Világéletemben pacifista voltam. Soha nem ütöttem meg komolyan senkit, soha nem verekedtem élesben, a legkomolyabb erőpróbám kiskamasz koromban az erőfitogtató birkózás volt a Harrer Pál utcai gyerekrendelő mögötti kis füves téren. Jó, lefogtam egyszer apámat, amikor majdnem kést mártott az…

– Ne már! Ez komoly? Megint a Walking Dead? És három? – képedt el szerelemtesfeleségtársam (SZFT), amikor tegnapelőtt megjöttem  könyvtárból az aktuális zsákmánnyal. – Nem unod még a sztorit? Hiába a kilencven-kilencvenöt százalékos egyezésünk („Megijedtem, amikor megnéztem a weboldaladat: egy az…

EZERSZER ELMONDTAM MÁR: NEM SZERETEM STEPHEN KING KÖNYVEIT. Nem azért, mert nem jó író. Jó író. Nagyon jó. Tudom, mert több helyen kifejtette: szeret mesélni. S ha mesél, akkor azt is elhisszük, hogy egy Röjtökmuzsajon megszűnt telefonfülkének a bosszúálló telefonkönyve átzabálja magát az óceánon…

Az előző rész, ahogy írtam, szerencsétlen tizenharmadik volt. Fogjuk rá a számmisztikára, rendben, hogy ez a tizenharmadik rész olyan kis csendesebb, semmitmondóbb és bicegősebb volt. Úgy fest, a szerzők is unni kezdték a csepegtetve adagolt akciót, s úgy gondolták, a még élők lelki nyavalygása…

Ha babonás lennénk, azt mondanám, ajjaj, hajajaj, a tizenharmadik kötetéhez érkezett nálam az Élőhalottak képregényformája. Mármint ajjaj, hogy a tizenharmadikhoz. Nem vagyok babonás, de kétségtelenül valóban ez a tizenharmadik rész. S hosszú bevezetés nélkül: valóban nem lett túl szerencsés.  Mivel…

Teljesen ismeret-szűzen emeltem le a könyvtárban a képregényes polcról. Úgy, hogy egyszer már otthagytam. Most, hogy megvárt, másodszorra már elhoztam. Akkor is, ha a képregény címe, és ez a bugyi-Barbie rózsaszín (manapság pink, mert állítólag a kettő nem ugyanaz) borító teljesen üti egymást. Ha…

  Réti az író Réti László rendőr volt. Most nem tudom mi, csak azt, hogy író. Olvastam már több könyvét. A kedvencem még mindig A hasonmás, de egy könyvén kívül (Szex és Szekszárd) mindegyik határozottan olvasható, olvasmányos és izgalmas. Van közöttük különbség, van amelyik közelebb…

Szóval az úgy volt, hogy a börtön elhagyása után kicsit csillapult bennem a lelkesedés. (Mármint nem amikor én hagytam el a börtönt, mert még látogatóban sem voltam ott soha, hanem amikor a képregény-sorozat hősei tették ezt.) De már a csillapult lelkesedéses értékelésben is írtam, hogy Kirkman…

Még tart a lendület. Sokszor gondolkodtam, hogy azok a sorozatok, amelyek nem egy A-tól Zs-ig történetet mesélnek el (mittomén: Sándor Mátyás, Egy óra múlva itt vagyok), vagy nem olyanok, és egy-egy rész teljesen önálló történet, csak a szereplő(k) azonos(ak) (pl.: Colombo, Minden lében két kanál),…

Úgy van az, hogy amitől az ember nagyon tart, és tolná a bekövetkeztét, valahogy mégis várja, hogy végre megtörténjen, miközben egyáltalán nem.  Így voltam ezzel a kötettel, meg így volt vele a kis csapat is a börtön biztonságában. Tudták, hogy el fog jönni a nap, készültek is rá, jó lett volna…