A Facebook... Hjaj! Sajnos csak erről a duplikált blogról tudok utat mutatni az eredeti bejegyzésre. Az út erre vezet, ha kíváncsi vagy ennek a könyvnek az értékelésére.   Csak egy kattintásra vagy tőle.

Annyira, de annyira veszélyes vagyok: a Facebook szakadatlan, indok és ok nélkül tiltja a blogom linkjének a megosztását. Valaki felnyomott valamiért... Nem tudok mit tenni, mert a közösségi oldal tesz rám.Ezért e kerülőutas megoldás.   Ha ide kattintasz, eljutsz a szóban forgó értékeléshez.  

   A Delfin Könyvekről, pontosabban a sorozathoz való vonzódásomról többször és hosszan írtam már, így bármekkora is a kísértés, mégsem ismétlem önmagamat.  Mindazonáltal a gyerekkori kedvenc sorozatomban is akadnak darabok, amelyek kiemelkedően fontosak a szívemnek. Ilyen A láthatatlan…

Elfogult vagyok a Lucky Luke füzetekkel. Ahogyan Asterix-ekkel is. Az elfogultságom azonban soha nem akadályozott meg abban, hogy az elfogultságom alanyát ne lássam reálisan. Legyen szó bárkiről, bármiről, barátról, nőről, könyvről, zenéről, filmről. Még elfogultságaim között a legnagyobb rizikót…

Az a helyzet, hogy Luke -kal és Asterix-szel is pozitívan elfogult vagyok. Mindkettő hihetetlenül szórakoztató, rötyögtető, és még némi háttérinfókkal is szolgálnak. De valahogy ez a történet, azzal együtt, hogy együltőhelyes olvasás volt, és morogtam, mint a kutya, ha hozzám szóltak, „Mindjárt…

Szóval volt csavar ebben a füzetben! Elsősörban az, hogy bár minden olyan, mintha, de közben nem is, és de mégis! A legnagyobb meglepetés, hogy nem a megszokott, megszeretett szerzőpáros, René Goscinny – Morris követte el ezt a Lucky Luke-ot, hanem egészen mások. A másik meglepetés, hogy ez semmit…