Nem tudom, hány éves lehettem, de még nagyon süldő voltam, amikor a család, nem találván más lehetőséget a felügyeletemre (ebből is látszik, hogy nagyon kicsi lehettem), kiadott gebinbe Nagyim húgáékhoz, Juci nénihez és Józsi bácsihoz. Józsi bácsi ma már túl van a százon, Istennek hála, de akkor még jócskán munkásember volt. Juci néni pedig sokkal fiatalabb nála. Így ebben a gebin-időszakban emlékeim szerint többször voltam egyedül a Menyecske utcai panellakásukban. Viszont áltisis elsőn már túllehettem, mert amikor a polcon megtaláltam ezt a külsőre nagyon felnőttes könyvet, beleolvastam. A piros borítós volt meg nekik. Jobb híján. Aztán meg azt állapítottam meg, hogy jobb nem is kell. Egy-két napra beleragadtam.

Kolozsvári Grandpierre Endre mesét dolgoz fel. Valahol, valamikor összefutottam az eredetivel, de nem emlékszem mik voltak az eltérések. Szóval feldolgozást olvasunk, jó hosszan, de cseppet sem unalmasan. Amolyan kapzsi gazdagot nevetségessé teszi a szegény legény-fajtát. Lehet rajta izgulni is, meg mosolyogni is.

Én csak azt sajnálom, hogy a külső megjelenései miatt ez a könyv valahogy elsikkadt. Pedig kiváló ifjúsági könyv lehetett volna. Valahol A Tenkes kapitánya, meg A koppányi aga szintjén, minőségében.

Jómagam azóta vagy háromszor újraolvastam, és vagy kétszer láttam a szintén nagyon jól sikerült filmváltozatát is.