RÉTI LÁSZLÓ MINT OLYAN

Réti Lászlóról már többször írtam. Róla is, a regényeiről is. (A könnyebbség kedvéért a bejegyzésem végén belinkeltem az eddigi Réti-értékeléseimet.) Nagyjából mindenki tudja róla, hogy rendőr volt (azt talán kevesebben, hogy magas rangú, kerületi főkapitány), otthagyta a testületet és író lett belőle. Krimiket ír. Hol ilyet, hol olyat. Minőségileg viszont egyenleteseket. Sőt, egyre jobbakat. Réti nyíltan vállalja, hogy amiket ír: szórakoztató irodalom. S tényleg az. Azt mondja, írja, nagyjából, amit Stephen King is: nincs más célja, alapvetőn szórakoztatni akar. (Kingnek történetei vannak, amiket el akar mesélni.) Sikerül is neki. Egyfelől, mert Rétinek jó humora van, a Larkin őrmesterről szóló sorozatán szétröhögi magát az ember gyereke. De tényleg. Aztán ír politikai krimiket is. Meg ír csak simán krimiket is. A könyvei majdnem kivétel nélkül tetszettek. Volt amelyik jobban, volt amelyik kevésbé. Amelyik kevésbé abból sokkal kevesebb van. Ez lényeges. Újra leszögezem: Rétit olvasni jó és szórakoztató. Még abban az esetben is, ha netán maga a könyv egésze, a történet nem annyira sikerült. Máris mondom, ebben az esetben nem erről van szó. Vagy: ebben az esetben erről egyáltalán nincsen szó. 

Eddig két könyvét olvastam, amelyik konkrétan napi eseményekkel foglalkozott. Ez az egyik. A másik az Európa falak mögött volt, amelyben Réti egyértelműen állást foglalt a migráció, migránsok kérdésben. Talán egy volt zsarutól elfogadható az álláspont. Még akkor is, ha a cselekményt a közeljövőbe helyezi, vagyis egyfajta sci-fit ír. (E könyvnek egyébként van folytatása is: Európa halála a címe, és idén, 2019-ben jelent meg.) 

RÉTI BOULEVARD

Nyilván minden író arról ír, amit ismer. Ha nem arról, az nem lesz jó írás. Réti rendőr volt. A rendőrség és a gazemberek világa tehát nem ismeretlen előtte. Idáig rendben van. Odáig is, hogy a rendőrség munkájából a politika nem kihagyható tényező. Az ember gyereke, így harminc évvel a módszerváltás után tudja, hogy francba a politikával, nem hisz már egyetlen politikusnak sem, és nem bízik már a változásban sem, tökmindegy ki hazudik és lop odafent, mind élősködő gazember. 

De azért arra mégsem jutna a plebsz gondolkodása, amit itt olvas. Gondolom én. Mert a Budapest Boulevard egyfelől egy terroros politikai fikció. Másfelől a szerző tapasztalatiból adódó, hm, kvázi memoár. Na, jó, ez túlzás, persze, hogy nem az. Ám a könyvet összevetve Réti weboldalának Életrajz lapjával, bizony erre-arra, apróságokra, nagyságokra felkapjuk a fejünket. Csak két dolgot említenék. Az egyik apróság: Réti az önéletrajzában megemlíti, hogy rendőrként tele lett a t... türelme azzal, hogy adminisztratív szarakodásokkal kellett foglalkoznia az érdemi munka helyett, hogy külalaki problémák miatt dobtak vissza leveleket, amelyek bizonyos intézkedéseket sürgettek: nem kapott embereket, mert nem volt jó a fejléc a feljegyzésen. Ez a történet egy az egyben olvasható a Budapest Boulevard-ban. Másfelől [[vigyázat, itt egy kis spoiler következik!]] ugye, Básti Péter, e könyv főhőse, a cselekmény lezárása után kilép a rendőrségtől, hatalmas megkönnyebbüléssel lesz újra civillé. Rétivel pont ez történt. Megelégelve nagyon sok mindent, hátat fordított a testületnek. Az érvei megegyeztek későbbi alakja, Básti Péter érveivel.  [[spoler vége]] Az ember nem győz studírozni, hogy na, akkor mi még az egyezés, bakker? Úgyse, fog rájönni, úgysem fogja megtudni. 

S bizonyos hökkenetek valódiságának értékét nem segít megkérdőjelezni a könyv mottója sem. 

A regény szereplői egytől egyig kitalált személyek.
A valós személyekkel való esetleges hasonlóság kizárólag a véletlen műve.
A történet egyes elemei megtörtént eseményeken alapulnak.
De úgysem hinné el, hogy melyek azok.

Ugye, erre az ember kapásból nyel egy nagyot. Még akkor is, ha konkrétan még egy sort sem olvasott el a könyvből. Mert, újra mondom, az egyik budapesti kerület volt rendőr főkapitánya írta ezt a könyvet. Akinek a saját, személyes története komoly párhuzamokat mutat a könyvben levő főhős történetével. S aki az írja, hogy úgysem hinnénk el, a fikció mely elemei alapulnak megtörtént eseményeken. S aki él, szabadlábon van, ugyanúgy, ahogyan a főhős. Én egy picit bent tartottam néha a lélegzetemet Réti bátorsága miatt. S arról még nem is beszélt, hogy a valós politika mely csúcsszereplőinek vannak olyan, országszerte tudni vélt kapcsolatai, amik miatt viszonylagos béke és nyugalom lehet az országban. „Aki olvassa, értse meg!” (Máté 24:15)

Mivel krimiről van szó, a történetről semmit nem árulok el többet, mint amit a fülszöveg is elárul. Tény, a fülszövegben ott van gyakorlatilag az egész történet. Gratuláció az írójának és a kiadónak! Hogy rágja meg az orruk hegyét a pocok! Az biztos, hogy Réti ezen könyve amúgy sem a meglepetések könyve. A cselekmény és az események eléggé kikövetkeztethetők. Különösen egy ilyen fülszöveg mellett (vö. pocok, orrhegy!). De a könyv ereje és vonzereje nem is annyira a csavarokban (barkácskönyv – mondaná szerelmetesfeleségtársam) van, sokkal inkább a háttérinfókból összerakott valóságmozaik valóságossának a lehetőségében. Mert azoktól csak bámul maga elé a nyájas olvasó. (Hm, most, hogy így leírtam: milyen a nyájatlan olvasó?) 

Mire gondolok? Ennek a fejezetnek a bevezető mondatára: a politika mocskos és önző. Semmi más, csak merő képmutatás, hogy a közösségért lenne. Réti hozzáteszi még azt a közhelyet is, hogy a politikának a hatalmon kívül van még célja: a pénz. S minél nagyobb pénzről van szó, annál gátlástalanabbá válik. Azt ugye, tudjuk, hogy Magyarországon csak azt üldözik a rendőrök, aki kicsit lop, rabol. S utol is érik, a polkorrekt igazságszolgáltatás mintha arra játszana, nehogy még túlzsúfoltabbak legyenek a bv-intézmények. Azok, akik megfelelő nagyságú gazemberségeket követnek, a gazemberségük mértékének megfelelően növekszik az érinthetetlenségük. S annál inkább igénybe vesznek olyan eszközöket, amelyeket csak a pozíciójukkal árnyékában használhatnak. De ott aztán mindent bele! A hatalomért, a megtartásáért mindent, engedelmeskedni mindenben, hogy a pozíció maradjon. Az ember nem érték, hanem eszköz, az életnek nincs forintosítható verziója, illetve ha van, csak akkor van jelentősége. De alapvetően minden ember zsebkendő: ha a taknyot belefújtuk, kuka. De nem csupán az emberek, hanem bárminek az értékét is csak a pénz képes kifejezni. Minden más csupán képmutató bohóckodás. Innentől mindenki eszköz és bármi rombolható, bárki félre tehető. Ez a politika és a politikai valóság. 

A rendőrség: a politikai korrupció által seggüket féltő, paprikajancsi bürokraták tömkelege. Akik dolgozni akarnak, azokat ellehetetlenítik, nehogy föléjük nőjenek. Szabályra új szabály, aktára új akta, kimutatásra új statisztika, alakiságra új baromság. Nem is kell, hogy a bűnelkövetők egyre ügyesebbek legyenek, a vízfej meg is nyomorítja, bénítja a rendőri munkát. Minek ellenség, ha ilyen irányítók vannak? 

S attól a ténytől eddig még eltekintettünk, hogy mi van akkor, ha az élen állók maguk is gyakorló gazemberek, nem csupán ostobák? 

Nincs kiút. Illetve van, de Réti szerint csak az egyén számára. Ha mázlija van. A regényben ennél kicsit több kell. Némi helyzetfelismerés, tetterő, pofátlanság, kemény tökűség  és cinizmus is szükségeltetik. De hogy az egésztől hogyan lehetne megszabadítani, hogyan lehetne megtisztítani, nos, úgy fest, arról Rétinek sincsen semmi elképzelése. De nem is a tutifrankóért olvassuk őt, hanem a szórakozásért, az akciókért, a beszólásokért (na, jó, ezt a könyvét ezért nem). 

De akkor miért maradt tátva a szánk, és miért nyeldeklünk mégis a kitalálható cselekmény ellenére, amikor becsuktuk a könyvet és körülnézünk a való világban? Költői kérdés. 

Akkor egy kicsit konkrétabban a könyvről is. Mint írtam az előző mondatban is: hatalmas fordulatokat tartalmaz a cselekmény. Amikor megértjük miről van szó, még a számomra is kikövetkeztethető volt, mi következik a cselekményben. De azt is írtam, itt nem is ez a lényeg. Réti nem többrétegű, hagyma-szerű alakokkal operál, de mondjuk nem is olyan egysíkúak mint egy papírlap. A szereplői motiváltak, jellemükben nagyjából következetesek. Nagy bicsaklás a történet részleteiben sincsen. Itt-ott lettek volna apró kérdéseim, de ezeket nagyjából már akkor elfelejtettem, amikor tovább olvastam a történetet. Vagyis olyan jelentőségük nem volt, hogy miszlikre rángatták volna a történet. Egyedül a címmel van némi bajom. Roppant jól mutat, frappánsan hangzik, csak valahogy nem annyira a könyv egészére utal. S ebből a szempontból nem tartom a legszerencsésebbnek. De spongyát rá, ahogyan egy fiktív hős klasszikus szövege mondja. 

Bizony, ez a könyv is besorol a Réti-kedvencek közé. A moly.hu-n 95%-os a tetszési indexe. Szerintem méltán. 

– Mi a kurva anyádat akarsz? – váltott más stílusra Nánási.
– Na, ez már alakul. Így már fogunk haladni.
– Ez a vidéki stílus fekszik neked, mi?
– Ilyen árnyaltan is ritkán parasztoznak le. Maradjunk annyiban, vidéken inkább kimondjuk, amit gondolunk.
(456.)

… ma bármelyik hülye odaülhet a monitor elé és mondhatja a baromságait. Semmiféle előképzettség nem kell hozzá. A sok tízezer zombi pedig követi őt. Mert nem kell gondolkozniuk, ha valaki megmondja nekik azt, amit gondolniuk kéne.
(168.)

Az Európai Unió persze nem nézte jó szemmel az eszkalálódó helyzetet, de csak ugyanazt tették, amit mindig. Petíciókat adtak ki, üléseztek és gyújtó hangú beszédeket mondtak a brüsszeli ülésteremben. Aztán a bürokraták hazamentek, és azon tanakodtak, hogy vajon hol egyenek este egy jó marhaszeletet. Egyszóval nem történt semmi, de azért még eza semmi is nagyon sokba került az adófizetőknek.
(443.)

– A munka nem szégyen, fiam.
– Az nem. De a bér igen.
(144.)

Névtelen levél. Nyilvánvaló, egyszerű, bombabiztos.
A kollektív magyar tudatalattiban a névtelen levél egy mentális alapkő.
Mindenki kérdezősködés nélkül azonnal készpénznek veszi. Kivéve, ha éppen róla szól.
Mert akkor koholmány.
(410.)

RÉTI LÁSZLÓ KÖNYVEI A „MOHA OLVASÓNAPLÓJA” BLOGON

Szex és Szekszárd
Hasonmás
Kaméleon
Vérvonal
Könnyek városa
Európa falak mögött
A parfümör
Panda