Ezzel a Klasszikusok képregényben -sorozattal általában az a bajom, mint például Fazekas Attila rajzaival: többségében nagyon jók a rajzok, pazar a színezés. de általában van valami esetlegesség a mozdulatokban, gesztusokban, arcmimikákban. Nos, ebben a füzetben is ez a helyzet. Viszont szerencsére nagyon kevés helyen fordul ez elő. A látószögek, perspektívák kiválók, a színezés is pöpec, a párbeszédekkel sincsen semmi baj.
De valami valahogy nincsen a helyén.
Mivel klasszikus, nyilván olvasnom kellett volna az eredetijét is, hogy ne legyen hiányérzetem. Meg az eredetijének az előzményét is (Hódító Robur), hogy igazán értsem, miről van szó. De nem olvastam. A képregény viszont evidenciának veszi, hogy olvastam. Hiába mondom, hogy nem.
De éppen ezért nincs bennem nagy döbbenet, amikor kiderül, hogy mindenek mögött Robur áll. Mert, hogy ki a tőgy az a Robur, az marhára nem derül ki a füzetből, csak lökdösve van az olvasó, hogy, na döbbenjen már meg, hát a Robur, na az, röpköd, hajózik és autózik veszett sebességgel!
ÉS nem csak azt nem tudjuk meg, hogy kicsoda Robur, hanem azt sem, hogy egy, azaz egy darab hiperjárművel hogy a viharba' akar ő a világ ura lenni? Azzal, hogy marha hangos a hegy? (A történet azzal kezdődik, hogy egy kisváros lakói összecsinálják magukat, mert olyan robaj jön a hegyek felől, mintha rengene a föld, és a poharakban gyűrűzik is a víz rendesen, de nem, nincsen földrengés, csak enyhe mozgás, meg nagy hang. De később, amikor megjelennek a titokzatos járművek, földön, vízen, levegőben, akkor nem kell megsüketülni, senkinek nincsen olyan érzése, hogy földrengés lenne. Szóval a bevezető jó az érdeklődés felfokozásra, de semmi szerves kapcsolata nincsen azzal, ami később történik, és magyarázatot sem kap.) Meg két emberrel? Kicsit elszámította magát, és benézte ezt a világúrságot, úgy tűnik!
S mivel nem olvastam Verne eredetijét, nem tudom, hogy az előzmény nem ismerete vagy a képregény adaptációja a fő hiba. De mert van a fő hiba, lett légyen az bármi, marhára nem is tudom beleélni magamat a dolgokba.
Kár érte, mert mondom, a képi megvalósítás viszont tetszik, talán a legjobb ebben a sorozatban, legalábbis azok közül, amiket már olvastam és néztem.
S azt már csak csendben kérdem meg a sorozatszerkesztőtől: nem azért, de valóban ez a történet Verne legklasszikusabbja? Ööööö…
3,5/5
(2017)
Szabad-e vajon teljesen őszintén írni akkor is, ha nem polkorrekt, meg akkor is, ha egyfajta önkitárulkozás, illetve ez esetben minden bizonnyal öndicsfény törlés?
Az a helyzet, hogy a könyvet egy hete fejeztem be, de most döbbentem rá, hogy nem írtam róla értékelést. Hát hajrá, gép elő, kávé lefőzve, bár már nincsen korán, de a délutáni kései szundiból feleszmélve jól esik még egy, és akkor uccu neki!
Na jó, egyre jobban bírom ezt a pokolcsávót. Bár a háromból ez volt a legkevésbé tetsző rész. Novellák, képben. Néha nem értettem, mitől megy a villamos.* A grafika a megszokott, sok sötéttel, élénk tónusokkal. A vicc az, hogy nagyon sok véleményem már nincsen erről. Valahogy itt felerősödött bennem a metafizikai ellenérzés. Talán az önmagukért való borzalom-történetek miatt. A feeling vitt,ez tény, de volt, amibe, igaz, lefekvés után, alvás előtt olvastam, beleszunyáltam. Azt hittem, azért nem értem. 
No, két dolgot azonnal világossá kell tennem!
Szerelmetesfeleségtársammal kb. egy hónapja nagyjából mindennap megnézünk egy régi, értsd: harmincas-negyvenes évekből és egy-egy ötvenes évek elejéről származó filmet. Semmi koncepció, csak valahogy így alakult. Szerelmetesfeleségtársam a most karácsonykor mindörökre elaludt, betegsége előtt örökvidám, életszerető édesapjával sokat nézte ezeket a filmeket. Én annyira nem. Csak most valahogy ráharaptam. Ezért is olvastam el nemrégen egy
Ünneprontó leszek az általános lelkesedés közepette. És igazságtalan is leszek, előre szólok. De megfogadtam, nem állok be a sorba, és csak őszintén mondom a véleményemet.
Ókori panelsztori, a 'la Asterix, avagy hogyan nem sikerül asszimiláció kísérletével bevenni az utolsó kis gall falut a rómaiaknak? Mint alcím. Avagy toljuk be az összvilági, domináns kultúrát a kis, elszigetelt, nemzeti kultúrába, és a plebsz úgy zabálja majd, mint a cukrot. Különösen, ha felismeri, hogy velünk, a világfaluval jön a tőke is. Felednek nemzeti érzéseket, összetartozást, testvériséget, kultúra megőrzést, függetlenséget, mindent, ha jön a zsé, és marha boldogok lesznek, ha nyalhatják a fenekünket a számunkra meghökkentőn olcsón, számunkra meghökkentőn nagy pénzekért felvásárolt falujukért, országukért (a füzetben: hal, antikvitás).
Asterix az Asterix. A minőség szavatolt, garantált, biztos. De vannak füzetek, amik egyenlőbbek az egyenlők között. Ez az ó-svájci sztori is ilyen. Szüntelenül vigyorogva olvastam, hiszen már az alapfelvetés (a drudia gyógyító-kötelessége olyan mértékű, hogy egy rómait sem hagy elpusztulni), is vigyoros képtelenség, de aztán ami a Helvéciában jön, az valami pazar, a fondűt zabáló rómaiakkal, a svájci ősbankárral, a tisztaságmániás szállodással, a jódlizó férfi-körrel és a havasi gyopárral, mint céllal. 
Szeretem a képregényeket. A magyar képregényeket különösen. Teljesen azonosulni tudtam a Bán Mór előszavában megfogalmazottakkal: gyerek koromban remegve vártam a