzményeket. Vagy ha, mert ilyen is lehet [khm, khm, bizony lehet!], vacak a memóriánk, és olvastuk, csak nem maradt meg...) Mert belelesünk egy dzsungelháborúba, aztán Harlan egy kamaszlányt nevel, aki szerelmes lészen belé, majd, egy fekete hajú nőt támadja meg egy furcsa ködalak, aztán... Mi meg csak pislogunk, hogy rendben, rendben, de... És már jön is a következő etap, hogy egy kicsit több legyen a kérdésünk.
A könyv közepén felnéztem, hogy akkor ez most mi a tehén tőgye, merre vagyok arccal, és hány éves a kapitány? Bár kétségtelenül volt varázsa az addigiaknak, csak rohadtul nem állt össze, hogy minek van, mihez, miért köze? Egyetlen dolog tűnt csak fel: Harlan, ahogyan fogytak a lapok, szemmel láthatón öregedett. Feltűnt, de ennek magyarázata nem adta magát.
S megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor a kettős ügynök, mert alapvetőn a sötétséghez tartozik, de mégis Harlan és az angyal Caleb mellett harcoló Nikolaus alakja feltűnt. (Ó, igen, nem mondtam, bár a képekből kiderülhetett, újra Prágában vagyunk! De jó!)
A történet végső soron a búcsúzásokról szól. Harlan gyakorlatilag mindenkitől búcsúzik. Nikolaustól is. (Ha visszanézed az előző galéria képeit, van ott egy ködben távolodó ördögszarvas, -farkas alak... Nos, igen.) De ahogy a borító spoilerezi, Kurjaktól is. Meg sok mindenki mástól. Öregszik, tehát megy ki az időből.
A történet az utolsó jelenetig viszonylag értelmetlen, bár látványos mozaiknak tűnik. Aztán az utolsó jelen által ha nem is minden, de sok minden értelmet kap. Meg egy adag metafizikai, életvezetési ízesítést. (Leírnám, mire gondolok, de akkor túl sok mindent mondanék el, és ezáltal nem lennék közkedvelt.) Nem tesz neki rosszat. Finom a sült csülök, de a lányom párja, unokám apja mézzel, s valami egyébbel bolondította meg, hát valami isteni karácsonyi eledel lett belőle, egykettőre nyoma is veszett a terített asztalról. Ha érted a példa összefüggését.
Ez az utolsó jelenet annyira helyretette a sztorit, hogy a Kőhíd alatt című történet után ez lett a második kedvencem.
Frike Comics, 2019, 160 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891076 · Fordította: Nagy-Mihály Ágnes
9/10
EDDIGI DAMPYR-ÉRTÉKELÉSEIM
Dampyr 1/1–2,, A sötétség gyermeke – Éjjeli horda
2021 decemberének végső csücske. Még két napot kell dolgoznom ebben az évben, de most volt öt napom karácsony körül. Ma jót tettem Szerelmetesfeleségtársammal, elmentem vele vásárolni az Asia Centerbe, táska és pénztárca kellett neki. Mondtam már, hogy szeretem őt?
Vacak idő van. S megúsztuk, hogy kedvenc, szeretett a Yaris márkájú, Füsti nevű kisautónk motorja besüljön: még éppen volt benne olaj. Nekem pedig Foxposton megérkezett az utolsó, eddig még hiányzó Dampyr-kötet, „A velencei baba”.
Az unokám születéséig pedig már visszaszámolunk, csak kábé két hét van már!
