Voltaképpen nem régen tudok Gin Nándorról. Nem, ez így nem igaz. Régen tudok róla, legalább a Sortűz egy fekete bivalyért filmváltozata miatt. De igazából pár hónappal ezelőttig nem olvastam tőle semmit. Aztán elsodort, meggyőzött, feltettem mindkét kezemet.

Emiatt vettem kézbe a róla szóló monográfiát is. Amivel kicsit bajban vagyok. Mert Elek Tibor szimpatikus figurának tűnik, már csak azért is, mert számára szimpatikus figura Gion Nándor. Érződik, hogy elfogult az alanyával, szereti az írásait, szereti a művészetét. S ezzel semmi baj nincsen., de tényleg.

S az egész kötettel nincsen baj, olyan szempontból, hogy voltaképpen Gion egész életművét bemutatja, s nekem úgy fest, nagyon korrekten mutatja. Pozitív elfogultsággal, de ha kell, kritikusan.

S most, írás közben rájöttem, hogy miért nem nyűgözött le teljesen, Elek Tibor: az életművet valóban bemutatja, de az életmű mögött valahogy eltűnik az író. Rengeteg minden evidenciaként ott van a sorai között, mögött, ami nem feltétlenül evidencia minden olvasónak. Gion életművéről nagyjából mindent megtudunk, ami érdekes lehet, de Gionról, az emberről szinte semmi nem jön át. Igen, ez volt a hiányérzetem okozója! Mert rendben van, hogy a könyv címe adja magát a témát, és nem adja Gion életét, de vajon az élet nélkül értelmezhető az életmű?

A könyv végén az első fotó Gion nagymamája, Rézi. aki hihetetlenül fontos alak az író legsikeresebb művében, a Virágos katoná-ban. De a monográfiából nem derül ki, miért is. Csak utal rá a képaláírás.

Ám azoknak, akik olvasták a Véres patkányirtás idomított görényekkel című kötetet, nem lesz hiányérzete: Gion ott beszél magáról, és az ebből a könyvből hiányzó likakat azzal bé lehet tömni. Csak ha már, akkor sokkal jobb lett volna egy kötetben…

De komolyan: senki kedvét elvenni nem akarom, mert Gion műveinek tényleg kiváló elemzéseit olvashatjuk!

3,5/5

(2013)