A két könyv közül, nem is figyelve a műfajra, olvasásban előre vettem a friss, idén kiadott kötetet. Kötetecskét. Mert a Három tucat alig száz oldal. Mert szuvenír. Harminchat. Ilyen-olyan utakról, utazásokról. A szuvenír pedig nem nagy ajándék, csak amolyan emlékeztető ajándékocska. Figyelmesség másoknak. Ajándék, ugye. 

Az alcím műfaj megjelölés. Ami elgondolkodtató és zavarbejtő.  Azért az, mert akkor lehet studírozni, mikor melyiket olvassuk? Mert a kettő nem ugyanaz. 

A karcolat (régebbi nevén karc, rajz) rövid, szellemes, egyetlen problémát felvillantó s a tanulságot világosan megfogalmazó szépprózai műfaj. Többnyire valóságosan megtörtént eseményből ragad ki egy-egy epizódot, amelyhez ironikus hangú, kritikus szemléletű, rövid, szellemes-tanulságos kommentárokat fűz. 20. századi virágzását a modern sajtó nagyarányú elterjedésének köszönheti. Mint heti- és napilapokban rendszeresen közölt írásmű, a tárca rokona, ill. a tárcarovatban publikálják. Irodalmi őseinek a görög novellák, a római szatírák és epigrammák tekinthetők. A magyar szakirodalom megkülönbözteti humorosabb és kiélezettebb csattanóval végződő változataként a krokit, és az inkább egy-egy jellem vagy élethelyzet hangulatos leírását nyújtó tollrajzot.

Forrás

Ezzel szemben az elbeszélés: 

A legáltalánosabban elfogadott meghatározás szerint a novella olyan, tömören előadott történet, mely nem törekszik a valóság extenzív totalitású ábrázolására, rendszerint kevés szereplő vesz részt benne, az idő és a tér viszonylag szűkre szabott, szerkezete behatárolt, egyenes vonalú, rendszerint egy sorsdöntő esemény fordul elő benne, és meglepően, csattanószerűen zárul. 

Forrás

A jelen kötetben nehéz eldönteni, melyik írás, melyik műfajhoz tartozik? Ugyan az egyik jobbára a valóság lenyomata, a másik a fantázia terméke. De az igazság az, hogy jelen esetben volta- és tulajdonképpen teljesen mindegy melyik-melyik. Mondom is, miért. 

Egy-egy írás egy-három oldalnyi. Nyúlfarknyi. Vagyis bármelyik megfelel bármelyik meghatározásnak. Viszont a stílusában annyira egységes, hogy csak akkor töprengünk el, milyen műfajt is olvasunk, ha nagyon akarjuk tudni. Azonban az a helyzet, hogy ezen eszünkbe sem jut töprengeni. Azért nem, mert a legtöbb kis nyúlfarknyi íráska simán magával ragad. 

S most kellene harminchat történetet összefoglalnom... 

UTAZÁS

Az ember jobbára azért utazik, gondolhatnánk naivan, hogy új helyeket, szokásokat, embereket ismerjen meg. S hogy pihenjen, kikapcsolódjon. Ja, ezek miatt is. Meg a lópikulát ezért! Lehet más oka is valakinek, hogy útra keljen. Például a felvágás. Meg a másik felé érzett kötelesség. Meg ezeregy egyéb is. 

A magam részéről otthonülő vagyok. Hétközben sofőrködöm, a csudának sincs kedve a maradék időben is folyton menni. (Kivéve Tibor kollégámat, neki gyárilag van beszerelve a rakéta a fenekébe: bio perpetuum mobile.) De nyaralni szeretek, ha nem kell folyamatosan ott is menni, ha van lehetőség a leülésre, hanyatt dőlésre. Szerelmetesfeleségtársam szerencsére hasonlóan működik, s ő a privát utazásszervezőm. 

Szanyi Ildikó könyvéből is ez az ezeregy indok derül ki. Mert Szanyi Ildikó történetei egy idegenvezető történetei. Ahogyan egy idegenvezető látta azokat, akik utaznak. Meg ami velük történt. 

Mert könnyen belátható, hogy utazás közben történnek dolgok, amik helyben maradva nem. Különösen, ha az utazás társasutazás.

Amire a magam részéről kevésbé vágyom. Egyszer voltam ilyenen, nem volt rossz, de ha választhatok, nem kétséges, nem erre indulok el. 

AMI TÖRTÉNIK

Tragédia. Komédia. Tragikomédia. Az élet. A halál. Kicsiben. (Nem kis halál, az a spanyol nyelvben a női orgazmus. Bár egy utazáson persze az is történhet. Csak ebben a könyvben nem történik.) Mert a történetek kis történetek. Bár több esetben csak a külső szemlélő és az olvasó számára. Tenyérben tartott víz. Ami könnyen elfolyik, de simán az életet is jelentheti. 

Van itt nagyon sok minden, kiemelni is nehéz valamit. Vannak nehéz emberek, akiket még az idegenvezető sem szívlel. Van megcsalt jegyes. Van özvegy férfiember, aki a felesége miatt utazik el Feszty-körkép nézőbe, hogy majd el tudja mondani neki, milyen is; az asszony már nem juthatott el megnézni. Van tériszonyos idegenvezető. Van szoborszempontból (brüsszeli pisilős kisfiú) monomániás utas. Van olyan történet, ami elmondja, hogy a technika, a kamera megölheti az utazást. Aztán megtudhatjuk, mit gondol az egykor a családja tulajdonában levő kastélyába látogató, az idegenvezetőt hallgató Andrássy-lány. Meg ezer minden, de legalább harminc másról. Nézve innen is, onnan is, látva ezt is, azt is. Hol nevetve, hol elszoruló szívvel, hol dühöngve, hol lemondón, hol csudálkozva, hol mosolyogva, hol sírva, hol sóhajtva könnyebbülten és fátyolos szemmel. 

AHOGYAN SZANYI ILDIKÓ ÍR

A szöveg nem csupán elmesél. Hanem szépen mesél. Irodalmian. Nyugodtan, ahogyan mesélni kell. Mert érdemes tudni, hogy Szanyi Ildikó szépíró is. Ezt persze tudjuk, mert ez a könyv is novellák és karcolatok sora. S itt harap a farkába a kígyó: mert nem eldönthető, hogy melyik-melyik. Mert összefolynak a stílusok. De az előző bekezdés tekintetbe véve, vajon van-e jelentősége, igaz vagy fikció, amit olvasunk, ha egyszer hat ránk? 

Az egész olyan kis pasztell. Mert ahogyan hat, az nem reveláció, csak olyan csendes kis hatás, ahogyan jólesik a teraszon ülve egy jó szivar füstje a vastag habú kávé mellé, konyakkal. Emberi. Nem akar megváltani, üdvözíteni. A maga módján valahogy mégis jobbá tesz. Csak úgy suttyomban, kis mellékesen. 

Aztán pár hónap, fél év múlva lehet újra olvasni. 

A minap.hu cikke a szerzőről és a könyvéről

Köszönet a Napkút Kiadónak a recenziós példányért és a folyamatos együttműködésért!