Moha szubjektív olvasónaplója a XXI. század elejéről

Én csak olvasgatok...

Én csak olvasgatok...


Laurent Obertone: Gerilla 2. ​– Barbárok ideje

A káosz értelmetlen. Értelmes-e a káoszról két regényt írni?

2021. június 10. - Mohácsi Zoltán

Nem tudom, miért foglalkoztat a kérdés annyira, hogy több könyvet is olvassak róla. Nem kettőt, még többet. Sokkal többet. Legalant ott van a lista, ha érdekel. Tényleg nem tudom. Azt bizton mondhatom, hogy elsősorban nem belpolitikai kérdésként érdekel, és végképp nem a pártpolitikai szimpátiám…

Tovább

Philip K. Dick: Űrlottó

Nagyon örültem, hogy két nappal a nyaralásunk kezdete előtt megérkezett az értesítés, hogy átvehetem az előrendelt könyvemet. Mert PKD az egyik kedvenc íróm. Akkor is, ha a legtöbb könyvével van bajom, és egyetlen regénye, a Figyel az ég került csak a kedvenceim közé. Nem tudom megmagyarázni ezt az…

Tovább

Robert Sheckley: A tizedik áldozat

Ez a bejegyzés nem jött volna létre, ha egy Wmitty nevű felhasználó nem tesz engem helyre Az erőd című Zorád-Hernádi képregényről írt értékelésem alatt. De helyretett, s ezzel eszembe juttatta, hogy a jelen írás alanya időtlen idők óta itt van a polcomon. Olvasatlanul. Immár olvasottan.  Az történt…

Tovább

Laurent Obertone: Gerilla – Franciaország végnapjai

Van olyan, amikor az irodalom prófétál. Vagy csak egyes szerzők jól következtetnek. A Gerilla eredetileg 2016-ban jelent meg. Vagyis nem konjunktura-regény az Amerikában most zajló tragédiára reagálva. Az írója, Laurent Obertone nagyon élvezetesen és szemléletesen írja le, miért pusztul bele a…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard – Stefano Gaudino: Élőhalottak 23. – Suttogások és sikolyok

Kezdjük azzal, hogy az epizód címe ezúttal nagyon rosszul sikerült. Nem önmagában, hanem az asszociáció miatt: valószínűleg ember nincsen, legalábbis egy bizonyos életkor fölött, akinek ne Bergmann ugyanezen című filmje jutna eszébe. Viszont Bergman filmjének semmi köze nincsen zombis kedvencünkhöz.…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard – Stefano Gaudiano: Élőhalottak 22. – Új kezdet

A Negan-féle háború lezárása után, úgy gondoltam, részemről befejeződött a The Walking Dead, innentől már csak újabb bőr a rókáról, semmi más, csak üzlet, egy jól bejáratott brand lendkerekes önlendülete. Ugyan erre utalt már az is, hogy az előző rész végén Rick, tudod, a jók egykori rendőr vezetője…

Tovább

Richard Kirkman – Charlie Adlard – Stefano Gaudino: Élőhalottak 19., 20., 21.

Világéletemben pacifista voltam. Soha nem ütöttem meg komolyan senkit, soha nem verekedtem élesben, a legkomolyabb erőpróbám kiskamasz koromban az erőfitogtató birkózás volt a Harrer Pál utcai gyerekrendelő mögötti kis füves téren. Jó, lefogtam egyszer apámat, amikor majdnem kést mártott az…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 17. – Kemény lecke

– Nem mondod, csak nem Walking Dead-et olvasol megint? – kérdezte gyönyörű zöld, de már igen álmos szemmel, álomhoz vackolódva tegnap este szerelmetesfelségtársam, amikor az esti rituálékon túljutva bebújt mellém a paplan alá. – Hány része van még?  Ki tudja? Én nem... Megnéztem, úgy fest, az angol…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: – Élőhalottak 16. – A falakon túl

S ugyan mivel lehet még a történetet fokozni? Lehet még fokozni egyáltalán? Két irányba lehet elindulni, hogy a sztori ne szóljon ciklikusan mindig ugyanarról: vagy a teljes összeomlás felé vagy a stabilizálódás felé kell nyitni. Úgy tűnik, a szerzőpáros így, a tizenközepi füzeteknél úgy érezte, a…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 15. – Újrakezdés

Ezerszer leírtam már: nem szeretem a sorozatokat. Legalábbis azokat nem, amelyeknek a sikerre építve soha nincsen vége, és amelyek nem kerek, egész történetet mesélnek el. S még mindig nem tudom, van-e kerek koncepciója, végső kifutása a The Walking Dead-nek. Ofi barátom, aki az egész…

Tovább
süti beállítások módosítása