Nem vezetek statisztikát, hogy hány olyan könyv volt az elmúlt években, amit Molyosok hatására olvastam. Nem egy-kettő. Ebben az esetben találkozott a kínálat a kereslettel, mert Fodor Sándor neve egyfajta garancia. S az is.

Egy negyedikes gyerek naplója, aki egy íróval való találkozás hatására elhatározza, hogy leírja a gyermekkorát, amíg el nem felejti (mert csuda, hogy az íróbácsi olyan jól emlékszik annyi év után is a dolgokra, míg ő már arra sem, pedig gyerek, hogy mi volt egy hónapja). Neki is fog, de mindig közbe jön valami, és képtelen egy lineáris vezetésű leírást adni a gyermekkoráról.

A kisregény éppen ezért szerkezetében sem lineáris, ide-oda ugrik az időben. Megtiszteli a gyermekeket azzal, hogy ezt követni tudják, de minden bizonnyal tudják is követni. A humor, a derű áthatja az egész könyvet, s valóban hiteles mind a cselekmény mind a szemlélet, ahogy a főszereplő látja önmagát, a felnőtteket, és a kapcsolataikat. Rötyögve sokszor magamra ismertem a felnőttben, de sokszor a gyerekkori érveimet hallottam visszhangozni a főszereplő gondolataiban, kétségeiben, kérdéseiben, megállapításaiban. Ettől val'szeg nem leszek jobb nevelőapja hat éve vadonatúj neveletlen-lányomnak, de néha röstelltem magamat, és kaptam némi empátiát Fodor Sándortól.

Meg fel is kaptam a fejemet: hej, ha a mai gyerekek csak ennyire lennének szemtelenek, tiszteletlenek, rosszak, mint ebben a könyvben…! (Ahogy ma hazajöttünk neveletlen-lányommal és a barátnőjével az iskolából, a barátnő, amikor rámoltuk ki az Auchan-telt autó-csomagtartót, egyből megkérdezte: „Segíthetek valamit?” Amikor a lakás bejárati ajtajával piszmogtunk, szólt a vadonatúj-lányomnak: „Várj, engedjük őket előre, náluk van a csomag!” VAN REMÉNY! :-) Meg is dicsérem a kislányt, amikor megy majd el. Jövetkor nem tudtam, mert a rajtam levő súlytól és a lépcsőzéstől nem nagyon volt elég oxigén bennem.)

Olvasandó, nagyon kedves könyvecske ez, feleim, bizony ám! Ha alkalmatok van rá, kézbe vele!

5/5

(2013)

Dacia, Kolozsvár-Napoca, 1975