No, kispofáim, mindenekelőtt: ez egy kamaszkönyv. Ahogy azt Berkes Pétertől megszoktuk. A jobbik fajtából, ahonnan az Utánam srácok! is jött. Ráadásul a retró-évekből érkezett.
Namost két dolog van ebben a könyvben, kispofáim: egyfelől meg kell vizslatni, vajon miért nem másztam falra attól, hogy egy gyerek változtat egy (több) felnőtt(ek) életén, másfelől, hogy az erkölcsi üzenet milyen ügyesen lett didaktikamentes.
Mert úgy van az, kispofáim, hogy rühellem, amikor gyerekek oldják meg irodalmilag a felnőttek problémáit. Ennek Csimboraszója számomra az egyébként szeretve tisztelt Csukás Istvánnak a Vakáció a halott utcábancímű számomra minősíthetetlenje. Hasonló, de valahogy mégis más Az öreg bánya titka.
Mert, bizony apafejek, itt ez történik: egy kiskamasz, a maga tizenkét évével megoldja, helyre, sínre teszi a sok-sok éves nagynéni képmutató, köldöknéző, életidegen, empátiamentes életét. S vele nagy valószínűséggel a maga családjának az anyagi gondjait is. (Itt jön majd az erkölcs, szóljatok kispofáim, hogy el ne feledjem!)
Ez, ugyebár: nehezen hihető. Mármint a megoldás. Rálapátolva, hogy nagyjából egy hét alatt, ugye. Mert nincs ember, aki egy hét alatt magához tér a maga álomvilágából, és magát megrázva, felébredve hirtelen ráeszmél, hogy PKD-mód párhuzamos világot gyártott magának. Pszichológia képtelenség. A hosszú évek alatt belénk ivódott megszokások, reakciók, vélemények, látásmódok és nézőpontok nem változnak ilyen rövid idő alatt. (Hagyjuk a szélsőséges helyzeteket, mondjuk kínvallatás hatására mennyire gyorsan jön rá egy egyébként despota vállalatvezető a kicsinységére!)
A vicc az, szívecskéim, hogy elhisszük Berkesek, hogy a tizenkét éves Marci, azzal, hogy egy délutánon lesokkolja Terus nénit, szembesíti az önbecsapásaival, és azzal, hogy mindenki becsapja, hm, hát, talán, nos, igen, kispofáim, lehet, hogy ez egyfajta kínvallatás… S ettől nem került a sarokba a könyv, a felnőttek életét megoldóság ellenére sem.
Az erkölcsi oldal. Nos, pirulva bevallom, gyöngyöcskéim, volt egy pont, amikor az 1-es V-pótlón olvasva nagyon meghatódtam: amikor Marci közli a barátjával, hogy azt vette észre magán, hogy nem csupán taktikázik, nem csupán a szűk családért tevékenykedik, hanem azt vette észre magán, hogy megszerette Terus nénit. Vagyis meglátta a hülyeség mögött az embert. (Jó, persze, ez nem nagy dolog, de tizenkét évesen az.) Kérdés, hogy mire mehetett volna ezzel, ha Terka néni nem változik a lesokkolás hatására sem? Szerencsére változott, és Marci szerencséjére ehhez talált felnőtt társakat is. Olyanokat, akik szintén falra mentek Terka nénitől, de akik szintén szerették őt, és segíteni akartak neki.
S ez komoly erkölcsi üzenet, be kell látnotok, kispofáim! Hogy nem csak önérdek létezik, nem csak az önérvényesítés a jelszó, nem csupán a győzelem a cél, hanem az, hogy hozzam magammal a másikat is, amennyire csak tőlem telik. Úgy, hogy az érdekét keresem, s nem pusztán azért, mert az az én érdekem is, hanem azért, hogy neki jó legyen. Mint abban a reklámban, vagy miben amikor a nyomorék gyerekek (polkorrekt manapság még a nyomorék szó?) futóversenyén az egyikük elesik, s a többiek, ahelyett, hogy értékelnék a kapott nagyobb esélyt tovább bicegnének, bukdácsolnának a cél felé, egy emberként torpannak meg, visszamennek az elesett versenytársért, felemelik a porból és együtt mennek be a célba. Hát így valahogy gerlicéim, ez van benne a könyvben, de nem lett mégsem, bleee didaktikus, mert vannak ellensúlyok, jó helyen, jókor.
Terka néni megváltásáról néhány benyögés, aranyapáim, mert ez fontos, mindjárt meglátjátok. Szóval amivel Marci lélekgyomorszájon vágja a nagynénit az nem más, mint hogy elmondja neki az igazságot: hogyan látják őt az emberek, hogyan vágják át a fejit neki érdekből vagy félelemből. Terus néni barátnője, majd a kettejükkel szövetséges bejárónő is ezen az vonalon gyomrozza tovább a szerencsétlen, de emígyen szerencsés Terus nénit: mondják, mondják neki az igazságot a jelleméről, a hiábavaló mítoszépítéséről, a maga teremtette álvalóságáról, és nem hagynak neki kibúvókat, visszatérési lehetőséget. (Jó, ne becsüljük alá az embert: aki nem akar kijönni a maga üregéből, az ki nem jön, az ziher, és tökmindegy mennyire logikátlanok, de meg fogja találni az érveit a további szarban csücsülésére is, na, ez az élet tapasztalatja, kispofáim.)
S azért Marci ötlete nagy ötletem, drágáim: jé, nem kell mindenképpen félrebeszélni, udvariaskodni, képmutogatni, tekintettel lenni , tapogatózni, hanem,mondom, jé: őszintén kell beszélni. Őszintén, mondom, kispofáim. Akkor is, ha a következmények nem feltétlenül kiszámíthatók, akkor is, ha tele van a naci. Mert két dolog következhet. Egy: nm kapunk a lenyeltek miatt emésztési rákot. Kettő: változni fog a kapcsolat. Ohó, figyelmesek vagytok, lehet, hogy rosszabb lesz, persze,de változni fog, kimozdul a holtpontról.
Már csak az a nagy kérdés, kivel érdemes ezt megtenni, melyik kapcsolat olyan fajsúlyos, hogy bevállaljuk, ugye, kispofáim, a feszkót és az ideig tartó gyomorremegést.
S ez nem kis üzenet!
Azt persze, naná felejtsük el, hogy az utolsó két-három oldal Hállivúdnak is tiszteletére válhatna: Terka néni egy nap alatt annyira oldódott, hogy már szlengben nyomja a rizsát a reptéren, ne már, ugye belátjátok, kispofák, hogy ez azért… De mégis jólesett a léleknek olvasni, hogy normális emberrel több a földön.
Szóval vegyétek, vigyétek, kispofáim, érdemes elolvasni, komolyan.
P.S.: Zsarátnokot tudjátok, hol találjátok, ha Marcit nem lelnétek. A recept már nála is ott van a saját Terka nénitekről, Fahidi eladta neki egy ropogós százasért. Szóval, előre, kispofáim, váltsuk meg a Terka nénijeinket!
4,5
(2013)
