Négy évvel az Asterix fia után Uderzo ismét egy olyan füzetet adott ki, amelyt egyedül készített el. Úgy fest, 1980–2009 között, alkotótársa, Goscigy 1977-ben bekövetkezett halála után inkább magányosan alkotott. Az egyedül elkövetett történetek közül magyarul eddig három jelent meg: A megosztott falu, Asterix Odüsszeiája és a már említett Asterix fia jelent meg.
Amikor pár hónapja, még a megjelenés előtt láttam, hogy készülődik napvilágra ez a füzet, kicsit megriadtam. Valahogy szövetidegennek tűnt az eddigi Asterix-történetekhez képest ez a keleti szőnyegröpködéses mese. Tudomásom szerint van/lesz egy ufós történet is. Na, ezen túl már csak az lehet, gondoltam. De persze, mert elfogult vagyok, rohantam érte, amikor utánanézve rádöbbentem, hogy már kézbe fogható a füzet.
Nagyot nem csalódtam. Sajnos semerre. Persze, egyik Asterix-történet sem realista történelmi beszámoló, de valahogy túl mesésre sikeredett. Már az alapötlet is gyenge: valahol a mesés Indiában egy guru bezsarolja az uralkodót, hogy ha az esőisten nem hallgatja meg az imákat, x nap múlva fel kell áldozni az uralkodó lányát. (A folytatás, hogy ha akkor sem lesz eső, mert miért lenne, akkor jön maga az uralkodó, az uralkodó után meg trónra lép az új uralkodó, maga a guru.) Az uralkodó elküldi a házi fakírját, hogy menjen a gallok földjére, keresse meg azt a bárdot, akinek az énekére esőt zokognak a fellegek. Ez az első nagyon komoly mivan-érzés.Mert tényleg mivan van. Hangjanix-nek csakugyan olyan cefet hangja van, hiába ő bárd, hogy teljesen csont nélkül indulhatna a Megasztár legutóbbi adásaiban, a számtalan übercefet vágyceleb között simán túltolt király lehetne, és Gáspár Lacitól ő is kaphatna egy vígasz-igent, de arról, hogy esőt tud az égből leénekelni, eddig szó nem volt. Vagy valamit nagyon benéztem az eddigi füzetekben. Szóljatok, ha tévedek. Vagyis a fakír küldetése önmagában sehol semmihez nem kapcsolható. Lóg a levegőben, mint egy égre fagyott istennyila.
S innentől kicsit meg is hal a történet. Iparkodtam átlépni rajta, élni a pillanatnak, és ha itt-ott nagyon jót kacagtam is, az összkiinduláson képtelen voltam túllépni. Nem tudom, melyik hangsúlyosabb, az itt-ott nagyot kacagtam vagy hogy nem tudtam túllépni?
Mert tény, hogy mekkora ötlet, amikor a bárd a főnök házában énekelni kezd és mit kezd el énekelni: Kovács Kati + LGT: Az eső és én-jét, és erre a házon belül kezd el esni az eső! Mármint kizárólag ott.
Jó, értem én, hogy hasonló már volt, például az első Asterix játékfilmben, amikor Aserix és Obelix ülnek a csillagok alatt, Asterix idéz egy sort a V' Moto-Rock Várj, míg felkel majd a nap-jából, majd tűnődő arccal megkérdezi a csillagfényes mindenséget:
– Ezt most miért mondtam?
De a poén akkor is jó, ha némileg újrahasznosított.
De hasonlóan jó szóvicc ez is, amikor a kalózhajó néger matróza meglátja a repülő szőnyegen közeledő gallokat. (Ígérem, több spoilert nem lövök!)
Szóval nevetni, rötyögni, mosolyogni most is lehet, ötletben nincsen hiány. Csak, ismételve magamat, az alapötlet nem az igazi, ezáltal ez az Asterix-füzet csak egy a sokból, de egyáltalán nem baj, hogy ott van a sok között a polcon. És kivételesen itt most be is fejezem, ilyen kis kurta a mondanivalóm.