Szerintem már mondtam... Ha igen, ugorj nyugodtan!
Asterix és a gallok történeteivel egy parádfürdői szanatóriumi sulis lógás alkalmával találkoztam első ízben. Parádfürdőre Güzü becenevű osztálytársamon keresztül jutottam el.
– Gyere, jó buli lesz!
– De Güzü (mer' Géza), ez tüdőszanatórium! Nekem semmi bajom!
– Szerinted nekem van? Apám szerezte a beutalót, egyből kettőt, hogy ne menjek egyedül.
Iskolaidőben volt a gyógyulásunk a soha meg nem szerzett betegségből, s bár műveltek valamit az ottani tanerők oktatás címen, de korántsem akkora elánnal, mint óbudai anyaiskolánk.
No, ott volt egy „betegtárs”, aki hozott néhány vajdasági kiadású Talpraesett Tom (Lucky Luke álneve) és Asterix képregényt. Mindnek a csudájára jártam, beléjük szerelmesedtem. Amikor az Alfa Magazinban megjelent az első Asterix történet, hihetetlen boldog voltam. Amikor végre füzet formában is, ugrándoztam. S ez valahogy így maradt a mai napig, pedig azért már jócskán elmúltan kiskamasz lenni.
A Móra Kiadó jóvoltából, Isten tartsa meg a jó szokásukat, ismét megjelent egy magyarul új Asterix-történet.
A füzet címével már első olvasatra sem voltam kibékülve. Szleng. Ami önmagában nem lenne baj. Bár nekem mocskosul nem illik az Asterix-sztorikhoz. A probléma az, hogy a szlengben a gályázás kemény, megfeszített, alárendelt státuszban végzett munkát jelent. Értem én, hogy ez itt szóvicc akar lenni, hahaha. Persze, Obelixet egy gályán viszik el a rómaiak, egy másikkal jön visszafelé, nem munkát végez, hanem a gályán utazva gályázik, rendben. De számomra nem ül a poén. Erőltetettnek és ide nem illőnek tartom.
*
A történet eredetileg 1996-ban jelent meg, Albert Uderzo egyedül jegyzi. Magyarul eddig hat önálló Uderzo-történet jelent meg*, összesen pedig, ha jól böngésztem, nyolc. A plusz kettőből az egyik a következő magyar szám lesz. Legalábbis ennek a kötetnek az információja szerint az lesz a következő.
* 25. A megosztott falu; 26. Asterix Odüsszeiája, 27. Asterix fia, 28. Asterix és a varázsszőnyeg, 29. Rózsa és kard, 30. Obelix gályázik
Nem árulok el titkot, ha a történetről bármit elmondok, mert a fülszöveg gyakorlatilag nem bármit, hanem mindent elmond.
Szökött rabszolgák ellopták Julius Caesar személyes hajóját, és a görög Szpartakisz által vezetett kis csapat a törhetetlen gallok falujában keres menedéket. Vanbenespiritus tengernagy kötelességtudóan megkísérli lerohanni Asterixéket, és bár a villámgyors csata a szokásos gall győzelemmel ér véget, Obelix feltűnő módon nem harcolt az első sorban. Bekövetkezett ugyanis, amitől Panoramix druida mindig is óvta: titokban megivott egy újabb adag varázsitalt, ám ahelyett, hogy még erősebbé vált volna tőle, szó szerint kővé dermedt. Barátai kétségbeesetten igyekeznek megtalálni az ellenszert, miközben a Caesar haragja elől menekülőknek is segítenek.
Nem haragszunk a tönkre-spoilerezésért a kiadóra. Azért nem, mert egy pillanatnyi tűnődés után simán beismerjük, hogy az Asterix-füzeteket nem annyira a történetek ereje, mondanivalója miatt szeretjük (bár van, amelyik gyengébb, van amelyik kicsattan a szellemi izomtól), hanem a hangulata és persze a poénok miatt. Mármint ha a rajzokat most nem számolom.
A füzet története, meglepő módon, valóban arról szól, amit a fülszöveg elmond. Szerencsére, van amit nem tudunk meg belőle, és én sem fogom most elmondani. Maradjon valami a füzetnek is.
Uderzo (vagy Goscinny) jó trükkje volt füzetről-füzetre, hogy egy-egy alakot élő híres emberről mintáztak. Volt, hogy olyan francia hírességről, aki nekünk magyaroknak (belgáknak, németeknek, angoloknak, eszkimóknak, csukcsoknak, szanszkríteknek, atlantisziaknak stb.) semmit sem jelent. A mostani híres ember-citálás teljesen egyértelmű és vicces.
Spartacus természetesen úgy kerül a történetbe, lásd a fülszöveget, hogy ő a szökött rabszolgák vezére. Asterixék küzdelmei időben behatárolhatók, mert ugye Julius Ceasar kortársai voltak. Spartacus ideje és Ceasaré pedig lefedi egymást, még a történelemmel sem kellett majmolódnia Uderzonak. Attól az apróságtól eltekinthetünk, hogy a Spartacus-féle lázadás i. e. 74-ben volt, Ceasart pedig tíz évvel később, i.e. 63-ban választották pontifex maximusnak. De annak tükrében, hogy a Spartacus-lázadás is jócskán másképpen zajlott (még ha a haláláról biztosat nem is tudunk) mint ahogyan a képregény bemutatja, legyintsünk bátran. Még az is lehet, hogy Spartacus valóban azért tűnt el (állítólag a holttestét nem találták meg a Crassussal i. e. 71-ben, a Silarus folyó mellett vívott csata után), mert Atlantisz maradékán landolt, ahogy Uderzo mondja. :-)
*
Ha akarom, a történet a mértékletességről szól. Obelix felhajt egy kondér varázsitalt, amiből ő egy kortyot sem ihatott volna, mert, ugyebár, gyerekkorában beleesett egy varázsitallal teli kondérba, ezért bivalyerős anélkül is, hogy inna belőle. S mert nem tudni, mit okozna nála az anyag túltolása, egy életre le lett tiltva róla. Ebből a füzetből megtudjuk, mit okoz a plusz bevitel. A mértéktelen plusz bevitel. Meg a druida kísérletezése, hogy az utóhatást megszüntesse (ez az, amiről hallgatok, de tréfás, mondhatom!). Panoramix mellett szól, hogy ilyen esetről még csak senki nem is hallott, a sötétben tapogatózik, öröm, hogy egyáltalán elér valami eredményt. (Az eredmény a tréfás, de csitt, ne tovább!)
S mondjuk ezután Obelix, ha egy csöpp esze van (de őt nem éppen emiatt szeretjük), többet nem hisztizik, amikor a többiek csata előtt sorban állnak a druida főzete előtt. De erre garancia nincsen...
Mi meg közben ismét csuda jól szórakozunk, és még mindig nem unjuk a megszokott ismétlődéseket, a képi és verbális poénokat. Mert minden Asterix-füzetben van valami, ami egy kicsit új, egy kicsit más, és amitől mindig érdekes. Ebben egyrészt Spartacus behívása a történetbe, másrészt egy ismétlődő poén-elem, Obelix és a varázsital kapcsolatának a kifejtése. Amiről minden bizonnyal úgy gondoltuk, sose tudjuk meg, mi lenne, ha... Hát megtudtuk. :-D
Móra, Budapest, 2020, 52 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634865704 · Fordította: Bayer Antal
9/10
2021 február vége
